Hangversenyközpont - Szentes | Olasz Sándor & Sebők Tamás írásai


Braindogs: Real Live Brains (XLNT Records)

2020. március 14. - Hangversenyközpont

br.jpg

Azok a fránya tribute-zenekarok! Mitakarásnak nyögés a vége – a legtöbb, akarom mondani: számos alkalommal. Jobb esetben a felfokozott tisztelet-adás, a legrosszabb esetben viszont az invenció elmaradása okán lépnek rá a bandák erre a – látszólag kitaposott - útra. A nagy átlagról beszélek, de nem általánosítanék, a világért sem!

Annál is inkább. mert az üdítő kivételek közé tartozik a reszelős hangú, saját univerzumot teremtett amerikai „underground” kult-figura (szolid olvasmány róla: Mac Montandon: Tom Waits – Álmodban ártatlan. Cartaphilus Kiadó, 2006.), magyar születésű nemzetközi tribute-társulása. Az alapításakor nevesincs hobbizenekar Kiss Tibor kezdeményezésére jött létre, aki – az együttes fb-profilja szerint – már nem tartozik a Braindogs laza kötelékébe. (Az önálló bandákkal rendelkező művészek számára ritkásan szervezhető össze egy-egy turné, amelynek során színpadra léphetnek az egymással egyébként nagy örömmel zenélő fiúk.) Ráadásul megint rezeg a léc, hiszen Ian Siegal fakó nyakkendőjét elkapta az újdonsült felesége, hogy annak segítségével vonszolja maga után exportra, mégpedig Thaiföldre. (Az európai koncertezéstől való búcsúzkodása folyamatban van szegénynek. Hátha újabb típusú örömök érik ott őt vigasztalásul, minimálisan kárpótlásul. Alakuljon akárhogyan is, tudhatja: visszavárjuk!) Bár számtalanszor gondoltam rá, kivált egy-egy Braindogs-koncert után, belátom: valóban 2019-ben érett lemezre ez a produkció. A héttagú szupercsapat pedig egy gonoszkodás-mentes névsorolvasást alapból megérdemel. A sorrend a lemezborítóéval egyező, tehát. Ian Siegal (angol): ének, gitár, ütőhangszerek, Ripoff Raskolnikov (osztrák): ének, gitár, Mischa Den Haring (holland): ének, gitár, Varga Livius: ének, ütőhangszerek, Frenk: dobok, ének, gitár, Nagy Szabolcs: billentyűs hangszerek, Varga Laca: basszusgitár.

És hát, igen. Minden Tom Waits-fannak megvan a külön bejáratú best of-összeállítása. Nagy kérdés, mekkora az átfedés a többiekével, bár az meg a másik, hogy fontos-e ez igazából. A legszebb az egészben az, hogy valamekkora közös halmaz mégis csak létezik, alighanem mindegyikkel. No de. Miket, milyen nótákat preferál a Braindogs? (Nem is mondtam még: a zenekar neve az egyik (1985-ben publikált) Tom Waits-album címének átértelmezése, továbbgondolása.) A csapat voltaképp azokat kedveli, amelyekben jól mutat a szabad játék. Amelyekben lazán lehet improvizálni, ahol alaposan ki lehet futtatni a szólókat. Amelyekben hatásosan lehet inspirálni, helyzetbe hozni a társakat a színpadon. Nem a véletlen műve hát, hogy élőben, mégpedig az A38-on készült a felvétel, hiszen a színpad létszükséglete ennek a kivételes képességű társaságnak. Mégis.

Lesztek szívesek bemondásra elhinni nekem, hogy erre a bulira ők így, együtt annyira összeszedték magukat, mint talán még soha. Természetesen, azt nem merném felelősséggel kijelenteni, hogy ez a lemezanyag csupán nyomokban tartalmaz elszállásokat.A track-listára visszakanyarodva: mind a tizennégyet mégsem fogom kivesézni, bár szívem szerint megtenném. Pár apróság, tehát. A bemelegítő Goin Out West-be például a Braindogs volt szíves legalább kettőzött energiát beletolni. Az ő Shore Leave-jüket sem az eredeti verzió fojtogató finomságaiért szeretjük. Meg ott hasít az immár kultikus darabnak számító Undergruond elemi erővel előtörő szenvedélye is. Meg ilyesmik, vagy tucatnyian, mégpedig szédítően összerázva. Oly módon, hogy egyik feldolgozott dal sem vesz el egy grammot sem az eredetiek értékeiből, ellenkezőleg. Gazdagítják azok létét, amely által maguk is létjogosultságot nyernek az emberi léptékkel mérhető térben és időben.

