A meglepetés attól az ami, mert akkor és onnan kapjuk, amikor és ahonnan a legkevésbé várjuk. Bevallhatom: Susan Blake (vagy ahogyan nálunk, Szentesen ismerik, Imre Zsuzsi) CD-je bizony, a meglepetés erejével hatott! Több szempontból is.

Annyiból nem, hogy az Bécsből érkezett, hiszen az énekesnő (aki harsonán is játszik néha, mint a címadó számban) sok éve ott él, tudtuk. De hogy miféle muzsikával rukkolt elő! Hát ez az! Azt adta vissza, amit (nyiladozó tehetségével) elvitt itthonról anno: a dixielandre alapozott szórakoztató zenét! Kinek jutna az eszébe ilyesmi manapság? Egyáltalán: van még dixieland-élet Magyarországon, Benkó Sándor sajnálatos eltávozása után? Természetesen igen (Molnár Gyuláékkal, illetve a salgótarjáni fesztivállal az élen), de hogy az országos viszonylatban is pezsgő lenne, nem igazán mondható el. Ráférne hát némi frissítés! Ha visszaimportálva a friss erőt, akkor úgy. (Most legalább megvan rá a lehetőség.)

Több jó okunk is volna erre: egyik az 1990. óta létező Miskolc Dixieland Band főszereplése, a másik pedig Zsuzsi saját szerzeményei (két számban magyar nyelvű sorokkal), amelyből a teljes lemezanyag összeállt! Igen, jól következtettek: egyetlen biztosnak vélt kapaszkodó: jazz-standard és dixieland világsláger nélkül készült el ez a lemez. Ráadásul, annyira erőteljes nótákból áll, hogy nem is hiányzik róla ilyesmi! Vagyis az egész, úgy, ahogy van, méltó a dixieland legjobb hagyományaihoz! Megvan benne a dallamos és lendületes dixie-pörgés. És, mintegy pihenésképp, amikor kell, odasimul melléjük egy-egy lírai nóta is, ahogyan illik. Mindezt összerakva arra jutunk, hogy tessék, itt van egy további meglepi, ami lehet, alig hihető, de attól még igaz.

Azzal együtt, hogy jól érzékelhetően a szórakoztatás igénye kapott kiemelt szerepet ezekkel a dalokkal, ha úgy nézzük, megteremtve (vagy megújítva?) a dixie-pop műfaját. Mindezt a könnyed énekfelfogás támasztja alá különösen, valamint a nem túlbonyolított dalszövegek. Ám, hiányérzetünk nem marad, mert valami üde fuvallat, tavaszi szellő-frissesség árad a nyomukban. A számok levegősen, de precízen megkomponált hangszereléséből is (amelyeket csak dicsérni lehet, rámutatva a Miskolc Dixieland Band muzsikálásának első rangú kvalitásaira) hasonló érzés jön le, valamiféle ellenállhatatlan, magával ragadó lazaság kíséretében. Gondűző, lélek-tisztító impulzusok várnak hát a hallgatóra, legalábbis arra a rétegre, amelyik még fogékony az efféle érzetek befogadására. Bevallom, az értékelés ezen pontján kezdek el aggódni valamelyest.

Vajon, megtalálja-e ez a muzsika a hozzá méltó, az őt megillető helyet a mai világban? Mondanom sem kell: manapság mások a zenei divatok, a mostani generáció, a mai potenciális közönség nagyon más zenéken nő fel, nagyon másként szocializálódik. Ha azonban – kis szerencsével – megtalálja őket ez a muzsika, őket is épp úgy megérintheti és megborzongathatja, mint az apáikat és nagyapáikat. Mert bizony, ennek a lemeznek a besorolásában benne van az „örök élet” státusza amellett, hogy a muzsika megállja a helyét bárhol a világon. Legszívesebben azonban mégis csak itthon hallgatnánk meg élőben, alkalomadtán (leginkább mielőbb) szűkebb hazánkban, Szentesen (is). Gyere haza Zsuzsi!

írta: OLASZ SÁNDOR
fotó: susanblakemusic.com.
Kontakt: susanblakemusic@outlook.com. Honlap: susanblakemusic.com.

