Hangversenyközpont - Szentes | Olasz Sándor & Sebők Tamás írásai

Zene-Világ-Zene

Angertea: Darkmind (H-Music Hungary)

2023. szeptember 10. - Hangversenyközpont

angerteabor_1.jpg

Cuki ez a majompofa, ugye? Szekeres Péter nagyon odatette! Igen, a „miért épp” tárgyú rejtvény megfejtésért végig kell hallgatni az albumot. Rohadtul kíváncsi vagyok, ki és mikor meri leírni az ábrázat ábrázolásának a konkrét okát. Bocs, de én szeretnék létezni még egy kicsit - az interneten is!

Mondjuk, Weöres Sándor sem agyalhatott különösebben a Majomország kockázatán és mellékhatásán anno, az meg a másik. De az akkor volt, most meg most van.

Az van most, hogy az Angertea teljes mértékben hazai vizekre evezett. A Darkmind-on nincs külföldi vendégzenész (igaz, magyar sem), új kiadójuk pedig a honi metál mogulja. A stúdiójuk saját, mert negyven felett nem nagyon kóricálhat el otthonról az ember fia csak úgy, zenélgetni. Ráadásul ott nincs időkorlát, sem bérleti díj.

Az elkészült anyagban ezúttal nem hallhatók akusztikus betétek.

Az Angertea tehát igen intenzíven van jelen - jó szokásához híven! Igaz, „mindössze” hét nóta erejéig. Na de nem buta techno ez, ahol a mennyiség kényszer-érett minőségbe csapna át. A nagymágocsi, experimentális grunge-metál szuper-trió inkább hét évet vár a következő lemezére, mint sem minimális engedményt tegyen bárhol is. Járják tovább a saját útjukat. Azt, amire mások nemigen képesek rálépni, mert nincs akkora kitartás és elszántság, nincs hasonló mélység a szövegekben, nincs hasonló mértékű innováció, amikor zeneszerzésre kerül a sor. Náluk azonban együttesen jelen vannak az említett tényezők.

Az új a lemezen a Labyrinth képezi az első stációt. A dal egy nem kívánt, kényszerű belső utazás (mondjuk ki: a depresszió) tökéletesen kódolt zenei leképezése.  Hátborzongató, amint magad is megérzed, mikor ütköztél bele épp a labirintus falaiba, korlátaiba. (Csendben jegyzem meg: más, ennyi ötletből egy fél lemezanyagot írt volna.)

És milyen az, amikor az Angertea könnyű kézzel(?) dob össze egy nótát? Az Embrace of Lizards-ban megmutatják a srácok, de kegyelmet ettől se várjatok! A helyzet máris fokozódik, az egyik klipes dal, a Gain Overdose által. Mit mondjak? Gyilkossági kísérlettel ér fel, agyilag!

A The Unexpected Gift progresszív metál, amellyel a zenekar egy kicsit a saját, régebbi világához kanyarodik vissza. Számtalan ötlettel teleszórt darab ez is, ami kimondatlan elvárás ebben a stílusban. Személyes kedvenc-gyanús, azaz felettébb értékes a számomra! De hát kinek ez jön be inkább, kinek a relatíve slágeres, ám sokszínű és összetett Sacred Garden! Nos, én el tudom fogadni mindkét választást, méghozzá vita nélkül.

A Genocide? így, kérdőjelesen is megkérdőjelezhetetlen alkotás. Nem véletlenül ezt mutatták meg elsőként a srácok a lemezről. Éppen annyira beteg és kegyetlen, mint a világ, amelyben élünk. Zeneileg érzelmi hullámvasút ez a szám is, más olvasatban pedig kétségbeesett sikoly a mából.

A záró, címadó darab is tipikusan Angertea-s. Lassan és ravaszkodva csal a privát erdejük mélyére, hogy ott valaki váratlanul rálépjen a nyakunkra. (Képletesen szólva persze, hiszen a történet nem erről szól.) Csak, mert megérdemeljük! És valóban megérdemeljük? Mert jó lenne túlélni ezt a brutális valóságot, lehetőleg ép ésszel.

Annál is inkább, mert helyből felemelő érzés, hogy van nekünk ez a kis csapat, több mint negyedszázada. Az agyas, kőkemény metál, amit létrehoztak és időről időre kiadagolnak, az jellegzetes, egyedi és összetéveszthetetlen. Megszokhatatlan és megunhatatlan. El sem hiszitek, hogy ez mennyire nagy dolog.

Olasz Sándor
fotó (zenekari):  

Mi várható a Zene-Világ-Zene koncertsorozatban Szentesen, 2023-ban?

2023. szeptember 05. - Hangversenyközpont

szekeres.jpg
A 2023-24-es évad első felének programjairól szóló beszélgetések idején, augusztus végén már túl voltunk az első, bérleten kívüli előadáson, az Ági és a Fiúk koncertjén. A Zeneiskolában zajló bérletes előadásokról a hangversenyközpont vezetője, Kertész Ákos, az azon kívüli, jellemzően az Ifjúsági Házban megrendezendő koncertekről a szervező, Arató Mátyás nyilatkozott.

Ákos: - Megint sikerült összehoznunk egy izgalmas, tág spektrumban mozgó évadot. Amikor ennyiféle műfajú előadás találkozik, az ember óvatoskodik, hiszen az eklektikusságnak lehetnek árnyoldalai. Egy valaminek kell összetartani az egymástól távol eső produkciókat, ez pedig a minőség! Hiszem, hogy a húszéves működésünk igazolta ennek a meglétét, és kineveltük a saját közönségünket, amelyik ezt szem előtt tartja. Ezért mehet el ugyanaz a személy komolyzenei- és rockkoncertre is, mert színvonalat kap: ugyanolyan minőségű élményt. Mindig is ezt szerettük volna képviselni a hangversenyközponttal. Biztos vagyok benne, hogy ezzel az évaddal is fog sikerülni, amely kivételesen nem a Zene Világnapján indul.

Szeptember 15: Tárkány Művek

Ákos: - Az első bérletes előadásunk bakancslistás nálam. A Fabula Rasa időszakában nagyon sokat koncerteztünk együtt. A Tárkány Művek mostani énekesnőjével (a Tárkány Művek nem tévesztendő össze azzal a Tárkány Trióval, amelyik a magyar népi cimbalomzene stílusváltozatainak bemutatását tűzte ki célul – O. S.), Fekete Borival más projektek kapcsán is ápolok szakmai kapcsolatokat. A Tárkány Művek előadása méltó indítása lesz a világzenei koncertsorozatnak.

Szeptember 16: Angertea

Mátyás: - Velük kezdődik a tulajdonképpeni őszi évad az Ifjúsági Házban. Ingyenes koncert lesz, a Darkmind című albumuk bemutató előadása. Mindenfelől nagyon pozitív kritikákat kapott rá a grunge-metál zenekar. Az évad egyik legjobb lemezéről beszéltek. Mellettük ott lesz a szentesi Enemy Efforts, akik tavaly adtak ki CD-t, Nincs menekvés címmel.

Szeptember 29: Szekeres Tamás

Mátyás: - Az évad rock-történetét folytatva, a Református Nagytemplomban ad koncertet – két ütőhangszeressel és kórussal alkotott együttesével – Szekeres Tamás. Egy kevés komolyzenei feldolgozás mellett Omega-dalokat fog játszani, instrumentálisan. Lemez is lesz a műsorból, 25 év az Omegában címmel.