Fontos ez a pozitív energiáktól fűtött kiadvány, hiszen hasonló felfogásban ritkán készül efféle indíttatású alkotás. Csak remélni merem, hogy a tengeren túlra, a Mester kezei közé is eljut belőle egy példány, hogy legalább ezen az úton-módon ő is megismerhesse a nem hétköznapi muzsikusi kvalitásokkal bíró európai tisztelőit, követőit. Mindegyik „agykutya” vastagon megérdemelné!

Olasz Sándor

Nehéz szavakkal az IH színpadán a Depresszió

82110015_10157691380804373_2573388938831986688_o.jpg

Hazánk egyik legkedveltebb és legnépszerűbb rock-metal zenekara rengeti meg ismét a szentesi ifjúsági ház falait. A Depresszió a tavaly megjelent, Nehéz Szó című albumát hozza el a Kurca partjára. Ám ahogy az illem tartja: a hölgyeké az elsőbbség, Halász Feriék előtt a szintén széles körben népszerű csajrock csapat, a Dorothy melegíti be a közönséget március 21-én a Zene-Világ-Zene Graffiti sorozat rendezvényén.

A Depresszió több mint két évtizedes pályafutása alatt 9 stúdiólemezt jegyez, népszerűségüket bizonyítja, hogy legutóbbi 4 albumuk meghódította a MAHASZ lemezeladási listájának csúcsát. Nem volt ez másképp a tavalyi évben kiadott Nehéz Szó című korong esetében sem, melyet most Szentesre is elhoz a négyes.

Az együttes frontembere, Halász Feri szerint a Nehéz szó a dalszövegek tekintetében az eddig legmélyebb tartalommal bíró Depresszió lemez. A szövegek mellett zeneileg is gazdagabb anyagot készítettek, melyet egy az eddigieknél vaskosabb, keményebb hangzás jellemez. És bár a csapat az országos lemezbemutató turné egyik állomásaként érkezik Szentesre, természetesen az utóbbi 20 év legnagyobb slágereit is színpadra viszik majd ezen az igen energikusnak ígérkező szombat estén. 

A Dorothy kőkemény gráciái számára sem ismeretlen terep a szentesi IH, legutóbb a Kowalsky Meg a Vega vendégeként zúzta meg a helyet a gyöngyösi trió. A csajok is friss zenei kiadvánnyal, a 2018-ban megjelent Tessék! című nagylemezzel érkeznek Szentesre. Negyedik albumuk több ízben szolgál újdonságokkal, a megszokott gitár-basszusgitár-dob felállás mellett szerephez jutottak rajta a billentyűs hangszerek is, amellett, hogy a lányok - talán tudatosan - kiléptek komfortzónájukból, és rendesen kiszínezték a korábbi punk-rock ’n’ roll és hard rock irányvonalat. 

Energiából, lendületből és húzós, erőtől duzzadó riffekből nem lesz tehát hiány március 21-én, szombaton, a stílus szerelmesei pedig két legyet üthetnek egy csapásra, hiszen hazai viszonylatban két zászlóshajó dobja le a horgonyt városunkban. 

Sebők Tamás

Októberben hazánkban koncertezik Alanis Morissette

am.jpg

A közelmúltban jelentette be 2020-as európai turnéjának állomásait a kanadai-amerikai énekesnő, Alanis Morissette. A koncertkörút ugyan csak 13 várost érint, öröm számunkra, hogy hazánk ezúttal nem maradt ki a sorból, így október 12-én a Budapest Arénában láthatjuk a csodás hangú előadót.

Alanis Morissette 12 év után tér vissza Magyarországra, ahol a májusban megjelenő, kilencedik nagylemezét, a Such Pretty Forks In The Road-ot mutatja be. A 2020-as év azonban több szempontból is jelentős az énekesnő karrierjében, ugyanis idén 25 éve került a lemezboltok polcaira a Jagged Little Pill nagylemez, mely olyan ikonikus slágereket tartalmaz, mint az Ironic, a You Learn, vagy a You Oughta Know.

Tartalmas zenei karrierjének egyik kuriózuma a Jonathan Elias által készített The Prayer Cycle album. A spirituális-szimfonikus lemez érdekessége, hogy minden darab más nyelven íródott, Morissette pedig 4 dalban vállalt szerepet, kétszer franciául, egyszer németül, a korongot nyitó Mercy-ben pedig magyarul is megszólal. 

„Semmik vagyunk... Mindenek vagyunk... Én senki vagyok, de mindenki én vagyok” – csendülnek fel a sorok a dalban, ha kicsit nehezen kivehetően is. Az pedig csak hab a tortán, és óriási megtiszteltetés kicsiny hazánknak, hogy a fenti gondolatokat maga az énekesnő fordított le anyanyelvünkre.

