Hangversenyközpont - Szentes | Olasz Sándor & Sebők Tamás írásai


„Amikor úgy érzed, besokalltál, és magad mögött hagynál mindent”

Ripoff Raskolnikov: I’ll Walk Away

2020. április 30. - Hangversenyközpont

ripoff.jpg

Nem szeretek itt lenni, így mi értelme lenne tovább itt maradni - erről a felismerésről szól Ripoff Raskolnikov I’ll Walk Away című száma egy nem mindennapi szemszögből. A melankolikus hangulatú blues dalhoz erdőben bolyongva forgattak különös atmoszférájú klipet.

Small World című lemezének utolsó dalához, az I’ll Walk Away-hez készített klipet Ripoff Raskolnikov. Bár a szám néhány mondata és hangulata akár a jelenlegi helyzetre is reflektálhatna, jóval korábban készült. „A legtöbb dalszerző általában olyasmiről ír, ami foglalkoztatja, ami erős érzelmeket vált ki belőle. Lehet ez sok minden, az utóbbi időben azonban volt pár olyan téma, amiről ezelőtt nem írtam.  Ez is egy, azok közül. A szöveg egy Alzheimer-kórban szenvedő idős asszony történetét meséli el, aki egy otthonban lakik. Egy szép napon azonban úgy dönt, hogy most aztán kisétál onnan, és világgá indul. A nem szeretek itt lenni, így mi értelme itt maradni érvelés azt hiszem, sokunknak ismerős lehet... A dal pusztán fikció, barátom, Reinhold Tritscher osztrák színházi rendező ötlete nyomán született. Ő évek óta több dalom születésekor „bábáskodik” mellettem. Egyébként az alaptörténethez hozzá tartozik, hogy édesanyám élete utolsó 10 évében demenciában szenvedett, ám sosem élt otthonban, és forradalmár sem volt. Így úgy érzem, a dal mégsem kapcsolódik az ő sorsához” – meséli Ripoff Raskolnikov.

A dalhoz Benkő Bálint és csapata készített klipet. „Az alapötletet egy, már az első hallgatásra bevillanó érzés, hangulat adta: amikor úgy érzed, besokalltál és magad mögött hagynál mindent. El is indulsz, majd mikor azon kapod magad, hogy elég távol kerültél a problémáidtól és önmagadtól is, hirtelen megkönnyebbülsz. Ám nemsokára újra ott találod magad, ahonnan elindultál. Ezt a menekülést egy meglehetősen eseménytelen, monoton loopban ábrázoljuk, ahogy Ripoff az erdőben bolyong. Egy szerencsés véletlennek köszönhetően bukkantunk a helyszínre, az egész forgatásra egyetlen esős, ködös napunk volt - pont erre az időjárásra vártunk -, és mindössze háromszor tudtuk felvenni, mielőtt lement a nap” – meséli a rendező.  

Hogy legközelebb mikor hallhatjuk élő koncerten az I’ll Walk Away-t, az sajnos még kétséges. A jelenlegi helyzethez alkalmazkodva azonban szerda esténként Ripoff Raskolnikov a facebook oldalán streameli otthoni koncertjeit, melynek setlistjét minden héten egy-egy téma mentén válogatja össze.

A klip készítői: Dir: Bálint BENKŐ, DOP: Bálint OROSZ, 1st AC: Milan MARUSZKI, 2nd AC: Daniel ENDRE, Colorist: Csaba VICZE, VFX: Zsuzsanna BÁNYAI

 

Braindogs: Real Live Brains (XLNT Records)

br.jpg

Azok a fránya tribute-zenekarok! Mitakarásnak nyögés a vége – a legtöbb, akarom mondani: számos alkalommal. Jobb esetben a felfokozott tisztelet-adás, a legrosszabb esetben viszont az invenció elmaradása okán lépnek rá a bandák erre a – látszólag kitaposott - útra. A nagy átlagról beszélek, de nem általánosítanék, a világért sem!