Szeptember 30: Moby Dick

Mátyás: - Soha nem járt még nálunk a Moby Dick, a thrash metál legnagyobb hazai képviselője. Turné keretében a Rómeó Vérzik jön velük az Ifjúsági Házba. Kemény bulinak ígérkezik!

Október 1: Zűrös Banda, vendég: Unger Balázs – cimbalom

Ákos: - A Zene Világnapján közkívánatra jelentkezik Unger Balázzsal a Zűrös Banda. Egyszer már volt ilyen koncertünk, és sokan szerették volna újra látni, hogyan asszimilálódik Balázs a Zűrös Bandában. Őt a Cimbaliband-ből ismerhetjük. Minden közreműködésnél visszafelé irányuló játéknak is kell lennie, tehát a Zűrös Banda is befogadja majd egy kicsit a Cimbaliband világát.

Október 20: Makám

Ákos: - A nemzeti ünnepünk napjánál picivel korábban ikonikus formáció érkezik hozzánk, akiket nagyon szeretek: a Krulik Zoltán vezette Makámról beszélek. Olyan életmű van Zoliék mögött, ami példaértékű. Ez a zenekar a szívem közepében van, és már ott is marad.

Október 28: Hiperkarma

Mátyás: - A Hiperkarma sem játszott még Szentesen! Onnan indult a dolog, hogy Szöllősy Katika, aki az Omega basszusgitárosa volt, a Hiperkarmában játszik. Szólt a managerének, aki aztán felhívott...Szeptemberben jön ki az új Hiperkarma-lemez, aktuális lesz tehát a buli.

November 11: Ripoff Rasolnikov Band

Ákos: - Kivétel nélkül mindig telt házas blueskoncerteket produkáltak Szentesen. Nagy örömmel várom őket ismét. (Úgy tudom, új dalaik készültek mostanában, amelyek közül bizonyára hallunk majd néhányat. O. S.)

November 16: Artur Kaganovskiy Trio

Ákos: - A nyáron koncerteztem Erdélyben, ott ismerkedtünk meg. Artur Kaganovskiy hegedűművész a New York-i Juilliardon végzett. A feleségével nemrégiben költöztek haza Erdélybe. Világszínvonalú, komolyzenei vonós triója van.

November 18: Dimák Patrik

Ákos: - Az első perctől kezdve fontos a hangversenyközpontnak, hogy a városunk szülöttei időről időre megmutatkozhassanak itt. Dimák Patrik, aki nagyon tehetséges gitáros, itt tanult a Zeneiskolában. Most Budapesten folytatja a tanulmányait. A saját zenekarával érkezik. Nagyon várom, és büszkén vállaljuk fel ezt a koncertet, mert úgy tudom, hogy Patrik igen komoly szintre fejlesztette magát.

November 25: Bohemian Betyars

Mátyás: - Valójában miskolciak, mégis egy kicsit szentesinek is tekinthetők, annyit játszottak már nálunk. Sokat koncerteznek a környéken is és máshol is persze, mindig telt házak előtt, nagy sikerrel. Elképzelhető, hogy most előzenekaruk is lesz.

December 1: Peet Project

Ákos: - Felháborítóan fiatal és felháborítóan tehetséges gyerekek. Nem véletlen, hogy nemzetközi viszonylatban is komoly szinten állnak már. Nagyon örülök, hogy újra eljönnek hozzánk!

December 9: Stinky Boys

Ákos: - Kiváló funky-koncert lesz! Érdemes rákeresni a zenekarra: tök jó a banda!

Amint az a fentiekből is látható, a hangversenyközpont egyik fő tevékenysége a Zene-Világ-Zene koncertsorozat. A másik a Matyival közösen szervezett koncertek. Továbbá a Szentes KultFeszt, amelyre hagyományosan tavasszal kerül majd sor.

December 16: Dos Diavolos

Mátyás: - Ganxsta Zolee két akusztikus gitárt használó blues-zenekaráról van szó! Takács Vilkó a másik gitáros. Kiadtak egy lemezt Egyenesen a mocsárból címmel.

Ezt meg tudjuk fejelni: Labi (Tóth Laboncz Attila), a Tankcsapda volt gitárosa képregényeket ad ki Mester Csabával. Az első kiadványuk Ganxsta Zolee történetéről és zenekaráról szól. Eljön Labi és Csaba is: csinálunk egy képregény dedikálást a koncert előtt. Ha pedig minden jól megy, a kiállítást rendezünk közben, a képregény kinagyított lapjaiból. Komplex este lesz tehát, érdekes zenével!

 

Készítette: Olasz Sándor
Fotó: Vidovics Ferenc

Világzenei csemegével és hazai lemezbemutató koncerttel indul a Hangversenyközpont új évada

2023. szeptember 03. - Hangversenyközpont

cover.jpg

A nyári szünetet követően ismét megnyitja kapuit Szentes zeneszerető közönsége előtt a Hangversenyközpont, és rögtön két nívós zenei csemegével indítja útjára legújabb évadát. Szeptember 15-én, pénteken a nemzetközileg is elismert, Junior Prima-díjas világzenei formáció, a Tárkány Művek ad koncertet a Hangversenyközpontban, másnap pedig Nagymágocs grunge-metal-gigászai, az Angertea mutatja be legújabb, nagysikerű lemezét, a Darkmind-ot a művelődési központban egy ingyenes előadáson.

A Tárkány Művek zenéjét alapvetően a balkáni népzene határozza meg melyeket saját szövegeikkel és egy modern hangzásvilággal tesznek teljessé. Muzsikájukból nem hiányozhat a cimbalom, a szaxofon, a brácsa, a fuvola, a gardon, a klarinét és a bőgő sem. A formáció ezidáig négy kiadványt jelentetett meg melyek kivétel nélkül mind a hazai, mind nemzetközi szinten elnyerték a zeneszeretők elismerését és felkeltették a zenei szakújságírók figyelmét. A zenekar 2012-ben Magyar népművészet és közművelődés kategóriában Junior Prima-díjat vehetett át.

2023-ban immár hatodik nagylemezével jelentkezett a nagymágocsi grunge-metal trio, az Angertea. A srácok hét év után mutatták be a Darkmind címre keresztelt új albumot, melyet szeptember 16-án, a Zene-Világ-Zene koncertsorozat keretein belül is bemutatnak a szentesi ifjúsági házban. A korong kivétel nélkül pozitív kritikákat kap a hazai rockzenei sajtóban, és én magam sem tudok szó nélkül elmenni a Darkmind  zsenialitása mellett, mely a maga nyers mivoltában épít fel egy masszív gátat a napjainkat érintő szennylavina visszatartására. – a szerk.

A „hazai” – egyébként ingyenesen megtekinthető – lemezbemutatón további két zenekar, az Enemy Efforts és az EndrE lesz Mihály Gergőék vendége az Ifjúsági Házban.

Sebők Tamás

A Söndörgő szentesi koncertje elé

sondorgofoto.jpg

„Apáról fiúra”. 1973-ban, amikor Kósa László megjelentette Szemerkényi Ágnessel közös néprajzi kalauzát, aligha hihette, hogy annak az átöröklés módját idéző címe nem csak a régmúltban, hanem a XXI. században is beigazolódik, ráadásul a magyar népzene berkeiben. Ériék, Csoóriék, Eredicsék, hogy csak a legismertebb famíliákat említsem. Szinte hihetetlen, pedig igaz, hogy az utóbbi család fiainak zenekara, a Söndörgő az idén már 28 éves. (A bevezető a Rockinform 13 évvel ezelőtti írása nyomán készült.)

