Hangversenyközpont - Szentes | Olasz Sándor & Sebők Tamás írásai

Zene-Világ-Zene

Telepítik a fénytechnikát a Hangversenyközpontban

2021. március 11. - Hangversenyközpont

_mg_4802.jpg

A közelmúltban a Hangversenyközpont a Szentesi Művelődési Központtal közösen nyújtott be pályázatot az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőhöz, melynek köszönhetően közel 7 millió forint értékben újult meg a két intézmény fénytechnikai eszközparkja. A Hangversenyközpontban a héten kezdődött meg a berendezések cseréje, a munkálatokról Kertész Ákos intézményvezetőt kérdeztük.

– Hatalmas öröm számomra, hogy ilyen szempontból is előre tudtunk lépni. A Hangversenyközpont a nulláról épült ki szakmailag önálló intézménnyé, ezért a kezdetektől fogva figyeltünk arra, hogy az infrastruktúra úgy legyen kialakítva, hogy az megfeleljen a mai kihívásoknak. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a hangtechnikánk országos szinten is kimagasló minőséget képvisel, amit a kezdetekkor pályázati és önkormányzati forrásból sikerült megteremtenünk. Ám lényegesen kevesebb forrás jutott akkor a fénytechnikára, ami bár ma is megállja a helyét, sem minőségében, sem összetevőiben nem tud olyan magas szintet képviselni, mint a hangtechnikánk – kezdi Kertész Ákos.

_mg_4800.jpg

A vezető elárulta, régi vágya volt, hogy ez a terület is fejlődhessen és erre egy pályázati lehetőség nyújtott megoldást. – A művelődési központtal közösen pályáztunk, és nagy örömünkre sikeres elbírálást kaptunk. Intézményünket, azaz a Hangversenyközpontot érintő összeg teljes mértékben a fénytechnikára koncentrál. A fényvetők egy részét LED-esre cseréljük, ami egyrészt gazdaságosabb működést biztosít, hiszen kevesebb áramot vesznek fel, másrészt korlátlanul színezhetők – jegyzi meg Ákos. A beruházás keretében további 4 intelligens lámpát is instalállnak a Hangversenyközpontba, melyek előnye, hogy pultról irányíthatók és teljes szögben elforgathatók, ezáltal teljesen személyre szabottan, a zenekarok, formációk kérése szerint működtethetik azokat.

 _mg_4794.jpg

A munkálatok március 8-án kezdődtek, előreláthatólag a héten be is fejeződnek, és megkezdődhet a tesztüzem. Az új rendszert a művelődési központ munkatársai: Horváth Ferenc és Csákó-Balogh Lajos telepítik.

Sebők Tamás
Fotók: Vecseri Ferenc

Elhunyt Gonda János dzsesszzenész, zeneszerző, tanár

159177813_4501666539849775_756679824946098621_o-2.jpg

Elhunyt Gonda János Széchenyi- és Erkel-díjas zenepedagógus, zongoraművész, zeneszerző, a magyar dzsesszélet meghatározó alakja – közölte a Magyar Jazz Szövetség szerdán az MTI-vel. A szervezet közleménye szerint alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke hosszan tartó, évekig méltósággal viselt súlyos betegség következtében 89 évesen hunyt el szerdára virradóra. Halálhírét fia tudatta a szövetséggel.

Mint kiemelték, személyének elvesztése hatalmas fájdalom az egész magyar dzsessztársadalomnak. A hazai dzsesszélet és dzsesszoktatás meghatározó alakja 1932. január 11-én született Budapesten. A zeneművészeti főiskolán előbb zenetudományi, majd zongoraművészi diplomát szerzett. 1965-ben megszervezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessztanszakát, amely a műfaj elismerésével 1990-ben főiskolai, majd egyetemi szintre emelkedett.

1965-ben ő írta az első magyar nyelvű dzsesszelméleti és -történeti munkát, két évtizeden át szerkesztette a Jazz című szaklapot, 1993-ban megalapította a tatabányai Nemzetközi Kreatív Zenepedagógiai Intézetet.

Zongoristaként és zeneszerzőként is elismert volt. A Qualiton együttessel készítette a Modern Jazz-lemezsorozat első albumát, több formáció tagjaként koncertezett itthon és külföldön. Komponált filmzenét, musicalt, dalokat, színházi kísérőzenét, táncjátékokat és szimfonikus dzsesszművet. 1972 és 1984 között a Nemzetközi Jazzföderáció alelnöke volt, 1990-ben az újonnan alakult Magyar Jazz Szövetség elnökének választották meg.

Főbb lemezei közé tartoznak a Modern jazz sorozatban 1963 és 1969 között megjelent kiadványok, a Sámánének (1975), a Vonzások és választások (1980), a Solo Piano (1980), a Keyboard Music (1985), a Képek, emlékek (1999). Szextettjében együtt zenélt mások mellett Balázs Gáborral (basszusgitár), Berki Tamással (ének, gitár, dob), Kántor Péterrel (szaxofon), Dely Istvánnal (ütőhangszerek) és Kovács Gyulával (dob).

Számos filmhez is szerzett zenét, ezek között van a Nappali sötétség (1963, rendező Fábri Zoltán), a Sodrásban (1963, Gaál István, Sára Sándor), a Kedd (1963, Novák Márk), a Karambol (1964, Máriássy Félix), a Szentjános fejevétele (1966, Novák Márk), az Apa – Egy hit naplója (1966, Szabó István), A múmia közbeszól (1967, Oláh Gábor), a Szerelmesfilm (1970, Szabó István), a Mérsékelt égöv (1970, Kézdi-Kovács Zsolt), a Horizont (1971, Gábor Pál), az Aszfalt mese (1971, Török Ilona), A gyilkos a házban van (1971, Bán Róbert), az Utazás Jakabbal (1972, Gábor Pál), a Holnap lesz fácán (1974, Sára Sándor) és a Déryné, hol van? (1975, Maár Gyula).

Számos könyvet publikált/szerkesztett, ezek közé tartozott a Jazz – Történet, elmélet, gyakorlat (1965), a Mi a jazz? (1982), A populáris zene antológiája – Tanári segédkönyv az iskolai ének és a zeneiskolai oktatáshoz (1992), valamint a Jazzvilág (2004).

Gonda Jánost 1974-ben Erkel Ferenc-díjjal tüntették ki, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1992), valamint középkeresztje (2002) kitüntetést, a Szabó Gábor-díjat, a Budapestért Díjat, 2011-ben vehette át a Pernye András-díjat, 2012-ben pedig a Széchenyi-díjat.

(forrás: MTI)
fotó: Magyar Jazz Szövetség

Snétberger Ferenc - Vonósnégyessel készített koncertlemezt a világhírű gitárművész

27747420_1999733036720629_2453776771830072888_o.jpg

Hallgató címmel közös koncertlemeze jelenik meg Snétberger Ferencnek és a Keller Quartetnek. A Berlinben élő gitárművész és a vonósnégyes anyaga tematikájának középpontjában a gyász és a traszcendencia áll.

"A lemezt nyitó Népem emlékére (In Memory of My People) című darabot 1994-95-ben írtam, az elmúlt negyedszázad során többször előadtam különböző nagyzenekarokkal, 2000-ben a Liszt Ferenc Kamarazenekarral és Markus Stockhausennel közös lemezen meg is jelent. Amikor a Concerto Budapesttel koncerteztem, eszembe jutott, milyen jó lenne kvartettel is kipróbálni" - mondta Snétberger Ferenc az MTI-nek.

    Így került a képbe a Keller Quartet, amelyet a Concerto Budapesthez hasonlóan Keller András hegedűművész vezet. Ő már 2003-ban vezényelte a Népem emlékére című darabot Olaszországban, egy ottani nagyzenekar előadásában. Az együttműködés ötletét felkarolta Manfred Eicher, a világhírű német kiadó, az ECM vezetője és producere, és 2018 decemberében a Zeneakadémián tető alá hoztak egy koncertet, amely a gyász és a transzcendencia témáját járta körül.

    A koncert és a lemez nyitódarabját, a Népem emlékére című művet átjárja a klasszikus zene, a dzsessz, de erőteljesen megjelennek benne a szerző roma és szintó gyökerei is. A holokausztot megidéző darab ötletadója Simon Knoll izraeli zeneszerző volt, az ő inspirációja nyomán látogatott el Snétberger Buchenwaldba, az egykori koncentrációs táborba.

    "Knoll szeretett volna egy közös lemezt zsidó, indián, roma és örmény zeneszerzők műveivel, ez végül nem valósult meg, de én közben megírtam a saját részemet. A kiinduló, népdalszerű motívumot gyerekkoromban hallottam a nagymamámtól, ebből alakult ki a háromtételes darab. Nagyon sokáig, legalább két évig tartott, amíg elkészültem vele, Szakcsi Lakatos Béla is segített, ő hangszerelte. Alapvetően improvizációra épül" - idézte fel Snétberger Ferenc az MTI-nek.

    A koncerten elhangzó további műveket közösen választották ki, köztük volt Snétberger két másik szerzeménye, a szólógitárra írt Your Smile, a gitárra és nagyzenekarra írt 1. rapszódia, valamint Sosztakovics 8. (c-moll) vonósnégyese, John Dowland 16-17. századi ír-angol lantvirtuóz két műve és Samuel Barber 20. századi amerikai szerző Adagiója. Sosztakovics és Barber művét egyedül játszotta a Keller Quartet, amely a koncertre kiegészült Lázár Gyula nagybőgőssel.

    "Dowland nevével már egészen fiatalon találkoztam, tanulmányaim során kötelező volt néhány darabját eljátszani klasszikus gitáron. Négyszáz éve halt meg, de ma is nagyon modern hangzású műveket írt. A felvételen Fenyő László csellistával duóban adjuk elő az egyik darabját" - jegyezte meg a gitáros.