Annál is inkább. mert az üdítő kivételek közé tartozik a reszelős hangú, saját univerzumot teremtett amerikai „underground” kult-figura (szolid olvasmány róla: Mac Montandon: Tom Waits – Álmodban ártatlan. Cartaphilus Kiadó, 2006.), magyar születésű nemzetközi tribute-társulása. Az alapításakor nevesincs hobbizenekar Kiss Tibor kezdeményezésére jött létre, aki – az együttes fb-profilja szerint – már nem tartozik a Braindogs laza kötelékébe. (Az önálló bandákkal rendelkező művészek számára ritkásan szervezhető össze egy-egy turné, amelynek során színpadra léphetnek az egymással egyébként nagy örömmel zenélő fiúk.) Ráadásul megint rezeg a léc, hiszen Ian Siegal fakó nyakkendőjét elkapta az újdonsült felesége, hogy annak segítségével vonszolja maga után exportra, mégpedig Thaiföldre. (Az európai koncertezéstől való búcsúzkodása folyamatban van szegénynek. Hátha újabb típusú örömök érik ott őt vigasztalásul, minimálisan kárpótlásul. Alakuljon akárhogyan is, tudhatja: visszavárjuk!) Bár számtalanszor gondoltam rá, kivált egy-egy Braindogs-koncert után, belátom: valóban 2019-ben érett lemezre ez a produkció. A héttagú szupercsapat pedig egy gonoszkodás-mentes névsorolvasást alapból megérdemel. A sorrend a lemezborítóéval egyező, tehát. Ian Siegal (angol): ének, gitár, ütőhangszerek, Ripoff Raskolnikov (osztrák): ének, gitár, Mischa Den Haring (holland): ének, gitár, Varga Livius: ének, ütőhangszerek, Frenk: dobok, ének, gitár, Nagy Szabolcs: billentyűs hangszerek, Varga Laca: basszusgitár.

És hát, igen. Minden Tom Waits-fannak megvan a külön bejáratú best of-összeállítása. Nagy kérdés, mekkora az átfedés a többiekével, bár az meg a másik, hogy fontos-e ez igazából. A legszebb az egészben az, hogy valamekkora közös halmaz mégis csak létezik, alighanem mindegyikkel. No de. Miket, milyen nótákat preferál a Braindogs? (Nem is mondtam még: a zenekar neve az egyik (1985-ben publikált) Tom Waits-album címének átértelmezése, továbbgondolása.) A csapat voltaképp azokat kedveli, amelyekben jól mutat a szabad játék. Amelyekben lazán lehet improvizálni, ahol alaposan ki lehet futtatni a szólókat. Amelyekben hatásosan lehet inspirálni, helyzetbe hozni a társakat a színpadon. Nem a véletlen műve hát, hogy élőben, mégpedig az A38-on készült a felvétel, hiszen a színpad létszükséglete ennek a kivételes képességű társaságnak. Mégis.

Lesztek szívesek bemondásra elhinni nekem, hogy erre a bulira ők így, együtt annyira összeszedték magukat, mint talán még soha. Természetesen, azt nem merném felelősséggel kijelenteni, hogy ez a lemezanyag csupán nyomokban tartalmaz elszállásokat.A track-listára visszakanyarodva: mind a tizennégyet mégsem fogom kivesézni, bár szívem szerint megtenném. Pár apróság, tehát. A bemelegítő Goin Out West-be például a Braindogs volt szíves legalább kettőzött energiát beletolni. Az ő Shore Leave-jüket sem az eredeti verzió fojtogató finomságaiért szeretjük. Meg ott hasít az immár kultikus darabnak számító Undergruond elemi erővel előtörő szenvedélye is. Meg ilyesmik, vagy tucatnyian, mégpedig szédítően összerázva. Oly módon, hogy egyik feldolgozott dal sem vesz el egy grammot sem az eredetiek értékeiből, ellenkezőleg. Gazdagítják azok létét, amely által maguk is létjogosultságot nyernek az emberi léptékkel mérhető térben és időben.

Fontos ez a pozitív energiáktól fűtött kiadvány, hiszen hasonló felfogásban ritkán készül efféle indíttatású alkotás. Csak remélni merem, hogy a tengeren túlra, a Mester kezei közé is eljut belőle egy példány, hogy legalább ezen az úton-módon ő is megismerhesse a nem hétköznapi muzsikusi kvalitásokkal bíró európai tisztelőit, követőit. Mindegyik „agykutya” vastagon megérdemelné!