„Nem tudom, de nem is akarom tagadni a Söndörgő iránti elfogultságomat. Szerencsére nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel. A mértékadó világzenei szaklap, a Songlines is igyekszik figyelemmel kísérni a pályafutásukat, amennyire az Londonországból lehetséges. (A legfrissebb, júliusi számukban például a Nyolc 8 nyolc című lemezüket a 10 legjobb magyar folk-album közé sorolták.) Az elveszett (elfeledett) balkáni zenék becsületes megtalálói (lásd http://riff.hu/index.php?article=451) olyan, de olyan bulit nyomtak! Egyszerre volt változatosan varázslatos hangulatú – váltott hangszerekkel, és elképesztően, helyenként „szabad füllel” követhetetlenül virtuóz, de szemernyit sem öncélú! Ha készült (volna) koncertvideó erről az előadásról, minden bizonnyal magammal vinném egy lakatlan szigetre – bár amilyen sűrűn én lakatlan szigetre vetődöm…” Ez pedig a Riff portál 2022-es Kaláka Fesztiválról szóló beszámolójának vonatkozó részlete.

Ennyit kedvcsinálónak az együttes április 22-án, 19 órakor a Zeneiskolában megtartandó koncertjéhez. Nem voltam bőbeszédű, de úgy érzem, minden fontosat elmondtam róluk. Már csak meg kell győződnötök afelől, hogy igazakat szóltam-e?

Olasz Sándor

Rockzenei fotográfus-művész és jubiláló lemezkiadó tárlata a Szentes KultFESZT-en

kultfeszt_plakat.jpg
A Szentesi Hangversenyközpont programsorozatából ebben az esztendőben sem maradhat ki a Szentes KultFESZT, mely ez alkalommal is a Tokácsli Galériában várja az érdeklődőket május 6 és június 4 között.

A számos érdekes előadást kínáló esemény fő irányvonalát Vértes György fotóriporter, grafikus, képszerkesztő, marketing menedzser, a magyar rockfotózás egyik kiemelkedő alakjának „A rockzene 50 árnyalata” című kiállítása adja. A tárlat nem csupán a hazai rockzenei élet meghatározó pillanatait megörökítő képzőművészeti alkotásokat vonultatja fel, hanem olyan világsztárok előadásába is betekintést nyerhet általuk a közönség, mint B.B. King, David Bowie, Carlos Santana, vagy épp a gitárvirtuóz, Steve Vai. A május 6-i megnyitón a fotográfus-művész személyesen mutatja be műveit a közönségnek.

A Tokácsli Galéria kisebb termébe térve a látogatók előtt feltárul majd Magyarország egyik legismertebb független rockzenei kiadója, a Trottel Records elmúlt három évtizede. A  Rupaszov Tamás által vezetett label 1993 óta többek között olyan ismert hazai formációk lemezeit gondozta, mint a Leukémia, Slogan, Korai Öröm, Anima Sound System, C.A.F.B., Vágtázó Halottkémek, CPg, Hisztéria, vagy a Persona Non Grata. A kiállítás megnyitóján akusztikus felállásban a Trottel zenekar ad koncertet.

A közel egy hónapot átívelő fesztivál több kísérőprogramot tartogat: Szentesre látogat Bereményi Géza a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező, aki Cserna-Szabó András író, újságíró közreműködésével hallhat a szentesi publikum.

Vörös András, a Cser Kiadó vezetője, az Ørdøg és a Diabolus In Musica zenekarok énekese is elfogadta a Hangversenyközpont meghívását, aki nem csupán Sebők Tamás újságíróval beszélget a kiadó mindennapjairól, de közreműködik Dr. Rab Árpád jövőkutató előadásában is, valamint Diabolus In Musica formációjával koncertet is ad a helyszínen. És ha már a tudományos előadásoknál tartunk, az áprilisi Vágtázó Halottkémek koncertet követően újból Szentesen köszönthetjük Grandpierre Atillát, aki most fizikus, csillagász mivoltában „lép színpadra” városunkban.

A koncertek sorát, valamint a rendezvényt a szentesi formáció, a Plasma Press előadása zárja majd. 

A Szentes KultFESZT programjai, valamint a kiállítások ingyenesen látogathatók május 6 és június 4 között. További részleteket a Hangversenyközpont médiafelületein olvashatnak.  

Kertész Ákos Szerényi Béláról és a Bokros Trió április 14-i koncertjéről

szerenyibokrosfoto.jpg

A Hangversenyközpont következő következő előadásán, április 14-én Szerényi Béla és a Bokros Trió látogat Szentesre. A koncertet az intézmény vezetője, Kertész Ákos ütőhangszeres-művész ajánlja Olasz Sándor munkatársunknak. 

Szerényi Béla az egyik legautentikusabb személyiség, akit népzenei fronton megismerhettem. Annyi szegmensét látja a népzenének, hogy az párját ritkítja. A Magyar Művészeti Akadémia Akadémikusa. Az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója. Hangszerkészítő mester, olyan hangszer professzora, amelyik máig kuriózum. Egyre többet látni ezt a hangszert, elkacsintgatva más zenei műfajokba. Legutóbb például egy Loreena McKennitt-koncerten használták a hurdy-gurdyt, vagyis a tekerőlantot.

Tudjuk, hogy Szentesnek komoly kötődése van hozzá. Egyébként pedig lenyűgöz az a szint, ahogyan Béla játszik rajta. Elméleti szempontból is hatalmas tudással rendelkezik. Népzenekutatással és gyűjtéssel is foglalkozik. A közelmúltban Tiszaalpár díszpolgára lett, ahová rengeteget járt és jár gyűjteni.

Emellett van egy határtalan nyitottság benne, a határok tágítását illetően. Kitalálta, legyen egy sorozata, hogy a Bokros Trió és… Tudomásom szerint most hárman vagyunk ilyen vendégek. Steve Savanya, aki májusban látogat hozzánk, szegedi származású, Kanadában élő kiváló gitáros. Az amerikai folk szakértője.

 

Jelenleg a Bokros Trió és Borbély Mihály érkezik Szentesre. Misi a népzenében és a jazzben is top! Azt hiszem, ezúttal mindkettő meg fog mutatkozni. A harmadik felállás a Bokros Trió és Kertész Ákos. Most vettünk fel együtt jó pár nótát stúdióban. Kérte Béla, hogy én is üljek be játszani ezen a koncerten.

Egyébként az alapzenekarnak is kiváló felállása van: Szerényi Béla mellett Barabás András Balázs a kobzos, és Szerényi Domokos, Béla ifjabbik gyermeke szintén tekerőlanton játszik.

Nagyon sokan törekszünk a hagyományokat képviselve úgy megszólalni, hogy az a ma emberének érthető és befogadható legyen.

A koncertre jegyeket a jegy.hu online rendszerében, valamint a Hangversenyközpontban és a Szentesi Művelődési Központban vásárolhatnak.