    Snétberger Ferenc kiemelte, hogy nagy élmény volt a Keller Quartettel (Keller András és Fenyő László mellett Környei Zsófia hegedűs és Homoki Gábor brácsás alkotja a formációt) együtt muzsikálni. A koncertfelvétel annyira jól sikerült, hogy utómunkára gyakorlatilag nem is volt szükség. "Jó lenne egy közös turné valamikor a jövőben, szívesen játszanék más darabokat is ebben az izgalmas felállásban".

    A gitárművész elmondta az MTI-nek, hogy a járvány kitörése, a karantén óta sokat gyakorol otthon, vannak számötletei, de nagyon frusztráló számára, hogy koncertjei lassan egy év óta elmaradnak. Utoljára tavaly márciusban a GetCloser Jazz Festen játszott, de már arra sem tudott eljönni triója két tagja, Anders Jormin svéd bőgős és Joey Baron amerikai dobos. "Joey szintén Berlinben van, nagyon ritkán találkozunk".

    "Hiányzik a tanítás is. A Snétberger Zenei Tehetség Központ és a mögötte álló Snétberger Alapítvány idén tízéves, sajnos az online kurzusok nem tudják pótolni a közös élő munkát, a zenekari gyakorlatokat, ami a legfontosabb lenne. A meghallgatások most úgy zajlanak, hogy a jelentkező diákok videót küldenek magukról, amin játszanak" - tette hozzá.

    Snétberger Ferenc Salgótarjánban született, néhány nappal ezelőtt volt 64 éves. Pályája négy évtizede tart, művészetében összetéveszthetetlen, bensőséges hangot teremtett, amelyben a klasszikus zenei előképzettség, a roma hagyomány, a flamenco és a dzsessz egyszerre van jelen. 1987 és 1993 között a Trio Stendhal tagja volt Dés László szaxofonossal és Horváth Kornél ütőhangszeressel. Később játszott együtt mások mellett Arild Andersennel, Paolo Vinacciával, Bobby McFerrinnel, Markus Stockhausennel. 2005-ben Liszt-díjat, 2014-ben Kossuth-díjat kapott.

    A Hallgató a tizenkettedik lemeze, az album Magyarországon a Hangvető terjesztésében február 12-én jelenik meg. A CD-hez tartozó füzetke fotóit Kleb Attila készítette.

A lemez előzetesét az alábbi videóban tekinthetik meg


forrás: MTI
fotó: Vecseri Ferenc

Csodás helyszínen lépett fel Pál István Szalonna és Bandája

055_2014_12_05_varkertbazar_480-705x705.jpg

A Magyar Kultúra Napján a fertődi Esterházy-kastély Pál István Szalonna és Bandája fergeteges koncertjét mutatja be közösségi oldalán. A barokk-rokokó díszteremben felcsendülő, több száz éves gyökereivel a legmélyebbre nyúló népi kultúra átörökített muzsikája a kastély Apolló-termében a Magyar Örökség díjjal kitüntetett zenekar előadásában bizonyítja és tudatosítja: érték értéket emel. Bármely korban és közegben a hiteles kultúra és művészet jelentheti az igazi erőt megmaradásunkhoz.

Felléptek: Pál István - prímás, Pál Eszter - a zenekar énekesnője, Doór Róbert - nagybőgő, Gombai Tamás - hegedű, Ürmös Sándor Ferenc - cimbalom, Gera Attila - fúvós hangszerek, Karacs Gyula – brácsa

fotó: szalonnaband.hu

Felvétel forrása: Pál István Szalonna és Bandája


Jazz: Online koncerttel tisztelgett a 20 éve elhunyt világsztár előtt a MAO

mao_1.jpg

Egyedülálló online koncerttel, négy neves szólistával tisztelgett Joe Henderson, a húsz éve elhunyt szaxofonos előtt a Modern Art Orchestra (MAO) január 17-én. 

Az est vendégelőadói - Bob Mintzer, Tony Lakatos, Rick Margitza és Bolla Gábor - kifejezetten erre az alkalomra készített hang- és videófelvételeik a MAO élő muzsikájába integrálva hallhatók a Budapest Music Centerben felvett koncerten - közölték a szervezők az MTI-vel.

Az esemény Joe Henderson amerikai tenorszaxofonos és zeneszerző nagyzenekari hangszereléseire összpontosít. Az előadás repertoárjának túlnyomó része Henderson Big Band című lemezéről származik. A kilencvenes években alkotott mű négy év alatt készült el és hatalmas érdeklődés övezte, hiszen a művész addigi életművéből teljes mértékben hiányzott a big band hangzás, amely nagyszerűen szólt a több generációból összeválogatott zenekar előadásában. A háromszoros Grammy-díjas dzsessz ikon pályafutása legtermékenyebb időszakában készült lemez az utolsó előtti volt a sorban. Joe Henderson 2001-ben 64 éves korában hunyt el betegségben.

 A január 17-i előadás 20 óra 30 perckor kezdődött, a koncert a MAO Facebook oldalán meghallgatható.

forrás: MTI
Kiemelt kép: Modern Art Orchestra (fotó: bjc.hu)

AC/DC – Új videoklippel jelentkeztek a rock 'n' roll nagypapák

acdc-band2020.jpg

A napokban mutatták be legújabb videoklipjüket az ausztrál rock legendák. A Realize a zenekar legújabb albumának (Power Up) nyitódala, s egyben második kislemeze is. A dalt még novemberben mutatta be a zenekar a nagylemez előfutáraként. 

A legújabb videót a zenekartól jól megszokott módon, puritán környezetben rögzítették fekete-fehérben, és a fisheye (halszem) effekttel sem spóroltak. A videoklip Clemens Habichta rendező, valamint az AC/DC kreatív igazgatója, Josh Cheuse társrendezésében készült el és látott napvilágot január 14-én.  

Little G. Weevil - Kalandokkal teli könyvhöz új lemez is társult

2017-case-sit.jpg

Játssz tovább címmel könyvet írt kalandos blueszenészi életéről Little G Weevil. Az Amerikában is ismertté vált magyar előadó Play On című új lemezén vendégénekesek sora működik közre.  

A 43 éves gitáros az egyetlen európai zenész, akinek (2013-ban) sikerült megnyernie az International Blues Challenge elnevezésű memphisi nemzetközi blues zenei versenyt. Jelölték az amerikai Blues Music Awardra és 2014-es lemezével (Moving) a Blues Blast Music Awardra is.

"A szóló/duó kategóriában győztem az IBC-n, akusztikus gitárosként kerültem a köztudatba, ezért hívtak ide-oda játszani, holott a kezdetek óta elektromos zenekarral is fellépek. De kétségtelen, hogy ez a szóló akusztikus siker számos lehetőséget nyitott meg előttem" - mondta Little G Weevil (Szűcs Gábor) az MTI-nek.

Magyarországon 1996-tól vált a blues színtér egyre ismertebb szereplőjévé (Spo-Dee-O-Dee, Pure Blues), és Európában is több helyen játszott, majd 2004-ben költözött Amerikába, ahol az alabamai Magic City Blues egyesület segítségével indította el karrierjét. Előrejutását a kitartó munka és tehetség mellett szerencsés találkozások segítették.

"Valahogy mindig tudtam néhány lépésre előre gondolkodni. Maximalista vagyok, igyekeztem pozitív, inspiráló emberekkel körülvenni magamat, miközben külföldiként, magyarként eleve kétszeres hátrányból kellett helytállnom egy amerikai műfajban".

A Trubadúr Könyvek (Helikon Kiadó) gondozásában megjelent Játssz tovább című kötet az Amerikában népszerű urban reality stílusban, egyes szám első személyben, kvázi utcai nyelven íródott.
"Nagy hatással volt rám Cupcake Brown A Piece of Cake című regénye. Ez a könyv ugyanolyan őszinte és személyes, mint a blues muzsika. Eredetileg egy íróval dolgoztam együtt, de aztán úgy alakult, hogy az általam diktafonra mondott, majd legépelt szöveg alapján fogalmaztam vagy írtam újra részeket" - tette hozzá.

A megélhetés érdekében olykor mosogatott, majd takarítást szervezett a vendéglátóiparban (Amerika mellett Angliában is), miközben bluesgitárosként tizennégy évig élt és dolgozott az Egyesült Államokban, állandó fellépő volt a híres memphisi Beale Streeten, és több lemeze is sikert aratott. "Dalaimon, szövegeimen bárki betekintést nyerhet az életembe. A blues szövegcentrikus, történetmesélős zene, örülök, ha az üzenet, amit a számokban megfogalmazok, eljut az emberekhez".

A hatvanas-hetvenes évek amerikai blaxploitation filmek plakátjait idéző borítón Little G egy kenyai hölgyismerősével és sokat látott kisbuszával, a Choo Choo-val látható. "A könyvből is kiderül, hogy elítélem a rasszizmust, illetve az ember és ember közti megkülönböztetés bármely fajtáját. Személyes tapasztalataimat is leírom a témával kapcsolatban"

Két évvel ezelőtt hazaköltözött. Egyik gyermeke Amerikában él, így időről-időre visszamegy látogatóba, ezt most a járvány az év eleje óta nem tette lehetővé.

"Új lemezem, a Play On Amerikában is elérhető lesz, és ha van rá igény, szívesen visszamegyek turnézni, de az elkövetkező években inkább Közép-Európára, Magyarországra szeretnék fókuszálni" - mondta Little G. Weevil.

A december 31-én megjelenő album R&B, soul, funk stílusú dalait és szövegeit a zenész egy kivételével maga írta. Little G Weevil hetedik lemezén Premecz Mátyás (billentyűs hangszerek), Borsodi László (gitár), Pfeff Márton (basszusgitár) és Tímár Tamás (dob) kísérte. A vendégénekesek közül két dalban szerepel a jamaikai-angol Dionne Bennett; a vele közös Let It Raint, benne Martin Luther King Jr néhai afroamerikai polgárjogi harcos híres 1968-as memphisi beszédének részletével már áprilisban közzétette a gitáros.