Olasz Sándor

Ismét Szentesre érkezik Ripoff Raskolnikov

87036681_2685572428157986_825683599817703424_o.jpg2018. februárjában a blues ünnepe köszöntött ránk Szentesen. A tiszteletbeli és szívbéli magyar gitáros, énekes, zeneszerző és szövegíró Ripoff Raskolnikov, valamint zenekara (Gyenge Lajos dob, Nagy Szabolcs billentyűsök, Varga Laca basszusgitár) hozta el azt nekünk, holott így együtt első ízben jártak a városunkban. Mégis. Az esemény legfontosabb mozzanata az volt, hogy a közönség lelkesedése fokozatosan átragadt a muzsikusokra koncert közben, ami által a játékuk egyre szenzitívvé vált, a feeling pedig – bumeráng módjára - visszaszállt a publikumra. És a dél-alföldi Zeneiskolában bekövetkezett a blues évtizedeken átívelő, ám kevésszer előforduló katarzisa, amit a jelen lévők egyként átéreztek, a teremben elfoglalt helyüktől függetlenül.

Ennek az érzésnek a megismétlődését, felkavaró, lélek-borzongató újra-átélését szeretném március 27-én, amikor Ripoff Raskolnikov az együttese élén visszalátogat Szentesre. A szokott helyen (Zeneiskola) és a szokott időben (19 órakor) kezdődik az immár várva várt koncert, mégpedig a Zene-Világ-Zene címet viselő, vidéken nehezen utánozható színvonalon szervezett előadás-sorozat részeként.

Talán nem minden érdeklődő tudja, hogy Közép-Európa bluesba oltott Tom Waits-e új albumot adott ki a szentesi találkozásunk óta, amely a Small World címet viseli. Igen, afféle „kis világ” nagy ura ő, amelyet nem birtokol kizárólagosan. Szívesen osztja meg a territóriumát minden blues-baráttal, akik közül sokan meggyőződhettek már arról, hogy az újdonság Ripoff legerősebb, legszínesebb, ugyanakkor legösszeszedettebb munkáinak egyike. A dalok, mint mindig, most is a tradicionális blues-témákról: az élet örökkön aktuális dolgairól szólnak (utazások, kocsmázások, szerelmek), kisebb csavarokkal. Mit értek ez utóbbi alatt? Például azt, hogy az egyik dal egy eszkimó lányról szól, ami ritkás témaválasztás ebben a műfajban. Egy másik pedig zenei értelemben vett újdonság, minimum ínyenc csemege, mégpedig a blues és a reggae rendkívül sikeres ötvözetét képezve. Hallottál már ilyet? (Én is csak a budapesti lemezbemutató koncerten először.)

Idő közben Ripoff nemzetközi hobbi-formációja, a Tom Waits-tribute Braindogs produkciója is lemezre érett: az A38 nevű koncerthajón rögzített improvizatív jellegű előadásuk legjobban sikerült feldolgozásai kerültek CD-re, visszaidézve az efféle bulik különleges, nyugodt szívvel mondhatom: utánozhatatlan hangulatát. Erről ugyan nem várhatunk most dalokat, hiszen Ripoff saját szerzeményei bőségesen állnak rendelkezésre a hasonló indíttatású mazsolázáshoz. Így a régebbi keletű, remekbe szabott, dal-formátumú életképei. Közte a Lenin Street, ami két évvel ezelőtt végül nem került a szentesi koncertprogramba. Ha pedig most sem hallhatjuk azt élőben, el fogom kalauzolni Ripoffékat a város Hódmezővásárhely felé vezető útjára (hátha vizuális típusúak, és így megjegyzik a kívánságot a legközelebbi alkalomra), hiszen a gengszterváltás előtt az viselte a holtában turista-látványosságként funkcionáló és aközben is kommunizmust álmodó „kedves vezető” dicső nevét.

És még valamit remélek – nagy titokban. Az nem egyéb, mint egy bluesba konvertált magyar népdal, mégpedig ékes anyanyelvünkön megszólaltatva! Nem abszolút újdonság az ebbe az irányba való elindulás, de hát Ripoff olyan utánozhatatlan bájjal képes előadni azt (ha nem hiszed, járj utána a neten, Azt gondoltam, eső esik címen keresd), hogy az értő szentesi közönség megérdemelné, hogy elbűvölje őket a segítségével! Bánja a kánya, ha a varázslás békákat teremne a nézőtéren, mert az a hőstett a mesebeli csók nélkül is hatalmas királyság tudna lenni!

Olasz Sándor