 

Vágtázó Halottkémek: Szentes, Ifjúsági Ház 2023. április 1., 19 óra

vhk.jpg
fotó: VHK Facebook

A régieknek nem mondok újat. Az van, hogy ez vagy nagyon beránt, vagy nagyon nem. Köztes, vagy közömbös reakció elképzelhetetlen. Mármint egy-egy VHK-koncertet vagy -lemezt illetően. Igen, mások mellett engem is bevonzott, méghozzá hatalmas elánnal, és cipel magával, évtizedek óta!

Az újak kedvéért. Patinás, negyvenpluszos zenekarról beszélek, akik sohasem voltak a hatalom kegyeltjei. (Most sem azok, mondanom sem kell.) A hetvenes, nyolcvanas években számos koncertjüket tiltották be, indoklás nélkül. Mégis. A nagyvilág közönségének nyitott szívű rétege fel- és elismerte őserejű, bekategorizálhatatlan muzsikájukat, a sámánok mágikus erejéhez hasonlítható, az emberi tudatra gyakorolt, rendkívüli hatásukat, amelyek bármiféle szerek igénybe vétele nélkül jutnak érvényre. (Személyes tapasztalásaim megerősítették mindezt.) Első lemezeik egy független, máig jelentős kaliforniai kiadónál jelentek meg. Egy magyar lemeztársaság (a Ring) megvásárolta ezek licencét, később. Ma mindkét LP a gyűjtők féltett kincse, piaci (és az eszmei) értékük – szemernyi túlzással – az aranyéval vetekszik. Az első videó-felvételüket (egy vidéki punkfesztiválon) a rendőrség(!) készítette, amelyet évtizedekkel később sikerült megszereznem, kézen-közön. Bódy Gábor A kutya éji dala című kultikus mozijához (1983) adott koncertjük filmgyári felvétele viszont elkallódott. (Van sejtésem, honnan fog előkerülni, ha egyáltalán.) Egy rövid részlete persze ott látható a műben, mivel a zenekar néhány tagja „rendes” szereplője is a filmnek.

Az egyik hollandiai rockfesztiválra nem kisebb személyiség, mint a királynő közbenjárásra jutottak ki Grandpierre Attiláék. A nem hétköznapi történeteiket hosszasan lehetne mesélni. Helyettük ezúttal álljon itt két információ: 2011-ben könyv jelent meg róluk, Dudich Ákos Pótolhatatlan Halhatatlanság! című átfogó munkája. (A szerző épp a várva várt koncert helyszínén mutatta be tavaly ezt a kötetét is, nagy sikerrel.) 2015 a fennállásuk kerek évfordulója és a 2012-ben felvett dokumentumfilmjük (Nagy Júlia rendezésében: Akik móresre tanították a Halált! címmel) DVD-n való hozzáférési lehetőségének éve volt.

45 év egyetlen zenekarban… Vannak, akiknek az életből sem jut ennyi. És hát, igen. A Vágtázó Halottkémeknek is voltak jelentős veszteségei. „Világcsavargó” üstdobosuk, Balatoni „Boli” Endre (1962-2012) Szumátra szigetén vált mérgezés áldozatává. Könyve, az érdekes és olvasmányos „Brother Boli levelei” posztumusz jelent meg 2016-ban, a vajdasági Forum Könyvkiadó gondozásában. Gitárosuk, Németh László „Fritz” (1965-2016) halálához pedig közvetve egy – máskor szinte ártalmatlan – kerékpáros baleset vezetett. A „sónak” persze folytatódnia kell, és az  folytatódik is!

Siessen hát Szentes városába mindenki, aki szeretné megtapasztalni a VHK által előhozott életérzés milyenségét, minőségét, méghozzá első alkalommal a járvány-helyzet után! Mert ebbe a tüneményes dél-alföldi kisvárosba is eljut hát a VHK, hogy „felrobbanjon” általuk a Tisza gátjának tőszomszédságában felállított színpad! Megkímélve lehetőleg a számos, választékban és árban is pozitív meglepetést tartogató kiszolgáló egységet, hogy a messzebbről érkező látogatók (is) kellemesen pihenhessenek meg – időlegesen! Hogy azután a 45 zenekari év minden energiája egyetlen gyűjtőpontba (gyújtópontba?) fókuszálódjon, szavakkal alig visszaadható, egyedülállóan intenzív „sámán-punk” koncertbe sűrítve!

Vigyázat! Az előadásuk - minősített esetben – tömegpszichózist idézhet elő! De mért is vigyáznánk, hiszen épp ezt akarjuk meg- és átélni újra és újra, ezért az érzésért járunk VHK-koncertekre! Hiszen a VHK saját, külön bejáratú mikro-univerzumot teremtett! És, aki ide bejut, kapni fog egy jókora falatot a legkedvesebb vendégek számára bespájzolt, hosszan tartó, különleges hatású, lélek-erősítő csemegéből.


Olasz Sándor

Általa szárnyalnak a költők szövegei. – Interjú Sebő Ferenccel

sebo_1.jpg

A Hangversenyközpont március 11-i előadásának vendége a legendás Sebő együttes volt. A szentesi publikum feledhetetlen előadást láthatott, melyet követően a zenekar vezetőjével, Sebő Ferenccel nosztalgiáztunk, ezt hozza most el önöknek Sebők Tamás kollégánk.

Z.V.Z. – Mondhatjuk, hogy a népi kultúrához fűződő viszonyát lényegében nagymamája alapozta meg. Hogyan emlékszik vissza a gyerekkorára, erre az időszakra?

Sebő Ferenc: – Nehéz sorsú asszony volt, a férje 40 évesen lefordult a székről és onnantól egyedül maradt. Aztán jött a háború, majd a borzalmak lecsengése után négy unokáját, köztük engem nevelt. Nagyon dolgos, vidám kedélyű, kulturált ember volt, aki mindig oda tudott figyelni arra, hogy mi érdekli igazán a gyerekeket. Persze volt, amikor bosszúság érte, olyankor mindig azt mondta: – a síromra majd ne boruljatok, mert felrúgok! (nevet). Komolyra fordítva a szót, elképesztően sokat köszönhetek a nagymamámnak.

Z.V.Z. – A pályája elején a megzenésített versek kapták a főszerepet, ami akkor igen egyedülálló műfajnak számított….

Sebő Ferenc: – Akkoriban népszerűbb volt az olvasás a fiatalok körében, mint manapság, én magam is imádtam verseket olvasni. Ezzel egyidejűleg tinédzser- illetve egyetemista korunkban érkezett meg a pop és a beatzene hulláma hozzánk. Klubok nyíltak, koncerteket rendeztek, „beindult az élet”. Én magam is nagyon szerettem az Illés dalait és felfedeztem magamnak a gitárt, mint hangszert... na meg hogy azzal lehet csajozni (nevet). Sokat gitároztam, énekeltem. Volt egy német barátom, aki német népdalokat tanított nekem, de ha úgy hozta a sors, akkor ballagási dalokat játszottam. Mindig volt mit. Persze ez jó szórakozás volt, de nagyon sok pop slágernél éreztem azt, hogy a szövegek minősége számomra nem hozza a szintet. Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha ezek a népszerű dallamok nemes szövegeket „vinnének”. Akkor épp József Attila-szerelemben voltam és nagyon sok művénél éreztem azt, hogy vezeti egyfajta dallam. Aztán egy kollégiumi bulin Berek Kati volt a fellépő. a társaim odatuszkoltak elé azzal a szöveggel, hogy: – Művésznő! Kérem, hallgassa meg ezt az őrültet! Ez énekli a József Attilát… És Katának olyannyira tetszett, hogy egy hét múlva közösen léptünk fel egy újabb előadáson. Hihetetlen volt számomra ez az egész. Később a Katiék által alapított 25. Színházba is bekerültem, mint zeneszerző, ekkor már éreztem, hogy jó pályán vagyok.