"A járvány miatt hónapokat kellett várni, míg a munkát nyáron folytatni tudtuk. Korábban tradicionális bluest játszottam, a három évvel ezelőtti Something Poppin' lemezen próbálkoztam először a hetvenes-nyolcvanas évekre jellemző zenével, ami ugyanúgy blues alapú, pentaton skálás muzsika, csak a hangszerelés más" - fejtette ki.

Énekel a lemezen az angol Ian Siegal (New Rules), a hazai színtérről CéAnne (Love), Mohamed Fatima (You're the One), Jónás Vera (Break), Sena és a Mo' Gigs (Tou-Tou Rendezvous), Andelic Johathan és Fóris Rita, közreműködik a Jambalaya Horns fúvósszekció is. "Fontos volt, hogy a vendégek személyisége, amit munkásságukkal képviselnek illeszkedjen abba, amit közvetíteni szeretnék a muzsikámmal. Volt, akit nemrég fedeztem fel magamnak, de Fatimát, Senát, a Mo' Gigsből Gál Csaba Boogie-t még az Amerika előtti időszakból ismerem".

Little G Weevil az MTI-nek elmondta: a tervek szerint 2021-ben pótolják idén elmaradt lenmezbemutató koncertjüket a Müpában, és minél több klub- és fesztiválfellépést szeretne.

forrás: MTI
fotó: gweevil.com

 

Jazz – Elhunyt a Dave Brubeck Quartet bőgőse, Eugene ’The Senator’ Wright

4387_1.jpg

A Dave Brubeck Quartet klasszikus felállásának utolsó tagja, a bőgős Eugen Wright is elhunyt a közelmúltban. A csak Szenátorként ismert legenda 97 évesen hagyott itt bennünket, halálának hírét Brubeck családja jelentette be a Twitteren.

Wright 1923-ban született Chicagóban. Karrierje a Dukes of Swing nevű csapattal indult, ahol zenekar-vezetői szerep hárult rá, ezt követően autodidakta módon sajátította el a nagybőgőzés rejtelmeit és egyben a swing korszak legsikeresebb zenésze lett. Count Basie és Erroll Garner keze alatt is dolgozott, de játszott Billie Holiday-jel és Charlie Parkerrel is. Zenei sokoldalúságát mutatja, hogy a swing korszak után bebop-ot is játszott Sonny Stittel és a latin jazzbe is belekóstolt Cal Tjader oldalán.

A Dave Brubeck Quartet klasszikus felállásának tagjaként szerzett globális hírnevet, a zenekarvezető mellett Paul Desmond szaxofonossal és Joe Morello dobossal. 1958 és 1968 között 30 kiadványon szerepelt. Olyan nagysikerű szerzemények közreműködője volt, mint a Take Five, vagy a Blue Rondo à la Turk. 

fotó: Bill Wagg/Redferns

 

Karanténkoncert a Hangversenyközpontban

_mg_3986_1.jpg

Egy biztos, a Peet Project zenekar a szívébe zárta Szentest és a Hangversenyközpontot. A fővárosi fiatalokból álló csapat eddig két teltházas koncertet adott a zeneiskolában, a harmadik alkalommal, szeptember 17-én pedig rendhagyó módon egy a Nemzeti Kulturális Alaphoz benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően karanténkoncertet rögzítettek Szentesen. A különleges alkalomról a zenekar frontemberét, Ferencz Pétert, Peet-et kérdeztük.

– Mondhatjuk, hogy szinte hazajártok Szentesre, kérlek, mesélj egy kicsit erről a közös együttműködésről!

– Lassan minden út Szentesre vezet, ami a Peet Project idei karrierjét illeti, mert tulajdonképpen a nagy lezárás előtti utolsó koncertünket is a szentesi Hangversenyközpontban adtuk. Napjaink zeneipart érintő sajátosságai miatt most ismét a Kurca partján adunk rendhagyó, zárt kapus koncertet. A Nemzeti Kulturális Alap tavasszal megjelent pályázata lehetőséget biztosított karanténkoncertek lebonyolítására. Tulajdonképpen ennek keretein belül valósítjuk meg ma ezt a zárt kapus koncertet, több kamerával rögzítjük, és hamarosan a szentesi Hangversenyközpont online felületein fog debütálni.

– Egy fővárosi zenekar vagytok. Hogy jött a képbe a szentesi helyszín?

 – Tulajdonképpen azonnal a szentesi Hangversenyközpont jutott eszünkbe, amikor meg kellet jelölnünk egy helyszínt. Nagyon szeretünk itt koncertezni, hiszen eddig minden alkalommal egy közvetlen, profi csapat várt bennünket. Az előadások nagyon kellemesek voltak, és amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy az eddigi koncertjeink kivétel nélkül telt házasak voltak. Tudtuk, hogy itt a lehető legjobb körülmények adottak ahhoz, hogy egy minőségi karanténkoncertet rögzítsünk.

_mg_4019.jpg

– Milyen műsorral készültetek erre az estére?

– Figyelembe kellett vennünk az időintervallumot, hiszen nem tudunk annyit játszani, mint egy rendes koncerten, emiatt próbáljuk tömöríteni a műsort, a legérdekesebb, a közönség által legjobban kedvelt dalainkat fogjuk előadni, illetve a februárban megjelent új lemezünk néhány darabját is színpadra visszük ma este.

– Milyen hatással volt a zenekar életére a vírushelyzet?

– Leginkább nyugtató hatással (nevet). A viccet félretéve mondanom sem kell, hogy sok zenésztársunkhoz hasonlóan nekünk is leginkább a radírt kellett használnunk, amikor kézbe került a naptárunk. Szeptemberben és októberben Los Angelesben illetve Chicagóban léptünk volna fel, ezeket az előadásokat a jövő évre halasztották a szervezők. Viszont felvettük a versenyt az online világgal és internetes koncertet adtunk, ez egy külön művészet volt, hogy 5 különböző helyszínen tartózkodva valósítottuk meg mindezt.

– Kreatív folyamatok is zajlottak ebben az időszakban?

– Lehetett volna, de jelenleg a februári albumunkat promotáljuk, ennek köszönhetően tavasszal jött ki egy kislemezünk, ami a Billboard lista TOP30-as helyei között szerepelt. Ősszel szeretnénk kiadni még egy kislemezt, szóval egyelőre nem tervezünk új dalokat írni, bár, ha ez a helyzet elhúzódik, akkor lehetséges, hogy az újabb zenei ötletek is teret nyernek majd.

Kozma Orsi „felszabadította” Szentest

123734447_3361908017191087_6012037061722861111_o.jpg

A Zene-Világ-Zene programsorozat november 6-i előadásán Kozma Orsi: Találkozások című koncertjét hozta a Hangversenyközpontba. A Jazz+Azzal, valamint a Cotton Club Singersszel országos népszerűséget szerző énekesnő pályafutásának legkiválóbb darabjait vitte színpadra a zeneiskola hangversenytermében. 

A koronavírus miatt meghozott korlátozások miatt 1/3-os kihasználtsággal, azaz mindösszesen 80 fő befogadóképességgel rendezte meg novemberi előadását a Hangversenyközpont. A közönség fegyelmezetten, minden előírást betartva tekintette meg Kozma Orsi: Találkozások című koncertjét. Az énekesnő elárulta, az előadás címe többféle megközelítésből is értelmezhető: egyrészt utal a zenekar és a közönség találkozására, másrészről pedig az énekesnő és zene találkozására is. Bár - ahogy Orsi hozzátette – a repertoárt egy kicsit rockosra vették, azért a jazz és a funk stílusok is bőven szerephez jutottak, Szakos Krisztián kiváló szerzeményei mellett Dés László elévülhetetlen dalai is felcsendültek az este folyamán.

123918279_3361907953857760_6126599175464287886_o.jpg

A művésznőt Hárs Viktor basszusgitáros, nagybőgős, Pusztai Csaba dobos, Neumann Balázs billentyűs, zongorista és Fehér Géza gitáros kísérte. A koncert ráadásaként egy Sting slágerrel, az If You Love Somebody Set Them Free-vel búcsúzott az együttes. A dalba amolyan kórusként bekapcsolódott a helyi publikum is, akik az énekesnő vezetésével a sláger legismertebb sorait „átírva” Free Free, Szentes Free-t énekelve búcsúztak.

Búcsúzott a Hangversenyközpont is, legalábbis erre az évre biztosan, hiszen a kormány hétfői szigorító rendelkezései miatt a rendezvények minimum 30 napos felfüggesztése lépett hatályba, mely az idei utolsó Zene-Világ- Zene koncert dátumán is túl mutat, így 2020-ban a közönség előtt már nem nyitja meg kapuit az intézmény.

Sebők Tamás
fotók: Vecseri Ferenc

Minden koncertjével értéket képvisel

122487630_3320637724651450_4596791181872762234_o.jpg

Nemzeti ünnepünk előestéjén a Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet varázsolta el a Hangversenyközpont közönségét. A Zene-Világ-Zene koncertsorozat idei második előadását megelőzően az énekművésszel beszélgettünk a magyar népzene helyzetéről, megítéléséről.

– Decemberben új albummal jelentkezett a Herczku Ágnes és a banda, mely a Kamara címet viseli. Mennyire gátolták ennek népszerűsítését a koronavírus miatt elrendelt korlátozások?

– A Kamara lemezbemutató koncertjét meg tudtuk tartani az év elején, azt követően azonban nem tudtunk koncertezni. Egy libikókán ülünk. Persze nem csak mi. Vártuk a júniust, júliust, rebesgették, hogy talán lesz valami enyhítés, kezdtek is visszajönni a koncertek júliusra, ám ezeket a nyár beköszöntével újból lemondták. Bíztunk abban, hogy őszre normalizálódik a helyzet, de még az őszi dátumaink felét is kihúzták. Ettől függetlenül optimisták vagyunk, reménykedünk a legjobbakban. 

