Hangversenyközpont - Szentes | Olasz Sándor & Sebők Tamás írásai

Zene-Világ-Zene


Kozma Orsi „felszabadította” Szentest

2020. november 15. - Hangversenyközpont

123734447_3361908017191087_6012037061722861111_o.jpg

A Zene-Világ-Zene programsorozat november 6-i előadásán Kozma Orsi: Találkozások című koncertjét hozta a Hangversenyközpontba. A Jazz+Azzal, valamint a Cotton Club Singersszel országos népszerűséget szerző énekesnő pályafutásának legkiválóbb darabjait vitte színpadra a zeneiskola hangversenytermében. 

A koronavírus miatt meghozott korlátozások miatt 1/3-os kihasználtsággal, azaz mindösszesen 80 fő befogadóképességgel rendezte meg novemberi előadását a Hangversenyközpont. A közönség fegyelmezetten, minden előírást betartva tekintette meg Kozma Orsi: Találkozások című koncertjét. Az énekesnő elárulta, az előadás címe többféle megközelítésből is értelmezhető: egyrészt utal a zenekar és a közönség találkozására, másrészről pedig az énekesnő és zene találkozására is. Bár - ahogy Orsi hozzátette – a repertoárt egy kicsit rockosra vették, azért a jazz és a funk stílusok is bőven szerephez jutottak, Szakos Krisztián kiváló szerzeményei mellett Dés László elévülhetetlen dalai is felcsendültek az este folyamán.

123918279_3361907953857760_6126599175464287886_o.jpg

A művésznőt Hárs Viktor basszusgitáros, nagybőgős, Pusztai Csaba dobos, Neumann Balázs billentyűs, zongorista és Fehér Géza gitáros kísérte. A koncert ráadásaként egy Sting slágerrel, az If You Love Somebody Set Them Free-vel búcsúzott az együttes. A dalba amolyan kórusként bekapcsolódott a helyi publikum is, akik az énekesnő vezetésével a sláger legismertebb sorait „átírva” Free Free, Szentes Free-t énekelve búcsúztak.

Búcsúzott a Hangversenyközpont is, legalábbis erre az évre biztosan, hiszen a kormány hétfői szigorító rendelkezései miatt a rendezvények minimum 30 napos felfüggesztése lépett hatályba, mely az idei utolsó Zene-Világ- Zene koncert dátumán is túl mutat, így 2020-ban a közönség előtt már nem nyitja meg kapuit az intézmény.

Sebők Tamás
fotók: Vecseri Ferenc

süti beállítások módosítása