Z.V.Z. – Olyan elismert, kortárs irodalmárok műveit is átdolgozták, mint Nagy László vagy Weöres Sándor. Hogyan viszonyultak ők maguk ahhoz, hogy a műveik egy másféle interpretációba kerülnek?

Sebő Ferenc: – Nagy örömmel fogadták. Nagy László annyira elhivatott volt, hogy a bolgár népdalokhoz még szövegeket is írt nekem. Nem fordításokat, hanem önálló verseket, mint a régi költők. Emlékszem Weöres Sándor reakciójára is, amikor megmutattam neki a Macska indulót. – Ez Nagyon jó Ferikém, de itt énekeld inkább azt, hogy…  és odavésett nekem egy olyan nyelvtörőt, amit a mai napig nem tudtam megtanulni (nevet). Ő egyébként olyan nyitott volt, hogy egyszer meg is  kért hogy egy művéhez írjak zenét.

Akkor vettem észre, hogy a költő annak örül, ha „röpülnek” a szövegei, és ezekkel a viszonylag egyszerű zenékkel valósággal szárnyaltak. Mint a régi énekelt versek! Azok is a szövegről szóltak.

Z.V.Z. – Halmos Bélával közösen a hazai táncházmozgalom „alappillérei”. 1972. május 6-a egy jelentős dátum, hiszen Budapesten elsőízben, még nem hivatalosan is élőzenés táncházat rendezett a Liszt Ferenc téri Könyvklub. Mit jelentett ez az esemény akkor?

 Sebő Ferenc: – Elsősorban a táncosok fogtak össze, hogy létrehozzanak egy olyan klubot, ahol nem koreográfia szerint, hanem szabadon táncolhattak. Elsősorban zárt klubot képzeltek el, viszont már akkor nagyon sok „orr felnyomódott” a Liszt Ferenc téri ablakokra, az első alkalommal bizonyossá vált, számunkra, hogy ez érdekli az embereket és mások is szívesen kipróbálnák… ha ki lennének nyitva az ajtók.

Tulajdonképpen ezután mi az FMH (Fővárosi Művelődési ház) körtermébe vonultunk el, ott megkaptuk a körtermet Gyurkó Lászlótól és ott honosodott meg a táncház.

Z.V.Z. – Egy év múlva már a világ másik felén, Japánban zenéltek. Azt gondolom, ez a 70-es évek elején nem kis teljesítmény. Mi a története ennek a kalandnak?

Sebő Ferenc: – Akkor még Ausztriába sem volt könnyű kijutni, nemhogy Japánba. Ez az egész valóban egy óriási kaland volt. 1973-ban Tokióban megnyílt egy magyar étterem, amelyben nagy szerepe volt Kósa Ferenc filmrendezőnek és a feleségének, Itomi Shinobunak. Ők hozták létre ezt a helyet magyar szakácsokkal, magyar képzőművészeti díszlettel, festményekkel és hát ilyen helyről nem hiányozhat a népi- és a cigányzene sem. Előbbi tekintetében mi voltunk azok, akik reprezentálni tudtuk a gyimesi, erdélyi tánczenét, a magyar népzenét. Emlékszem, fenn a bárban játszottunk, lenn pedig a cigányzene szólt.

Napi 6 órát kellett játszanunk és mondhatjuk, hogy rendesen összegyakoroltuk a dalokat. A japánok pedig jöttek oda hozzánk, megnézték a hangszereinket, és sokat beszélgettünk velük. Egyetemi hallgatókkal közösen meglátogattuk a császári palotát, ahová nem lehetett csak úgy bejutni. Nagyon hasznos időszak volt ez nekünk. Itthon persze az a hír járta, hogy – „A Feriék elmentek vendéglátózni…” (nevet)

Z.V.Z – Az együttes ezután kibővült Sebestyén Mártával, Nagy Alberttel, Koltai Gergővel és egy igen komoly, több éves munkafolyamat indult meg. Ez vezérelte arra a döntésre, hogy elvégzi a Zeneakadémiát is?  

Sebő Ferenc: – Nem igazán, mert idővel el kezdett foszladozni ez a formáció, akadtak megválaszolatlan kérdések és én magam döntöttem úgy hogy hátat fordítok a turnézásnak és beíratkozok nappalira a Zeneakadémára, ahová korengedményt kellett kérnem. Szőllősy András meg is lepődött, amikor mondtam neki: – Azt meg minek? – kérdezte.
Mert elmúltam 40 éves – válaszoltam. – Micsoda hülyeség! Hát ide Kodály senkit nem vett fel, akinek nem volt legalább két diplomája. Azt gondolom, jó döntést hoztam, mert az ott tanultaknak köszönhetően kinyílt számomra

Z.V.Z – Van örökérvényű ars poeticája?

Sebő Ferenc: – Én az általános zene nagy tisztelője vagyok, amibe természetesen beletartozik a népzene is. És a népzene tulajdonképpen a pop zene múltja, nevezzük historikus popzenének. Én vallom, hogy ezek összefüggnek egymással, és mindig az a cél vezérelt, hogy ez ne egy lenézett mostohagyermek legyen, hanem a magyar kultúra része.

Sebők Tamás

Aurora: A fáradhatatlan punk-rock csapat újra Szentesen

aurora_i.jpg

A Hangversenyközpont Zene-Világ-Zene sorozatának újabb állomásán, március 18-án, szombaton a 2023-ban megalakulásának negyvenedik évfordulóját ünneplő Aurora látogat Szentesre. A győri punk rock csapat koncertjei négy évtized után is hatalmas tömegeket vonzanak, idei turnéjuk közel 20 állomásosra rúg, és a fellépések mellett új dalokat is készít a trió.

Az eredetileg Terrorist néven ténykedő formáció 1983-ban indult – később - Európát is meghódító útjára. Ahogy az összes punkzenekar Magyarországon, az Aurora is szembesült a hatalom haragjával, és nem kellett sok hozzá, hogy tiltott státuszt kapjanak. A rendszerváltásig tartó időszakot álnéven való zenéléssel, osztrák és német turnékkal, és lemezfelvételekkel vészelték át. 1989-ben a szovjet csapatok kivonulása „alkalmából” egy remekül időzített nagylemez adtak ki Viszlát Iván! címmel. A több, mint húszezer példányban elkelt album kinyitotta a zenekar számára a kapukat, hazai és nemzetközi viszonylatban is jegyzett formációvá váltak. A ’80-as évek közepén az együttes tagjai Pusztai Zoltán költővel kötöttek barátságot, akinek azóta is olyan slágerek szövegét köszönhetik, mint a Kifacsart citrom, a Tinibálvány, a Robin Hood, vagy a ’88 telén.