– Sokan a zenei szakmában az internet nyújtotta lehetőségekhez fordultak. Ez a stílus mennyire engedi meg mindezt?

– Nem használtuk ki ezt a lehetőséget, mert úgy gondolom, hogy semmilyen járványügyi helyzet nem ad felmentést a minőség alól. Tisztelet a kivételnek, de rengeteg elfogadhatatlan minőségű felvétel került fel az internetre. Felkérésre készítettünk videoklipeket, én pedig arra próbáltam kihasználni ezt az időszakot, hogy egy új népzenei lemezt állítsak össze. Nem mondom azt, hogy égett a kezem alatt a munka, de ilyen szempontból azért volt haszna is a karanténnak. 

– Köztudott, hogy gyűjti is a népzenét, gyűjtőutakat tesz számos tájegységen. Bővültek ezek a kirándulások ebben az időszakban?

– Ezek célpontja legtöbbször Erdély, de mivel határzár lépett érvénybe, ezért sajnos nem sikerült összehozni ezeket. Pedig ez egy ideális időszak lett volna, hiszen most igazán lett volna lehetőségem arra, hogy időkorlátok nélkül körbejárjak számos települést. Sajnos nem lehetett és ezt talán jobban sajnáltam, mint a koncertek miatti kényszerpihenőt.

122186459_3320636947984861_6347101679453362173_o.jpg

– Mit jelentenek ezek az utak az ön számára?

 – Ezek nélkül ez az egész nem működőképes. Kicsit óvatosan mondom, hogy aki hivatásos szinten foglalkozik népzenével, annak mindez kötelező is. Azért mondom, hogy óvatosan, mert nagyon sok kollégámnak ez evidens, azonban nem mindenkinek. Rengeteg mindent lehet tanulni. Itt nem csak az énekstílusokról van szó, hanem egyszerűen olyan embereket ismerhetünk meg, akiknek a szemléletmódja olyan sok pluszt ad, még magához a színpadléthez is.

– Van ilyen szempontból felejthetetlen emléke?

– Pályakezdő fiatalként Amerikában voltam az Ökrös zenekarral egy két hónapos turnén. A péterlaki prímást, Csiszár Aladárt vittük magunkkal. Aladár bácsi kérdezte, hogy mi lesz a mai feladat, mi pedig mondtuk neki, hogy koncerten kell muzsikálni. Ő pedig legyintett. Nem azért, mert ő ezt nem vette komolyan, hanem azért, mert nála a munka az volt, hogy 1-3 napos esküvőkön és keresztelőkön zenél megállás nélkül. Én akkor azt gondoltam, hogy mi más jelenthetné számomra a világot, mint a koncertek, amit egy nehéz és szent dolognak tartottam és tartok ma is. Rájöttem azonban, hogy az ilyen emberekhez képest az én munkám elenyésző, viszont azt a másfél, vagy egy órát úgy kell megcsinálnom, hogy az értéket képviseljen, érjen valamit. Ezek a tapasztalatok mind olyan tükröt tartanak az ember elé, amiből megtudja, hogy mi, merre, hány méter.

– Helyén van a népzene ma Magyarországon?

– Vannak tapasztalataim. Az ELTE zenei tanszékén is tanítok, és amikor azt mondom a hallgatóknak, hogy énekeljünk el pár közismert népdalt – gondolván, hogy ezt mindenki ismeri – akkor sokszor üres, pislogó tekintetekkel találom szemben magam. Kiderül, hogy az, amit mi gyermekkorunkban evidens módon ismertünk és énekeltünk – pedig én sem faluról származom – azokról a mostani fiataloknak fogalmuk sincs. Aki olyan szerencsés, hogy mondjuk egy néptánc­csoport tagja, és a tánc mellett népdaléneklést is tanul, vagy olyan kivételes a helyzete, hogy valamilyen hangszeren tanul, és egy fantasztikus tanár hatásai miatt szerez tudást, nekik nagyon jó. Én merem állítani, hogy annak idején, amikor Kodálynak sikerült átverekedni, hogy a tananyag 70 százalékában magyar népdalból álljon, az olyan zenei képzést és általános műveltséget jelentett Magyarországon, amit a mai tanítás egyszerűen nem hoz.

– Segített ezen a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor?

– Úgy érzem, hogy azt a falat nem sikerült áttörni, amiben sokan reménykedtünk. Hogy nagy tömegével tudja megszólítani a civil embereket. Akik nézték a Pávát, azok túlnyomó részt azok az egyébként néptáncolni tudó vagy népi kultúrával rendelkező drukkerek, szülők, testvérek, ismerősök, nagyszülők, keresztmamák, keresztapák, akiket már nem kell meggyőzni arról, hogy ez egy szuper dolog. Ez szerintem akkor lett volna igazán átütő, ha tömegével tud olyan emberekhez szólni, akiknek ehhez semmi köze. Tudok olyanokról, akinek a Páva nyitotta fel a szemét, de általánosságban nem mondhatjuk, hogy a műsor miatt megrohamozta a zeneiskolákat az ifjúság.

– Nem első ízben jár a szentesi Hangversenyközpontban, milyen emlékei vannak erről a helyszínről, a közönségről?

– Nikolával már korábban is felléptünk ebben a csodálatos teremben. Pár éve jártunk itt és nemes egyszerűséggel ledöbbentünk, hogy egy ilyen kisvárosban működik egy ilyen szintű zeneiskola egy ilyen fantasztikus hangversenyteremmel. Nem beszélve a zenét értő közönségről. Szívből gratulálok mindehhez. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy fontos számukra, hogy a szentesi gyerekek tanulják a zenét.

Sebők Tamás
fotók: Vecseri Ferenc

Népzene nemzeti ünnepünk tiszteletére

122494433_3320636734651549_4589927241046497597_o.jpg

A sokéves hagyományokhoz hűen ebben az esztendőben is népzenei koncerttel tisztelgett október 23-i nemzeti ünnepünk előtt a Hangversenyközpont. Csík Jánost, Pál István Szalonnát, vagy épp Szvorák Katalint ez alkalommal a Liszt Ferenc- Bartók Emlék- és eMeRTon-díjas énekesnő, Herczku Ágnes és a Fonogram- Kodály- Bartók- és eMeRTon-díjas zeneszerző, Nikola Parov közös quartetje követte. A káprázatos előadás egy valóságos népzenei utazásra invitálta a publikumot.

Az este Herczku Ágnes szólóénekével indult, a művésznő varázslatos hangjával énekelte be a zeneiskola hangversenytermét, a ’Kaposvári fegyház nem az isten háza’ kezdetű rabnótát hallhattuk tőle. Mielőtt a zenekar elfoglalta volna a színpadot, Szabó Zoltán Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket. A városvezető elmondta, kiemelten fontos, hogy ezekben az időkben pihentessük, feltöltsük, tápláljuk lelkünket és ezáltal csiszolhassuk emlékezetünket, hiszen ’56 szerves részünkké vált. Hozzátette, a Hangversenyközpont évről évre színvonalas előadásokkal tiszteleg október 23-i ünnepünk előtt. 

122186459_3320636947984861_6347101679453362173_o.jpg

A Herczku Ágnes-Nikola Parov Quartet igazi ínyenceknek szóló válogatással készült a szentesieknek. Cigány tánczene, Zoboraljai dudadalok (magyar és szlovák nyelven), bolgár és magyar népdalok mellett gyimesi zene is terítékre került ezen az estén. A Népművészet ifjú mestere címmel is elismert Nikola Parov a koncert közben számos hangszeren is megmutatta kivételes tudását, előkerült a gadulka (bolgár népi hangszer), és a nyckelharpa (skandináv nép hangszer) is, de a hangolható dob, az ütőgardon sem pihent mellyel a gyimesi kultúrát hozta közelebb a zenekar. A művészeket két fiatal tehetség kísérte, Pálházi Bence hegedűn, Herédi Zsombor pedig tangóharmonikán remekelt. 

Nikola Parov a műsor zárásaként köszönetet mondott a szentesi publikumnak, és nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódóan egy gondolatot is megosztott a megjelentekkel. – A népzene a legegyszerűbb és legrövidebb út a nemzeti önismerethez, önmagunk, és mások, valamint a saját kultúránk megismeréséhez – mondta.

fotók: Vecseri Ferenc

A sámánzenétől a trance-ig

santha.jpg

Lesz egy népszerű-tudományos előadás Szentesen az Ifjúsági Házban november 7-én 18 órától, amely után három koncert következik, 23 órakor viszont villanyoltás lesz, könyörtelen pontossággal.

A vetítéssel és zenével fűszerezett előadást az a kultúr-antropológus, nem mellesleg: sámán-kutató Sántha István tartja, aki nem először szövetkezett sámánzenék publikálására a Trottel Records-sal. Az aktuális kiadványuk egy hagyományos hanglemez, amelyről a Riffen (vagy itt) olvashattok. Istvántól pedig találhatunk, láthatunk a neten egy olyan jellegű, közérthető előadást amilyenre Szentesen is számíthatunk. A kapcsolódási pont pedig az egyik Trottel-projekt, amelyik másodikként lép színpadra ezen az estén.

siberianlp_front.jpg

Előttük azonban a helyi Plasma Press melegíti be a közönséget. A több évtizede létező zenekar ritkán koncertezik, de az állandó mozgásban lévő, magas szabadság-fokkal bíró gitár-centrikus, jófajta, instrumentális muzsikájuk egészséges csemege. A jelenlegi felállásuk: Ladányi János: gitár, Török Tibor: basszus, Sztanó Csaba: dob, Horváth Sándor: ütőhangszerek.