És hogy miért került pont a magyar nyelv a latin, német, angol, francia vagy héber dalok mellé? Nem véletlenül. Alanis édesanyja ugyanis magyar származású volt, aki 1956-ban emigrált Kanadába.

Sebők Tamás

Ismét Szentesre érkezik Ripoff Raskolnikov

87036681_2685572428157986_825683599817703424_o.jpg2018. februárjában a blues ünnepe köszöntött ránk Szentesen. A tiszteletbeli és szívbéli magyar gitáros, énekes, zeneszerző és szövegíró Ripoff Raskolnikov, valamint zenekara (Gyenge Lajos dob, Nagy Szabolcs billentyűsök, Varga Laca basszusgitár) hozta el azt nekünk, holott így együtt első ízben jártak a városunkban. Mégis. Az esemény legfontosabb mozzanata az volt, hogy a közönség lelkesedése fokozatosan átragadt a muzsikusokra koncert közben, ami által a játékuk egyre szenzitívvé vált, a feeling pedig – bumeráng módjára - visszaszállt a publikumra. És a dél-alföldi Zeneiskolában bekövetkezett a blues évtizedeken átívelő, ám kevésszer előforduló katarzisa, amit a jelen lévők egyként átéreztek, a teremben elfoglalt helyüktől függetlenül.

Ennek az érzésnek a megismétlődését, felkavaró, lélek-borzongató újra-átélését szeretném március 27-én, amikor Ripoff Raskolnikov az együttese élén visszalátogat Szentesre. A szokott helyen (Zeneiskola) és a szokott időben (19 órakor) kezdődik az immár várva várt koncert, mégpedig a Zene-Világ-Zene címet viselő, vidéken nehezen utánozható színvonalon szervezett előadás-sorozat részeként.

Talán nem minden érdeklődő tudja, hogy Közép-Európa bluesba oltott Tom Waits-e új albumot adott ki a szentesi találkozásunk óta, amely a Small World címet viseli. Igen, afféle „kis világ” nagy ura ő, amelyet nem birtokol kizárólagosan. Szívesen osztja meg a territóriumát minden blues-baráttal, akik közül sokan meggyőződhettek már arról, hogy az újdonság Ripoff legerősebb, legszínesebb, ugyanakkor legösszeszedettebb munkáinak egyike. A dalok, mint mindig, most is a tradicionális blues-témákról: az élet örökkön aktuális dolgairól szólnak (utazások, kocsmázások, szerelmek), kisebb csavarokkal. Mit értek ez utóbbi alatt? Például azt, hogy az egyik dal egy eszkimó lányról szól, ami ritkás témaválasztás ebben a műfajban. Egy másik pedig zenei értelemben vett újdonság, minimum ínyenc csemege, mégpedig a blues és a reggae rendkívül sikeres ötvözetét képezve. Hallottál már ilyet? (Én is csak a budapesti lemezbemutató koncerten először.)

Idő közben Ripoff nemzetközi hobbi-formációja, a Tom Waits-tribute Braindogs produkciója is lemezre érett: az A38 nevű koncerthajón rögzített improvizatív jellegű előadásuk legjobban sikerült feldolgozásai kerültek CD-re, visszaidézve az efféle bulik különleges, nyugodt szívvel mondhatom: utánozhatatlan hangulatát. Erről ugyan nem várhatunk most dalokat, hiszen Ripoff saját szerzeményei bőségesen állnak rendelkezésre a hasonló indíttatású mazsolázáshoz. Így a régebbi keletű, remekbe szabott, dal-formátumú életképei. Közte a Lenin Street, ami két évvel ezelőtt végül nem került a szentesi koncertprogramba. Ha pedig most sem hallhatjuk azt élőben, el fogom kalauzolni Ripoffékat a város Hódmezővásárhely felé vezető útjára (hátha vizuális típusúak, és így megjegyzik a kívánságot a legközelebbi alkalomra), hiszen a gengszterváltás előtt az viselte a holtában turista-látványosságként funkcionáló és aközben is kommunizmust álmodó „kedves vezető” dicső nevét.

És még valamit remélek – nagy titokban. Az nem egyéb, mint egy bluesba konvertált magyar népdal, mégpedig ékes anyanyelvünkön megszólaltatva! Nem abszolút újdonság az ebbe az irányba való elindulás, de hát Ripoff olyan utánozhatatlan bájjal képes előadni azt (ha nem hiszed, járj utána a neten, Azt gondoltam, eső esik címen keresd), hogy az értő szentesi közönség megérdemelné, hogy elbűvölje őket a segítségével! Bánja a kánya, ha a varázslás békákat teremne a nézőtéren, mert az a hőstett a mesebeli csók nélkül is hatalmas királyság tudna lenni!

Olasz Sándor