Több, mint 20 kiadvány, számos Európa- és hazai turné után az Aurora tovább cirkál, március 18-án, szombaton a Szentesi Művelődési központban „horgonyoz le” a győri formáció egy újabb, garantáltan feledhetetlen bulira. Jegyeket a Hangversenyközpontban, valamint a Szentesi Művelődési Központban vásárolhatnak a koncertre, valamint erre az előadást megelőzően is lesz lehetőségük a helyszínen.

Népzenei nagyágyú a Hangversenyközpontban

sebo_plakat.jpg

A szentesi Hangversenyközpont minden évadban kiemelt figyelmet fordít arra, hogy teret adjon a magyar népzenének és népi kultúrának. Március 11-én, szombaton 19 órától hazánk legendás népzenei formációját, a Sebő együttest köszöntjük Szentesen.

A zenekar egyik elindítója a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató, Sebő Ferenc volt. Sokáig főleg énekelt verseket játszottak társaival, köztük Halmos Bélával, olyan szerzőktől, mint József Attila, Nagy László és Weöres Sándor, később pedig már a népzene is helyet kapott előadásaikon. A Kassák Klubban folyamatosan táncházi előadásokon szerettették meg a fiatalokkal az erdélyi magyar táncokat, énekeket, méltán érdemelték ki a magyar táncházmozgalom elindítói „címet”.

Sebő Ferenc a Magyar Televízió Zenei Osztályán népzenei szerkesztőként, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi szakán népzeneoktatóként is dolgozott, de a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének is munkatársa, emellett a Hagyományok Házának alapítója, és 1996 és 2001 között a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője is volt.

A szentesi előadásra a jegy.hu online rendszerében, valamint a Hangversenyközpontban és a Szentesi Művelődési Központban vásárolhatnak jegyet.

Kiváló fafúvós trió a Hangversenyközpont vendége

230216_plakat_triodivina.jpg

A Hangversenyközpont megalapítása óta fontos célként tűzte ki, hogy évről-évre teret adjon komolyzenei koncerteknek, ebben az esztendőben sincs ez másképp, az Alföld Quartet januári előadását követően február 16-án, csütörtökön egy fafúvós hármas, a Trio Divina Hangversenyére várja zeneszerető közönségét az intézmény.

– Illanó hangok, tovatűnő dallamok.... Három hangszer, három élet ,három művésznő...Ők így vallanak... A pompás Handel, a ritkán játszott Besozzi, a vidám Morigi, a lenyűgöző Telemann, az isteni Mozart, a virtuóz Gambaro művei hullanak a fantasztikus és befogadó szentesi közönség lábai elé Varga Laura fuvola Tóth Györgyi oboa és Vizsolyi Lívia fagottművész nagyon várja a 16-i csütörtök esti találkozást! – üzent a formáció közönségének.

Az előadásra a jegy.hu online rendszerében válthatnak jegyeket, valamint a Hangversenyközpontban és a Szentesi Művelődési Központban is hozzájuthatnak a belépőkhöz.  

Kelet-európai cimbalom-rock’n’roll a Hangversenyközpontban

Szentesen is bemutatja 'Szabadon' című új lemezét a CimbaliBand

cimbali_1.jpg

Nemzetközi hírű csapat lemezbemutatójával várja zeneszerető közönségét a Hangversenyközpont február 4-én, szombaton, 19 órától. A világzenei szféra elismert hazai alakulata, a Cimbaliband ’Szabadon’ címre keresztelt, 2022-ben megjelent lemezét hozza a zeneiskola Hangversenytermébe.

Bármily’ meglepő is, a 2008-ban alakult CimbaliBand minden évben tud valami különlegeset, frisset mutatni a magyar világzenei színpadán! A banda tizenegy nagylemezének zenéjében a kelet-európai életérzés keveredik a népzenével, és a közönség által kedvelt modern zenei stílusokkal. A zenekar tagjainak jelentős népzenész múltja van, így a Cimbaliband “boszorkánykonyhájában” a gyökerektől merített autentikus zenéből kiindulva készülnek a fogások, a zenei csemegéket pedig úgy tálalják elénk, hogy a dalok alapját egy igen különleges hangszer, a cimbalom alkotja. A felölelt stílusokból nem maradhat ki a jazz, a latin zene, a balkáni ritmusok sem, ezeket egyesítve válik teljessé a hallgató számára az eredeti kelet-európai cimbalom-rock’n’roll.

A CimbaliBand számos nemzetközi fesztiválon képviselte Magyarországot, 2013-ban lett a Petőfi Rádió "év felfedezettje”. A formáció ’Moldva’ című albuma 2015-ben a World Music Charts Europe világzenei ranglista nyolcadik helyére került, a 2017-es ’Recycle’ pedig a huszadik helyig kúszott fel. A 2019-es ’Iram’ című korongjuk mindezeken felül a csak „Magyar Grammy”-ként aposztrofált Fonogram-díjat nyerte el. A World Music Charts Europe 50 főből álló szakmai zsűrije a ’Szabadon’-t sem hagyta le a fent említett nívós listáról, a minőségi zenei élmények tehát garantálva lesznek február 4-én, szombaton 19 órától a Hangversenyközpontban.

Jegyeket a jegy.hu online rendszerében, valamint az állandó jegyárusító pontokon, a Hangversenyközpontban, illetve a Szentesi Művelődési Központban válthatnak az érdeklődők.  

CimbaliBand: Szabadon (Fonó Budai Zeneház)

cimbalibor.jpg

Mit ki nem hoz ez az átkozott vírushelyzet egyes férfiemberekből! A CimbaliBand hímnemű tagjai például – kivételesen - énekesnő nélkül merték elkészíteni az aktuális lemezüket. Ez önmagában is egyfajta (asszem, irigylésre méltó) szabadság, de talán most mégsem kéne az egyik, rossz fordításba beleragadt Bob Marley-szám (No Woman, No Cry) címével poénkodnom. Annál is inkább, mert az új zenéjükkel kb. a zenei szabadság ötven árnyalatát vonultatták fel a fiúk. Nem lövöm le mindegyiket. Bízok egyet-mást a kedves hallgató fantáziájára is! Szóval...

Az alapállás az, hogy a kedves népdalaikat vagy a saját gyűjtéseiket dolgozták fel. Ami persze nem biztos, hogy hajszálpontosan lefedi a valóságot, de a viszonylagos egyszerűség végett, és mert jól hangzik maradjunk ennél a klisénél. Tehát.

Ízekre szedik a dallamokat, bedarálják, jó ízléssel megfűszerezik, az így nyert zene-masszát pedig visszatöltik azok még épen maradt, gondosan megtisztított alkatrészeibe. Mert így készülnek az igazi finomságok máshol is, nem igaz? Falusi versenyzők előnyben az eredetinek vélt analógia feloldásakor, de hát most nekünk jut az összes kóstoló a jóból. Szóval.

Az alaptónus ezúttal is a magyar népzene, természetesen, „aki” engedelmesen, sőt lelkesen vetíti ki és tárja a hallgatóság elé a szabadság lehetséges megnyilvánulásait. Közte annak talán legfőbb koloritját, a jazzt. Mégsem állítható azonban, hogy „megjazzelt” népzene lenne ez a lemezanyag, legalábbis nem szimplán az. Sőt, inkább „csak” finom improvizáció-morzsákkal, könnyű kézzel megszórt muzsika.

Benne alapfokon biztosított a legalább ötféle népzenei tájegység által képviselt, gyönyörködtető változatosság.