És a kísérleti zenék folytatódnak. Az egyik Trottel-procekt, nevezetesen a Talayapa következik (ének: Rita K.. azaz Kardos Rita). Alapvetően Orosz Csaba - dob és Rupaszov Tamás - basszusgitár duója ez. Elektronikával jócskán feldúsított, remekül táncolható, mégis agyas muzsika az, kérem! Bizonyíték rá – egyelőre – az a számos koncertfelvétel, amelyek legjava a budapesti patinás romkocsmában a Szimpla Kertben készült, remek szakemberek segítségével. Nem kell azonban sokat várni, hogy haza is vihessük a Talayapa-élményt, hiszen készül az új lemez! A zenekar szeretett volna már Szentesre is hozni belőle. Pillanatnyilag úgy fest, hogy december elejére készül el.

És a buli-hangulat folytatódik, sőt fokozódik! Újabb projekt érkezik hát, amely a szintén patinás Korai Örömhöz kapcsolódik. A Korai Electric Ambient személyi összetétele némileg megváltozott az „anya-zenekaréhoz” képest. A már jól bevált „zenekari póttag”, a hangulat-fokozó vj-technika, az elektronikus alapokon nyugvó tombolós, mégis egzotikus, elszállós, számos közönség-réteget meghódított muzsika viszont lényegileg változatlan! A diszkó hívei pedig szokatlan élménnyel, az ő füleiknek és lábaiknak egyaránt vonzó élő zene varázsával gazdagodhatnak. (Szintén a Szimplában készült koncertrészleteket ajánlok mindezek alátámasztásául.)

Szóval. Ennek az estének a programjait nagyon érdekes gondolati ívre sikerült felfűzni. Nevezetesen: évszázadok telnek, múlnak, uralkodó rendszerek jönnek és mennek, de az intenzív belső utazás, a transzba (vagy a közvetlen közelségébe) jutás élménye hasonló marad, legfeljebb az odáig vezető út és módszer finomodik valamelyest.

 

01.jpg02.jpg

 

fotó: Sántha István Facebook

Zenei találkozások a Hangversenyközpontban

15585-1_20200909091645.jpg

Novemberben valóságos koncertdömpinggel várja közönségét a szentesi Hangversenyközpont, a színes zenei felhozatal a Jazz+Az és a Cotton Club Singers soraiban országos hírnevet szerző énekesnő, Kozma Orsi: Találkozások című koncertjével startol november 6-án, pénteken 19 órától.

Az énekesnő életét gyermekkorától meghatározta a zene, ahogy egy interjúban elmondta, nagymamája és édesanyja zenerajongásának köszönhetően egészen fiatalon műfajok színes skálájával ismerkedett meg. Általános iskolásként már a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt, a gimnázium elvégzése után színészi pályára lépett, az Operettszínház mellett Egerben és Székesfehérváron is színpadra állt. Első zenekarának megalapítása után a Kimnowak tagja lett, majd a nagy áttörést és az országos ismertséget már a Geszti Péter vezette Jazz+Az hozta meg számára.

A többszörös arany- és platinalemezes formációval 20 év után, januárban újra elkápráztatta a Papp László Budapest Sportaréna közönségét. Az énekesnőt a 2000-es évek elején a Cotton Club Singersben láthattuk, de tudatosan készült szólókarrierjére, 2005-ben Egy szó címmel megjelent első lemeze, Szakos Krisztián dalszerzői munkájával. Második albumán a hazai könnyűzenei szakma legkiválóbb előadói is szerepeltek, hallhatjuk rajta a teljesség igénye nélkül Presser Gábort, Novák Pétert, Keresztes Ildikót vagy Dés Lászlót.

Találkozások című előadásában zenekarával eddigi pályafutásának legkedvesebb dalait viszi színparda, karrierjének legfontosabb állomásait és kedvenc előadói felidézve. Az énekesnőt Cseke Gábor (zongora), Hárs Viktor (basszusgitár), Fehér Géza (gitár) és Pusztai Csaba (dobok) kísérik.

 

(A koncert Facebook eseményéhez katt a plakátra!)

03_kozma2020.jpg

Vigye haza a zenét a Hangversenyközpontból!

Elindult a Music-World-Music Store

120552736_3261102947271595_885222991330608082_o.jpg

Music-World-Music Store néven új szegmenssel bővül a Szentesi Hangversenyközpont kínálata. Több sikeres együttműködésnek köszönhetően az idei évtől haza is viheti kedvenc előadójának kiadványát. A kollekciót Arató Mátyás, a Hangversenyközpont munkatársa koordinálja, őt kérdeztük az újdonságról.

– Ha napjainkban körbenézünk egy-egy Szentes kaliberű városban, érezhető, hogy egyre-inkább felszámolják a lemezboltok kínálatát. Aki ma zenét akar vásárolni, annak leginkább az egyik legnagyobb hazai olajcég benzinkútjaira kell kilátogatni. Én úgy látom azonban, hogy a Hangversenyközpont közönsége az a réteg, aki szeret kézzel fogható formában zenét fogyasztani. Úgy gondoltuk, a Music-World-Music Store az egyik legjobb lehetőség arra, hogy egy rögtönzött „lemezboltot” is a látogatóink rendelkezésére bocsáthassunk – kezdi Matyi. 

Megtudtuk, a kínálat leginkább a népzenei, jazz, blues és világzenei műfajok hazai kiadványaiból (CD és hanglemez) áll. A CD-ket a legtöbb esetben forgalmazói áron, haszon nélkül kínálja a hangversenyközpont csapata. A készletet folyamatosan monitorozzák és értékesítés után újból feltöltik, ezen felül idővel újabb és újabb kiadványok is a polcokra kerülnek majd.  

– Az elsődleges célunk egyfajta kulturmisszió, annak érdekében, hogy ne „haljon ki” a zenefogyasztás e formája. Nagy segítségre volt ebben az elképzelésünkben Endrédi Péter barátunk, valamint a Trottel Records és a Budapest Vinyl is vevő volt az elképzeléseinkre, így e sikeres kooperációk mentén tudtuk elindítani a Music-World-Music Store-t mely már várja a zeneszerető és zenefogyasztó közönséget – zárta gondolatait Matyi.A Music-World-Music Store kínálatát elérik a Hangversenyközpont weboldalán, illetve hivatalos Facebook oldalán is.

Sebők Tamás

Ünnepi népi, és más gyönyörűségek

zvz.jpg

Szívmelengető esemény zajlott Szentesen 2017. február 10-én! Aznap adott ugyanis koncertet a Zeneiskolában a címben jelzett páros. A telt háznyi közönség ritka és feledhetetlen adománnyal: katartikus élménnyel töltekezhetett.

Ha duóban képesek voltak ezt az érzést kihozni belőlünk, mi fog történni velünk, amikor kétszer annyian állnak majd a színpadon? Nem kell sokáig várni a válaszra, mert október 22-én, csütörtökön. 19 órai műsor-kezdéssel visszalátogatnak hozzánk, mégpedig Pálházi Bence (hegedű) Herédi Zsombor (harmonika) társaságában. Ez ugye nem a sikert sikerre halmozó nagyobb létszámú zenekaruk, a Banda, ám velük sem tegnap kezdődött a közös munkálkodás.

Ők ketten pedig – amint azt egy korábbi írásomban jeleztem - 1999-től alkotnak összeszokott párost. Hogy mi történt velük a szentesi látogatásuk óta azon kívül, hogy az összetartozásukat a magánéletben is megerősítették?

Nos, Nikola neve alatt napvilágot látott új zeneanyagról sajnos, nincsen tudomásom. Ági annál inkább belehúzott. 2018-ban több mint érdekes dupla lemezt hozott ki, Hozomány címmel. Hogy mi adja a kuriozitását? A riff.hu összefoglalóját idézem. „Ritkán kerül közvetlenül egymás mellé (jelen esetben két CD-n) a gyűjtött és a meghangszerelt, átdolgozott népzene. Most efféle, különleges vállalkozásnak lehetünk fültanúi. Az elsőn a Herczku Ágnes aktuális együttesével felvett muzsikát hallhatjuk, a másodikon pedig az adatközlők énekét, ám a lejátszás sorrendje természetesen a hallgatón múlik.” (A teljes írás – természetesen – visszakereshető a portálon.)

Ez év elején pedig a Fonó kiadta a Kamara című albumát is. Az egyszerűség kedvéért jöjjenek ismét a riff.hu vonatkozó sorai. „A viszonylagosan szerény küllemű újdonsága a Banda meghatározó tagja és hangszerelője, Nikola Parov által elképzelt, Ági és a Banda által kivitelezett fül-kápráztató muzsika. Az egyes darabok lelőhelyei a Kárpát-medence és a Balkán. Vagyis, a magyar mellett szlovák, horvát és bolgár dallamok szólalnak meg. (Továbbá, némi ír hatást is felfedezni vélek az egyik dal hangszerelésében, ami Nikola életútja ismeretében nem meglepő.) Színes kavalkádnak, bizonyos értelemben vett nemzetközi lemezanyagnak örülhetünk hát ezúttal.”

Bőséges merítési lehetősége van tehát a kvartettnek (amely az interneten egyébként Nikola Parov Quartet néven található meg) annak érdekében, hogy milyen jellegű számok kerüljenek a szentesi szettlistára. Mi pedig bizakodhatunk, hogy valamelyik kedvenc dalunk is elhangzik majd. Azt hiszem, ez a feeling nem kevesebb, mint a koncert-különlegesség iránti fokozott várakozás reményteljes gyönyörűsége. Meg ami vele érkezik: a lélek jól viselhető könnyűsége.

Olasz Sándor

Népzenei koncert nemzeti ünnepünk előestéjén

zvz_herczku_parov.jpg

Már évek óta hagyomány, hogy a szentesi Hangversenyközpont népzenével tiszteleg október 23-i nemzeti ünnepünk előtt. 2020-ban sem lehet ez másképp, október 22-én 19 órától a Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet hoz ünnepi hangulatot a zeneiskola hangversenytermébe.