A CD-t átölelő papírszalagon az alábbi gondolat olvasható: „Az üzenetre, amit Guessous Mesi és zenésztársai Átváltozás-dalaiban megkapunk, mindannyiunknak szüksége van.” (L. Ritók Nóra) Ha képbe kerültünk azzal, hogy az író, pedagógus „a gyerekszegénység, mélyszegénység ellen küzd, az esélyteremtésért és integrációért dolgozik” (Wikipédia), könnyebb a dolgunk akkor, amikor a lemezanyag helyét és jelentőségét kíséreljük meg bemérni, meghatározni. Könnyebb, de nem elegendő, mert ebben az esetben – kivételesen - a dalok keletkezési körülményei is kiemelt fontossággal bírnak.

Ezt próbálja sugallni talán a lemez alcíme is: Sorsok és dalok. Elöljáróban azt érdemes tudni hozzá, hogy Mesi - elsősorban a MUS-E program művész-tanáraként - kapcsolatba került hátrányos helyzetű gyermekekkel és felnőttekkel. (Itt jöhet a visszacsatolás L. Ritók Nóra munkásságához és a fent idézett mondatához.) Az ő vágyaik, illetve az ő világlátásuk képezik a lemezanyag gondolati magvát. A szokatlanul nyitott és mély érzéseik Mesi „szűrőin” keresztül idővel dalszövegekké nemesedtek, kizárólag magyar nyelven megszólaltatva. Az énekesnőtől már megszokott (és szinte elvárt) marokkói és a török vonulat ezúttal tehát pihenőre vonult, de csak a szövegek tekintetében. A kompozíciók megformálásában már ezek az egzotikusnak tűnő jegyek is éreztetik jótékony hatásukat, de a legfőbb alapanyag most a magyar népzene.

A felvételek során, a zeneanyag megformálásban állandó muzsikus társai, Barvich Iván és Boros Gerzson Dávid mellett számos nagyszerű vendég-művész sietett Mesi segítségére, köztük a sokoldalú dobos Kertész Ákos, a fiatal szitáros nemzedék képviselőjeként Tóth Szabolcs, de külföldi művészek is hallatják hangszereiket.

Az összkép, a végeredmény visszafogottan szolid, már-már meghitt, simogatón bizsergető muzsika, csodás énekhang által megemelten. A szövegek viszont a felületes hallgató számára a felvázolt világkép tekintetében itt-ott a naivitás határát súrolhatják, mert a mai világ ugye a legkevésbé sem szelíd, ellenben leginkább aljas és kegyetlen. Ezért is fontos megismerni most a keletkezés körülményeit, megtudni, hogy a számos, kedvezőtlenül alakult élet-sors ellenére mért lett ez az anyag olyan, amilyen.

Aki a CD-t kézbe veszi, a leírásban részben megismerheti azokat a gyermekeket vagy gyermeki lelkűeket, akik valamiképpen alkotó-társakká váltak az Átváltozás megírása során. Mit mondjak? A történeteiket olvasva szinte kivétel nélkül elszorul a szív. A dalokat hallgatva pedig nyilvánvalóvá válik, hogy mennyire (nagyon) fontos az az empátia, amivel Mesi rendelkezik azok interpretálása során.

Természetesen vannak olyan számok is ebben az anyagban, amelyek bárhol, bármelyik koncerten előadhatók. Ilyen a nyitó-címadó szerzemény, az élet-igenlő, áttételesen program-zeneként is értelmezhető Lüktet a lét, a végtelenség felé suhanó, a dalt ihlető gyermekek közreműködésével megszólaló Szárnyaink, az erdélyi dallamokban gyökerező Tiszta harmat, és így tovább, de hát ez a saját, személyes listám csak.

Az Átváltozás különös töltéssel bíró dalaiból – összességében - sugárzik az emberiségbe vetett feltétlen hit és a bizalom. Holott ez a mikroelemek méretében van jelen a mai magyar társadalomban, a létjogosultságához azonban nem férhet kétség. Vannak emberek közöttünk ugyanis számosan, akiknek nincs más választásuk, mint az efféle hit és bizalom, hiszen tán reményük sincsen más, a földi létben fellelhető kapaszkodóban.

Végül, de nem utolsósorban: a lemezanyag üzenete olyannyira pozitív, hogy másokat, kevéssé hátrányos helyzetben lévő embereket is feltölthet, mert tud, képes másoknak is erőt adni, nem keveset.

szerző: Olasz Sándor
fotó: Raffai Zsófia