Ott van aztán a tánc is (például a legényes, az ugrós vagy a csárdás), az ő ritmusa, a lendülete és tüze, vele a mozgás (vágyának, jobb híján a „fejben táncolásnak”) hatásos, pezsdítő adrenalin-injekciója.

Meg az életöröm különös fergetege, ami megint csak mindent visz. Ez azonban -szerencsére - nagyon másfajta ahhoz képest, amelyik a házat, a kocsit és a tévét is magával ragadja. (Respekt Ferenczi Gyurinak – az utóbbi gondolat-özönért is.)

És. Mint mindig, Unger Balázs ezúttal is kézben tartja kis csapata működését, ám most más eszközökkel, mint máskor. Miközben remekül leszúrt cimbalom-szólókkal adja meg számukra az érkezési koordinátákat, nem annyira akaratlanul, mint akarva nagyobb mozgásteret hagy a társainak, akik óriási lelkesedéssel, egyszersmind remek szólókat közbeiktatva élnek a felkínált lehetőségekkel, helyenként váratlan, sőt meghökkentő hangszerelési megoldásokat és kombinációkat hozva ki magukból. (Itt vallom be, hogy reggae-futamokra például a legmerészebb álmomban sem számítottam tőlük. Épp csak a rap hiányzott a heveny szívrohamomhoz, de amint a mellékelt ábra mutatja, túléltem a lemezhallgatást, bár mintha valamiféle, beazonosíthatatlan halmazállapotban érkezett volna valamennyi ebből a stílusból is.)

Nem is értem, hogy a CimbaliBand esetében mért hiszem azt általában, hogy a legújabb lemezük az, amelynek a készítésekor a legjobban odatették magukat. És ez ezúttal sem történt másként!

Sőt, most egy magas hőfokú szabadság érzet is kisugárzik belőle. Talán épp azért, mert ez a banda minden tekintetben olyan szabad, mint a madárcsicsergés, vagy mint az általuk jól „megmuzsikált” őszi szél.

Olasz Sándor

Az Alföld Quartet érkezik az év első hangversenyére

alfold_quartet.jpg

A Hangversenyközpont hagyományaihoz hűen ez alkalommal is komolyzenei előadással indítja az évet, január 12-én, csütörtökön 19 órától az Alföld Quartet műsorával veszi kezdetét az intézmény 2023-as programsorozata.

Az Alföld Quartet 2012 őszén alakult azzal a céllal, hogy a rendkívül gazdag, ám méltatlanul háttérbe szoruló kamarazenei irodalom remekeit mind szélesebb körben szólaltassák meg a Dél-Alföldi régió és távolabbi országrészek hangversenytermeiben, templomaiban, művelődési központjaiban.

A Quartet fennállásának elmúlt éveit az együttes elkötelezett muzsikusainak hitvallása határozta meg: igényesség, profizmus, szakmai alázat, és érzékenység a közönség zenei, lelki nyitottságára. Az így folyó munka a zenetörténet fontos korszakait felölelő repertoárt, a világi és egyházi stílusokban, műfajokban való otthonosságot, sőt az igényes szórakoztató muzsika előadását is magával hozta. Mindeközben a vonósnégyes régiónk egyik meghatározó zenei együttesévé nőtte ki magát. A klasszikus felálláson kívül a kreativitás és a színes programokra való törekvés énekegyüttessel, hangszeres szólistákkal, színművészekkel együtt megvalósított produkciókat is hozott. Az együttes 2017-ben zeneművészet kategóriában elnyerte a Békés Megyei Prima Díjat. A formációt a szentesi hangversenyen Rázga Áron kíséri zongorán.

Jegyeket a jegy.hu online rendszerében, valamint a Hangversenyközpontban illetve a Szentesi Művelődési Központban válthatnak az előadásra az érdeklődők.


fotó: alfoldquartet.hu

Hosszú évek után újra színpadon a Fabula Rasa

mokus.jpg

A szentesi Hangversenyközpont idei utolsó előadására készül december 8-án, csütörtökön. A szervezők mondhatni megtetőzik az idei - igen gazdag - zenei évadot a világzenei közökben kiemelkedő Szirtes Edina ’Mókus’ vezette Fabula Rasa koncertjével. Az esemény már csak azért is különleges, mert a formáció hosszú szünet után ad újra koncertet.

A Fabula Rasa muzsikája a hazai és a környező népek folklorjából táplálkozik, továbbá minden olyan zenei stílusból - egészen pontosan a zenéből - mely igaz értékeket hordoz, és amiért szeretettel rajonganak a zenekar tagjai (ilyen a klasszikus zene - Gesualdotol Bartók Béláig - a jazz, a könnyűzenei stílusok, lüktetések, valamint a szabadimprovizációs besorolhatatlan műfajok…). Nem eredeti népzeneket dolgoznak fel, hanem saját zenét játszanak. A formáció tagjai egytől egyig a hazai zenei élet kiváló művészei, számos formációban kibontakoztatják tehetségüket.

Jegyek már elérhetők a jegy.hu online rendszerében, valamint a Hangversenyközpontban és a Szentesi Művelődési Központban.

Az Európa Kiadó gitárosának önálló estje Szentesen

bujdoso.jpg

Bujdosó János neve garanciát jelent a kiváló zenei élményre, nemcsak az Európa Kiadó gitárosaként, hanem szólózenészként is. Ez utóbbi élményben részesülhet a szentesi közönség december 3-án, szombaton 20 órától az Ifjúsági Házban.

Bujdosó János fáradhatatlan figurája a hazai zenei életnek, zenekaraival bejárta Európát, de több szerzői albuma is megjelent már, számos egyéb lemezen is szerepel komponistaként vagy társszerzőként, és pályája során számtalan filmhez komponált műveket. Zenéje igazán sokrétű, sajátos, mindig képes valami újat, váratlant húzni, amivel lebilincseli közönségét.

A koncertre a jegyek már elérhetők a jegy.hu online rendszerében, de személyesen is válthatók a Szentesi Művelődési Központban, valamint a Hangversenyközpontban.

Szentesen is bemutatja új lemezét a Hajdu Klára Quartet és Borbély Mihály

hajdu-klara-quartet-nemcsak-jazz-klub-original-186867.jpg

Tavasszal jelentette meg legújabb nagylemezét a Hajdu Klára Quartet. A hazai jazz-zenei élet egyik kiemelkedő énekesnője a Hangversenyközpont meghívására november 26-án Szentesre is elhozza a ’Fúvom az énekem’ című korongot sőt, az albumon közreműködő Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas klarinétos, szaxofonos, Borbély Mihály is színpadra lép majd a zeneiskola Hangversenytermében.

A ’Fúvom az énekem’ csodás népdalaink válogatása, átdolgozása, melyet Hajdu Klára, Szakonyi Milán, Cseke Gábor és Balázs József tettek egyszerre tradicionálissá, mégis 21. századian frissé. Az énekesnőtől sosem állt messze a népzenei műfaj, a Balázs Elemér Group „Magyar népdalok” című lemezén is közreműködött, mindemellett pedig gyermekkora óta rajongója a magyar népzenének. Ez mind észrevehető is a lemezen, amin összesen kilenc nóta kapott helyet, melyek egytől egyig varázslatosan szólalnak meg a Hajdu Klára Quartet és Borbély Mihály előadásában.