Ha Magyarországon folkról, illetve világzenéről beszélünk, a műfaj megkerülhetetlen személyiségei közé tartozik a Herczku Ágnes-Nikola Parov duó. Az énekesnő fiatalon táncművésznek készült, később néptáncot tanult, de igen hamar kiderült, a népdaléneklésben is páratlan a tehetsége. 2003-tól a Magyar Állami Népi Együttesben énekelt, (melynek 2019-től örökös tagja) majd évekig a Fonó Zenekart és Pál István ’Szalonna’ és bandáját erősítette. A számtalan formáció és megannyi koncert mellett a nagysikerű népzenei tehetségkutató, a Fölszállott a páva műsorvezetőjeként hétről hétre a televízió képernyőjén láthattuk. Kiváló kvalitásait számos eMeRTon-díj, egy Bartók Béla Emlékdíj (2007), egy Magyar Művészetért-díj (2008), egy Érték-díj (2014), és egy Liszt Ferenc-díj (2016) is példázza.

Nikola Parov munkásságával egészen fiatalon elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet. Hazai, valamint nemzetközi viszonylatban is nagy népszerűségre tett szert a Zsarátnok együttes szólistájaként. Az áttörést a Riverdance Orchestra és a világhírű Riverdance Show hozta meg számára. A nevéhez köthető a Magyar Állami Népi Együttes nagysikerű produkciója, a Naplegenda. Kivételes tehetségét Fonogram-, eMeRTon-, Kodály- és Bartók-díjjal ismerte el a hazai szakma. 

Műsoraikban a magyar, valamint a közép-kelet-európai népzene világába kalauzolják el a hallgatóságot a multiinstrumentalista Nikola Parov gazdag hangszereléseinek, valamint Herczku Ágnes páratlan hangjának és tehetségének köszönhetően.

(A koncert Facebook eseményéhez katt a plakátra!)

zvz_herczku_parov2.jpg

Ösztönből eredő mediterrán dallamok - Szentesen ad koncertet a Bujdosó Trió

204449_505198326190859_665147371_o.jpg

 

A Zene Világnapi ünnepi előadás után október 9-én a Zene Világ Zene Graffiti sorozat is elstartol az idei esztendőben, egy az alternatív zenei világ legnagyobb nagyágyúit tömörítő csapat, a Bujdosó Trió koncertjével. Az előadást a megszokottól, az ifjúsági ház pódiumtermétől eltérően a Hangversenyközpontban rendezik meg pénteken 20 órától.

Bizánci szörf rock. A némileg DIY zenei meghatározás hallatán elsőre mondhatni sötétben tapogatózna mindenki, vajon ebből mi fog kisülni? A Bujdosó Trió zenéjét talán pont annyira nehéz stílusok közé szorítani, mint megfejteni a fent említett műfajt, egy azonban biztos. A zene őszinte, szívből jön és piszkosul egyedi. De közelítsük meg azért ezt a zenei világot. Van itt jókora mediterrán mámor, közel-keleti bűvölet, bőkezűen adagolt pszichedelia és egy olyan tényező, amely minden koncertet, minden előadást egy kicsit egyedivé varázsol: az improvizáció.

A zenekar 2011 óta van jelen a hazai zenei életben, az alternatív zenei, a jazz és a világzenei színtér elismert muzsikusaiból alakult meg. A csapat frontembere, Bujdosó János neve az alternatív-rock műfaj kedvelőinek ismerősen csenghet, az Európa Kiadó gitárosaként letette névjegyét a zeneiparban. Eddig 3 szerzői albuma jelent meg, de számos egyéb lemezen is szerepel zeneszerzőként, vagy társszerzőként, sőt jónéhány filmhez is komponált kísérőzenét.

Október 9-én a Hangversenyközpont közönségét varázsolja el zenekarával. A koncert a 2020-2021-es Zene-Világ-Zene bérlettel ingyenesen látogatható.

 

(A koncert facebook eseményéhez katt a képre!)

bujdoso2020-2.jpg

Megnyílik a Nemzeti Amnézia Intézete! - A Bujdosó Trio Szentesen (2020.10.09)

2020. szeptember 28. - Hangversenyközpont

27625453_1913565882020756_3344026987437619503_o.jpg

Kitaláltátok! A trió tavaly, közösségi finanszírozásban megjelent lemezének magyarított címével igyekeztem felkelteni a figyelmeteket! (Eredeti nyelven: National Amnesia Institute). „Mediterrán mámor, közel-keleti révület, álomszerű rumba, bőkezűen adagolt pszichedelia, improvizatív kalandozások - ilyen világokat idéz a Bujdosó Trió különleges, eltéveszthetetlenül egyedi zenéje.” Ez pedig a trió facebook-bemutatkozásának első mondata. Mondjuk, a közel-keleti révületre önmagában nem fizetnék be szabad elhatározásomból, de a külön bejáratú bolondériám már csak ilyen. Ami azonban annál nagyságrendekkel fontosabb: a fenti, szövegkörnyezetéből kiragadott mondat szemléletesen foglalja össze a muzsikájuk lényegét, köszönhetően a zenekarvezető, gitáros, a magyar zenei underground világában jól ismert Bujdosó János merészen ösztönös és finom megoldásokkal tarkított, technikás játékának.

Ha pedig egyetlen mondatban kellene összefoglalnom a ténykedése eredményét, a Trottel Records szlogenjét venném kölcsön: „Érdekes zenék, kíváncsi embereknek”. Azon az alapon is, hogy ennél a kiadónál jelent meg a Bujdosó János filmzenéit tartalmazó CD, A szabadság sárgája címmel. És ha már itt tartunk, megjegyzem: a korábban említett, igen izgalmas új anyag is filmzene-szerűen eklektikus, effektekkel gazdagon megszórt.

Persze, Bujdosó nem minden muzsikája ilyen. Így a 2012-es trió-lemezén hallható sem, amelyik izgalmasan populáris (ám közel sem sablonosan szimpla) jazz, Gold for Leslie a címe. Mondjuk, a Pop Ivan nevű formációja 2001-es albumáról a popularitás semmiképp sem mondható el, sőt. Mégis, ennek következtében jöttek a felettébb változatos felkérések, munkák, partnerségek, zenekarok. Néhány név a teljesség igénye nélkül, hiszen az összeset macerás meló lenne összehozni: Egy Kiss Erzsi Zene, Kistehén, Specko Jedno, és ami jelenleg is működik vele, az Európa Kiadó.

Az utóbbiról jut eszembe: János a viszonylag egyszerű muzsikákat is egyéni hangon, utánozhatatlanul képes tolni. Belecsempészi, meghúzza gyakran a váratlant, színez, mint a csapat-sportokban a klasszis játékmesterek. Mégis, ő a jazzben vagy a jazz-közeli zenékben lubickol igazán.

A szentesi koncerten (ahogyan az új albumon is) a bőgős Szerető Dániel, és a fiatal dobos, Klausz Ádám lesznek a társai. Figyelem! A korábbi tervektől eltérően a Zeneiskolában rendezik az előadást október 9-én, 20 órai kezdettel, amelyre a bérletesek – természetesen – külön térítés nélkül látogathatnak el.

És hogy milyen típusú élményekkel térhetnek majd haza? Remélem, a többség azt fogja mondani, miután nem hitt az összes fülének, hogy „ilyen gitáros pedig nincsen is”. Holott itt mocorog közöttünk, már mióta! Én legalábbis az első Szigetes Pop Ivan-buli óta érzem a maga csendességben is erősen hangsúlyos jelenlétét.

Olasz Sándor

(A koncert Facebook eseményéhez katt a plakátra!)

bujdoso2020-2.jpg

 

Ének és zongora közös dallamai a Zene Világnapján

2020. szeptember 22. - Hangversenyközpont

untitled-1_1.jpg

Az amerikai hegedűművész és karmester, Yehudi Menuhin kezdeményezésére 1975- ben az UNESCO a Zene Világnapjává nyilvánította október 1-jét. A jeles nap egyben a szentesi Hangversenyközpont Zene Világ-Zene sorozatának állandó startjele is, ebben az esztendőben Prunyi Ilona zongoraművész és Mondok Yvette énekművész előadásával várják a szervezők a helyi közönséget.

„Szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekvő tudatlanság következtében. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának.”

1975-ben ezekkel a gondolatokkal üdvözölte a Zene Világnapját Menuhin. Október 1-ét ország- és világszerte koncertekkel ünneplik, nincs ez másképp városunkban sem. Prunyi Ilona Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, tanár, érdemes művész. Életének meghatározó intézménye a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, tanulmányait is itt végezte, majd tanársegédként folytatta pályáját és a későbbi egyetem docense lett. A 60-as években több ízben vett részt Yvonne Lefebure párizsi zongorakurzusain. Tehetségére nem csupán Közép- és Nyugat-Európa országaiban figyeltek fel, de Kínában és Kanadában is színpadra vitte színes műsorát. Repertoárja a zongorairodalom standard alkotásai mellett a kortárs magyar szerzők műveivel válik teljessé, ezek mellett lelkes kutatója a 19. század eddig ismeretlen zenéinek. Közel negyed évszázada foglalkozik zenei ismeretterjesztéssel, a régi szalonzenéket felelevenítve művésztársaival kötetlen beszélgetéseken népszerűsítik a klasszikus magyar zene értékeit.

Mondok Yvette szopránénekesnő 2007-ben a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti karán szerzett diplomát. A fordulópont 2014-ben jött el karrierjében, amikor felfigyelt hangjára a világhírű zongoraművész és karmester, Vásáry Tamás, akivel közös munkájuk megkoronázásaképp több alkalommal is közös koncertet adtak a Zeneakadémia Nagytermében. Még ebben az esztendőben Kínában, Kanadában, és az Egyesült Államokban is turnézott Szilasi Alex oldalán. Szerepelt a János vitéz, valamint a Varázsfuvola operákban. A közönség láthatta többek között Varnus Xavér orgonaművész oldalán, a Szegedi Nemzeti Színházban, és a Debreceni Filharmonikusok élén is.

Prunyi Ilona és Mondok Yvette 2018 óta lép színpadra a dalirodalom gyöngyszemeiből válogatott műsorával.

A hangversenyen elhangzik:

  • Beethoven: Szeretlek Vágyódás (op83)
  • Schubert: Te vagy a csend
  • Liszt: Ha álmom mély
  • Liszt:Szerelmi álmok
  • Liszt: Melódia
  • Chopin: Nocturne
  • Chopin Grand Valse brillante
  • Richard Strauss: Reggel, Ajánlás
  • Massenet Manon operájából: Gavotte
  • Puccini: Gianni Schicchi operából Lauretta áriája
  • Lehár Ferenc.Vig özvegy operettből: Vilja dala

 

Az koncert Facebook eseményéhez katt a plakátra!

118765518_3173863205995570_7195150613649924616_o.jpg

Sebők Tamás

Az IH fedélzetén a Paddy and the Rats

2020. szeptember 12. - Hangversenyközpont

p4-1024x683.jpg

Az ősz megérkezésével a szentesi Hangversenyközpont is elindítja színes zenei koncerteket felvonultató évadát. Ebben az esztendőben rendhagyó módon a sorozat rockos stílusú koncertjeit tömörítő Zene-Világ-Zene Graffiti előadásával indul a bőséges felhozatal, ugyanis szeptember 26-án 20 órától a Paddy and the Rats lép színpadra a Művelődési és Ifjúsági Házban.

A koronavírus korlátozásai miatt a Hangversenyközpont 2019- 2020-as évada idő előtt lezárult, így mind a Zene-Világ-Zene, mind a Zene-Világ-Zene Graffiti programja bővült az idei esztendőben. A koncertek sorát Magyarország egyik legkülönlegesebb és az egyik legközkedveltebb rockzenekara nyitja.

A miskolci Paddy and the Rats 12 éve van jelen a hazai könnyűzenei életben, stílusukat egyszerűen csak ír kocsma-punkként aposztrofálják, ami az ír-kelta népzenei sajátosságokat és a punkzene energikusságát ötvözi. A zenekar olyannyira komolyan vette a szigetországban és az Egyesült Államok keleti partján is népszerű stílust, hogy ír művésznéven viszik színpadra zenéjüket. Dalaikat nem csupán a kocsmahangulat és a féktelen kalózélet ihlette meg, de számos komolyabb jelentéstartalommal bíró témából is merítenek, társadalmi problémákról és a globális jelenségekről is énekelnek. 

Debütáló nagylemezüket Rats on the Board címmel adták ki, ami nem csak hazai, de nemzetközi viszonylatban is elnyerte a közönség és a szakma szimpátiáját, több kelta rockzenével foglalkozó internetes portál is elismeréssel illette a magyar együttest.

A Paddy and the Rats 12 év alatt 6 nagylemezt készített, legutóbbit az idei évben jelentették meg Dark After The Night címmel. Paddy O'Reilly (Oravecz Kristóf) egy interjúban elárulta, az új album hangulatában nem különbözik az eddigiektől, a zenekartól jól megszokott „paddys” dallamvilág jellemzi a darabokat. Zenei hatásaiban azonban sok újdonságot nyújt, a modernebb felfogásban készült poposabb, illetve keményebb dalok, továbbá a bátrabb elektronikus effekthasználat mind erről árulkodnak. 

A legújabb dalok mellett a szentesi koncerten természetesen nem maradhatnak el az utóbbi évtized legnagyobb Paddy and the Rats slágerei sem, így hát mi mással is zárhatnánk e sorokat, minthogy meginvitáljunk minden érdeklődőt a Zene-Világ-Zene Graffiti idei első koncertjére:

Patkányok! Fedélzetre!

Facebook esemény itt!

 

fotó: Paddy and the Rats
írta: Sebők Tamás

Bővített évaddal, nívós előadásokkal várja vendégeit a Hangversenyközpont

2020. augusztus 14. - Hangversenyközpont

dsc_3067.JPG

A járványügyi intézkedésekből fakadóan idő előtt zárult a szentesi Hangversenyközpont tavalyi évada, emiatt azonban 2020-2021-ben közel 30 előadással várja a zeneszerető közönséget az intézmény. A koncertekről, valamint a járványhelyzet zeneipari hatásairól Kertész Ákos intézményvezetővel beszélgettünk.

Egy zenei szempontból igen nehéz időszakban vagyunk még napjainkban is, és ez nyilvánvalóan egy olyan szezonális rendezvénysorozat létrejöttét is megnehezítette, mint a Zene-Világ-Zene és a Zene Világ-Zene Graffiti. Hogyan állt össze a 2020- 2021-es évad?

  Több szempontból is borús hónapok állnak mögöttünk, és talán az a legnehezebb a jelenlegi helyzetben, hogy nem mondhatjuk, hogy nincs előttünk ugyanilyen nehéz időszak. Mind a Hangversenyközpont vezetőjeként, mind előadóművészként elmondhatom, hogy talán soha nem jártam még ilyen cipőben. Úgy gondolom, az ember két dolgot tehet ilyen helyzetben: megvárhatja a fényt az alagút végén, vagy elébe megy a dolgoknak és bizakodva nekilát a munkának. Mi itt a Hangversenyközpontban utóbbi koncepciót próbáljuk követni és igyekeztünk összerakni egy olyan évadot, amely a rendezvények mennyiségében és minőségében is büszkén képviseli azokat a kvalitásokat, melyeket közel 13 éve próbálunk Szentesen megvalósítani.

Most leginkább mint zenészt kérdezlek, mit látsz a szakmán, mennyire kerültek nehéz helyzetbe a zeneművészek és ez milyen hatással van közeljövőre?

  Hatalmas a küzdés, nem csak Magyarországon, hanem világszinten. Azt gondolom, hogy hosszútávon beláthatatlan következményeket okoz az, ami ma ezt a szakmát sújtja. Meg kell találni azokat a lehetőségeket és azokat a kondíciókat, amik alapján a zeneipar tovább tud működni. Talán egy kicsit pesszimistán látom a dolgokat, de én most úgy érzem, hogy ez már nem lesz olyan, mint volt. Ami a legnehezebb, hogy a kultúra és a közművelődés az a szegmens, melyet egyszerűen nem lehet úgy megállítani, mint mondjuk egy gyártósort. A kultúrát és közművelődést nagyon nehéz defibrillálni. Ez egy összetett dolog. Nem csak magukról az előadókról beszélünk jelen esetben, hanem a technikai személyzet, a szervezők és több szakember megélhetéséről.

Mit tudhatunk általánosságban az új évadról?

  Bővült az előadásaink száma, természetesen került át olyan koncert is, ami az elmúlt évadban elmaradt, hiszen ezeket szeretnénk bepótolni. Már emiatt is mondhatjuk, hogy gazdagodott a sorozat, ám ezen felül mind a Zene-Világ-Zene, mind a Zene-Világ-Zene Graffiti kínálata gyarapodott. Ez egészen pontosan 29 előadást tesz ki 2020-2021-ben.

programajanlo2020-2021.jpg

Milyen elképzelés útján állt össze az új sorozat?

  Az élőzene által nagyon sok közeget lehet érinteni, úgy érzem, hogy mindegyiknek meg is van a maga varázsa és természetesen a létjogosultsága. A Hangversenyközpont lassan 13 éve képviseli azt a szemléletet, miszerint a kezdetektől fogva koncerttermi rendezvényekkel próbálunk kikapcsolódást nyújtani a közönségünknek. Nem véletlenül, hiszen úgy érzem, ez egy másik minőséget és élményt jelent, és ehhez kimagasló minőségű koncertrepertoár társul.

Ha már szóba került a repertoárt, kérlek, mutasd be nekünk az idei évad koncertjeit pár szóban!

  Természetesen ragaszkodtam a határok feszegetéséhez. Ez egy nagyon jelentős kérdés számomra, hiszen így egy szervező azt a közönségréteget is képes bevonzani, akik kevesebbet, vagy egyáltalán nem járnak ilyen típusú koncertekre. Én úgy látom, hogy az utóbbi években mind a fiatal, mind a középkorú nézők száma is elkezdett növekedni, ami nagy örömmel tölt el. A Hangversenyterem, mint a zeneiskola intézményének része lehetőségeket nyújt arra, hogy a jazz-etno, a népzene és nívós színvonalat képviselő könnyűzenei műfajok mellett a komolyzenei koncertek, hangversenyek is képviseltessék magukat az évad során.
  A koncerttermi évad mellett az idei évben is lesz Graffiti sorozat, melynek egyik zászlóshajója Arató Mátyás kollégám, aki a kultikus szentesi szórakozóhely szellemiségét próbálja új helyszínen, az ifjúsági házban újjáéleszteni. Természetesen itt már merészebb produkciók is palettára kerülnek az underground műfajok széles skálájával. Egy kicsit előre haladva az időben, (és mint az a mellékelt plakáton is látható – a szerk.) egy Szentes KultFESZT elnevezésű esemény is helyet kapott a naptárban, mely tulajdonképpen egy mini-fesztivál, ahol a zene mellett egy kiállítás is megjelenik, mely a szentesi koncertszerveződés elmúlt 30 évét öleli fel. Úgy vélem, ez egy olyan újdonság, mellyel ezidáig senki nem találkozott a programjaink között, ezzel pedig megvalósul az, amit nagyon régóta szeretnék elérni, nevezetesen, hogy egy multikulturális jelleggel is bírjon a Hangversenyközpont.

A helyszínek tekintetében készülhetünk-e újdonságra ebben az esztendőben?

  A zeneiskola hangversenyterme, az ifjúsági ház, valamint a megyeháza kerthelyisége mellett az előzetes tervek szerint a majdan megnyíló Tóth József Színház és Vigadóban is megvalósul az évad néhány koncertje.

A szentesi Hangversenyközpont a hazai zenei életben is népszerű helyszín, erről árulkodik egy elismert fiatal zenekar sikeres pályázata is. Kérlek, mesélj a részletekről!

  Nagy örömmel jelenthetem be, hogy a közelmúltban zenekarok számára kiírt karanténkoncert-pályázaton az utóbbi években kétszer is az intézményünkben vendégeskedő Peet Projecttel közös beadványunkat sikeresen bírálták el. A pályázatnak az volt a kitétele, hogy egy preferált helyszínnel közösen együttműködve készüljön egy koncertfelvétel, mely elsősorban a helyszínt biztosító intézmény internetes oldalain, közösségi felületein kerüljön promotálásra. Ezt a koncertet hamarosan rögzíteni is fogjuk.

 

írta: Sebők Tamás
fotó: Vidovics Ferenc

A zene örök gyógyszer a lelkünknek

Élő koncertet adott a Molnár Dixieland Band a Zene Ünnepén

105884922_2965630773485482_8287445926273701948_o.jpg

Ismét megnyitotta kapuit közönsége előtt a szentesi Hangversenyközpont, június 21-én, a Zene Ünnepén a Molnár Dixieland Band koncertjével zárult a Zene-Világ-Zene sorozat idei évada.

Március közepe óta némán és hatalmas türelemmel várta a korlátozások megszűnését a Hangversenyközpont, és bár úgy tűnt a Zene Ünnepét zárt ajtók mögött, az internet nyújtotta lehetőségeket kihasználva ünnepli a város, a koncertet megelőző napok rendelkezései lehetővé tették, hogy a közönség a helyszínen élvezhesse a Molnár Dixieland Band műsorát. Szabó Zoltán Ferenc polgármester a koncertet megelőzően ünnepi gondolatait osztotta meg a közönséggel. –  Nagyon nehéz időszakon van túl az ország és Szentes városa is. Az összes oktatási, kulturális és sportintézményeinket be kellett zárnunk. Büszke vagyok arra, hogy Szentes a járványügyi időszakot követően elsőként lépett nagyon sok mindenben, és ez a ma esti koncert is bizonyos tekintetben az elsőnek számít. Hosszú hetek tárgyalásai állnak a rendezvény mögött, és örülök, hogy a Zene Ünnepén közösen tekinthetjük meg a Molnár Dixieland Band koncertjét itt, a Hangversenyteremben – hangzottak el a polgármester szavai.

A Hangversenyközpont 13 éves fennállása alatt nem voltunk ilyen nehéz szituációban – ezt már Kertész Ákos intézményvezető mondja megnyitójában. – Úgy gondolom, az utóbbi időszak több volt annál, minthogy korlátozták mindennapjainkat. A járványhelyzet megfosztott bennünket azoktól az élményektől, melyektől igazán érző emberek lehetünk. Mi más, ha nem a kultúra az, amely minden nap ápolja az emberi lelket. Manapság számos platform rendelkezésünkre áll annak érdekében, hogy pótoljuk az élő zene jelentette űrt, de lássuk be, a Facebook előtt azért ez mégsem kelt ugyanolyan hatást – fogalmazott a Hangversenyközpont vezetője.

105822503_2965631186818774_2525557133148309007_o.jpg

A szegedi Molnár Dixieland Band hosszú évek óta visszatérő fellépője a Zene-Világ-Zene sorozatnak. A századeleji jazz-zene hazai helytartói mindig pompás hangulatot varázsoltak a helyi közönségnek. Molnár Gyula zenekarvezető egy szájmaszkban lépett a színpadra melyet a korlátozások megszűnésének jelképeként vett le, ahogy mondta: „Ha ez rajtam van, nem tudom megszólaltatni a hangszerem.”

Az együttes a XX. század elején New Orleans-ból induló stílus jeles képviselője immáron 56 éve töretlenül vannak jelen a hazai zenei vérkeringésben. Koncertjüket a Perzsa vásár című operasláger feldolgozásával indították. Ahogy a zenekar vezetője elmondta, az egyes népek zenéje is hatást gyakorolt az együttesre, repertoárjukat ékesítették magyar, orosz és francia dalok feldolgozásai, de Oscar Peterson egyik kissé feledésbe merült „himnusza”, a Hymn to Freedom, vagy Acker Bilk slágere, a Creol Jazz is felcsendült sajátos előadásukban. A műsort a leginkább rock ’n’ rollos stílusjegyeket magában hordozó Bring Me Sunshine zárta.

A koncertet a Szentes TV és a Kurca TV élőben közvetítette.

104817670_2965631590152067_3990157158278681906_o.jpg 

Sebők Tamás
fotók: Vecseri Ferenc

Live koncerttel adózik a Zene Ünnepének a Hangversenyközpont

60346483_2133371290044772_4396968830794989568_o.jpg

Bár a koronavírus miatt elrendelt korlátozások megpecsételték a Zene-Világ-Zene sorozat tavaszi évadát, a Zene Ünnepén ez alkalommal is különlegességgel szolgál közönségének a Hangversenyközpont. Június 21-én, vasárnap 19 órától élőben tekinthetik meg a Molnár Dixieland karantén-koncertjét a Zene-Világ-Zene Facebook oldalán, valamint a Kurca TV és Szentes TV közvetítésében.

Évek óta rendszeresen ad koncertet városunkban a Molnár Dixieland nagy sikerrel, és úgy tűnik, ez most sem maradhat el. Ám az idei rendhagyó előadás lesz, a mindig szépszámú közönséget ezúttal a képernyők elé várják szervezők.

– Érthető okokból nagyon sokáig úgy tűnt, ez a rendezvény nem fog megvalósulni, mi pedig az utolsó pillanatig vártunk, hiszen bíztunk benne, hogy változik a helyzet és ezt az előadást valódi élő koncertként tarthatjuk meg. Ám mivel ez ma (június 16.) a korlátozások miatt nem valósítható meg, ezért bár a Molnár Dixieland színpadra lép a Hangversenyközpontban, a közönség számára nem nyit ki az intézmény. A helyi média közreműködésével, valamint a Hangversenyközpont közösségi felületein azonban élőben követhetik az ünnepi előadást – jegyezte meg Kertész Ákos, a Hangversenyközpont vezetője.

A szegedi Molnár Dixieland Band Magyarország legrégebben fennálló és egyben legismertebb, nem Budapesthez kötődő jazz-formációja. A zenekar 1964-ben alakult egyetemistákból, amatőr zenészekből. A közönség gyorsan a szívébe fogadta őket, de nem kellett sokat várniuk az első hivatalos elismerésükre sem: a korszak legnagyobb hazai könnyűzenei seregszemléjén, a salgótarjáni Jazz- és Tánczenekarok Fesztiválján 1966-ban, ’67-ben és ’69-ben egy ezüst és két aranydiplomát nyertek. Ennek hatására a Magyar Rádió is megkereste őket, felvételek készítése céljából. Különféle jazz fesztiválokon, klubokban, egyetemeken, kultúrházakban léptek, lépnek fel évente 50-100 alkalommal.

 

Sebők Tamás
fotó: Vecseri Ferenc

Ál Live Zene-Világ-Zene: Ünnepi Misztrál-koncert

misztral.jpg

Virtuális koncertmaratonunk utolsó epizódjához érünk június 19-én. Az Ál Live Zene-Világ-Zene sorozatot a Misztrál Együttes 2011-es ünnepi koncertjével zárjuk. A Bartók Béla-díjas, aranylemezes zenekar előadásáról Olasz Sándor írt beharangozót. A koncertet pénteken 19 órától a Zene-Világ-Zene Facebook oldalán tekinthetik meg.

A tisztító tavaszi szél nevét viselő, 1997-ben alakult, számos díjat elnyert zenekar október 21-én, pénteken 19 órakor Szentesen is bemutatkozhat végre, mégpedig a Zeneiskolában, a Zene-Világ-Zene sorozat bérleten kívül előadásán! Az alkalom ünnepi: legutóbbi forradalmunk évfordulójának elő-előestéje. Egyet biztosan tudok: a Misztrál meg fog felelni a felfokozott várakozásnak, és olyan előadást produkál majd, amely hangsúlyossá teszi ’56 méltóságát. Állításomat ők maguk igazolták előzetesen, mégpedig lemezeik és DVD-jük segítségével, amelyek között aranylemezzel fémjelzett is akad.

Ezek túlnyomó többségén bebizonyították, hogy ott a helyük abban az előkelő sorban, amelyet – mások mellett - a Sebő együttes, a Kaláka és a Szélkiáltó fémjelez. Ez a sor – az említett zenekari nevekből kitalálható - az énekelt verseké! A Misztrálra azonban különösen jellemző az alábbi, magyarra fordított Jethro Tull-sor (hiába, ki kellett bújnia valahol a rockernek belőlem): „a múltban él és a jövőbe mutat”! Janus Pannonius megzenésített verseinek például egy teljes CD-t szenteltek, csakúgy, mint Balassi Bálintnak és Dsida Jenőnek. (Utóbbi érdekessége, hogy az épp a Kaláka kiadójánál jelent meg, a Hangzó Helikon sorozatban.) Természetesen, más magyar költők verseihez is szívesen írtak zenét (Ady Endre, József Attila, Szabó Lőrinc, Mécs László, Kassák Lajos, Nagy László, és még sorolhatnám). Színes műsort várok a fiúktól, amelyik úgy ad élményt, hogy gondolkodásra és befelé fordulásra készteti hallgatóit. Mindezt változatos hangszerelésben, hiszen az immár hagyományosnak számító gitárokon és ütőhangszereken kívül például hegedű, klarinét, doromb, cselló és koboz is a rendelkezésükre áll.

Ezek után nem árt tudni azt sem, hogy a zenekar rendezi Nagymaroson évről évre a Regejáró Misztrál Fesztivált.

És ha már Szentesre jön a csapat, délelőtt gyermekkoncertet is adnak ugyanazon a helyszínen, hiszen a legutóbbi albumuk, az Álomkófic minőségi gyermeklemez. De az egy másik történet, és egy másik koncert.

Olasz Sándor

süti beállítások módosítása