A lenyűgöző élményt november 26-án, szombaton a szentesi közönség is átélheti és átérezheti majd, hiszen a formáció a Hangversenyközpont meghívására ad koncertet 19 órától a Lajtha László AMI hangversenytermében. Jegyeket a jegy.hu online rendszerében, valamint a Hangversenyközpontban és a Művelődési Központban válthatnak az érdeklődők.

 

Énekegyüttes és egy alternatív zenei nagyágyú a Hangversenyközpont programjában

ff_balaton.jpg

Két koncerttel is megörvendezteti a muzsika szerelmeseit november harmadik hetében a Hangversenyközpont. Előbb – november 18-án, pénteken – az évek óta elmaradhatatlan a’capella koncertre kerül sor, 19 órától a Four Fathers lép színpadra a zeneiskola Hangversenytermében, majd másnap a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő alternatív zenei nagyágyú, a Balaton érkezik az ifjúsági házba, Víg Mihály vezetésével.

Az a capella, hangszerkíséret nélküli énekes műfaj legismertebb hazai képviselői, a Four Fathers koncertjével folytatódik a Hangversenyközpont sorozata Szentesen. Az 1995-ben alakult énekegyüttes humorral fűszerezett műsorával minden korosztálynak önfeledt szórakozást nyújt. Egy este, egy izgalmas találkozás, ahol a klasszikus zenétől egészen a rock and rollig futó műfajok legnagyobb dalai is terítékre kerülnek. (jegyinformáció)

 fourfathers2022.jpg

November 19-én, szombaton az ifjúsági ház előadótermében a Balaton ad koncertet. A zenekart Víg Mihály és Hunyadi Károly alapították 1979-ben. Kezdetben az alapítók saját szerzeményeiket adták elő, valamint verseket zenésítettek meg diavetítésekkel egybekötve a BME Bercsényi kollégiumában valamint a Kassák Klubban.

1984-től állandóan változó kísérők (főként Európa Kiadó-tagok) társaságában léptek fel a csak rájuk jellemző szomorú rock'n'roll sanzonokkal. Végül az Európa Kiadóval közös 1986-1987-es turné után a Balaton beszüntette működését. 1991-ben azonban újjáalakult az együttes, Víg Mihály ekkor Wahorn Simonnal és Oláh Imánuellel triót alkotott, hogy szerte az országban adjanak klubkoncerteket.

A napjainkban is aktív zenekar, több mint tíz éve azonos felállásban játszik: Víg Mihály mellett szólógitáron Keszei Krisztiánnal, basszusgitáron Horváth Gáborral, a doboknál Dudás Zsomborral kiegészülve az elmúlt 40 év legismertebb dalaival várják a szentesi közönséget. (jegyinformáció)

221119_plakat_vigmihaly_balaton.jpg

Pokolgép robban az IH-ban

pokolgep.jpg

A Pokolgép valósággal kiállta az idők próbáját. A zenekar közel négy évtizede oszlopos tagja Magyarország heavy metal életének, számos tagcsere és egy több éves pauza sem tudta megállítani a gépezetet, a formáció máig aktívan koncertezik, november 5-én pedig ismét Szentesen lép színpadra hazánk egyik első metal-csapata.

A Pokolgépet a '80-as évek elején alapította Kukovecz Gábor, Paksi Endre és Varga „Pepe” Tibor. Az 1983-a „Ki mit tudon” a zsűri mindig kiszavazta őket, de a közönségszavazatokkal végül a döntőig jutottak, ahol a „Jel” című daluk előadásával a második helyezést érték el.

Rövidesen Paksi helyére Pazdera György érkezett, majd 1984-ben Nagyfi László lett a csapat tagja. Többször léptek fel az Omega, a P.Mobil és a P.Box koncertjein, majd 1984 őszén a Motörhead elő zenekaraként. Ez a koncert meghozta nekik az elismertséget.

1986-ban „Totális metál” címmel kiadták az első magyar heavy metál albumot, amelyből több mint 80.000 példány fogyott el, a következőből, a „Pokoli színjátékból” pedig 90.000 kelt el. '85-ben Tarcza László érkezésével kialakult a klasszikus felállás, amely 1989-ig működött. '89-ben egy telt házas Olimpiai Csarnokbeli koncert után változások kezdődtek a bandában. Jött Rudán Joe, Kun Péter, Jung Norbert, végül a 1995 szeptember 2-ai nagy koncertjükkel búcsúztak a közönségüktől.

1999. május 8-án, a „Metál Fesztiválon” tért vissza a zenekar, a későbbiekben Pintér „Pinyő” Csaba, Láris „Csiga” László, Nagy Dávid, Tóth Attila, Z. Kiss Zalán, Veress Márton lettek a tagok. A Pokolgép mindvégig megőrizte előkelő helyét a magyar metál zene élmezőnyében.

A szentesi koncerttel kapcsolatban fontos információ, hogy elővételes jegyvásárlásra nincs lehetőség, a belépőket kizárólag a koncertet megelőzően, a helyszínen válthatja meg a közönség. Kapunyitás: 20 órától.

India színes zenei világát hozzák a Hangversenyközpontba

india2022_1.jpg

A Zene-Világ-Zene szlogenjéhhez hűen, ebben az évadban is a világ legkülönbözőbb tájainak egyedi muzsikáit hozza városunkba a Hangversenyközpont. Október 27-én, csütörtökön 19 órától India klasszikus zenei világát eleveníti meg a színpadon Debasish Ganguly szitárművész és Mótyán Tibor tabla-művész.

Debasish Ganguly szitárművész Kalkuttában született. A zenét édesapjától, a híres Dhana Gopal Ganguly bansuri (indiai bambuszfuvola) művésztől tanulta, akitől tabla- és énekképzést kapott. Debasish Ganguly Indiában, Japánban, Ausztráliában és természetesen Európa több országában adott nagysikerű koncerteket, és szerzett zenét, többek között az 1990-ben a Cannes-i Film Fesztiválom is bemutatott Paul Cox ausztrál rendező Island című alkotásának is. 2010-ben Tóth Tamás: Guru című filmjének zenéjét szerezte Magyarországon.

Mótyán Tibor tablás közel 3 évtizede rabja a hindusztáni klasszikus zenének, Hortobágyi László zeneszerző mellett olyan neves indiai mesterektől tanult, mint Vinode Pathak és Abhijit Banerjee, akiktől elsajátíthatta az indiai zene egyedülálló ritmikai világát. A két művész lebilincselő zenei utazásra hívja a közönséget, legközelebb Szentesen a Hangversenyközpontban, október 27-én, 19 órától. Jegyeket a jegy.hu online felületén, valamint a szentesi Hangversenyközpontban, a Szentesi Művelődési Központban, és a Szentes Házban vásárolhatnak.

Nagyszabású koncert nemzeti ünnepünk alkalmából

band_3.jpg

Világhírű olasz harmónikaművész és bolgár kórus is színesíti a Hangversenyközpont október 22-i, nemzeti ünnepünk alkalmából megvalósuló előadását, melynek „zászlóshajója” a világzenei körökben ugyancsak elismert Balkan Union lesz. A nem mindennapi estéről Kertész Ákossal, a Balkan Union ütőhangszeres művészével, a Hangversenyközpont vezetőjével beszélgettünk.

A szentesi Hangversenyközpont hosszú évek óta koncertekkel tiszteleg olyan jeles napok előtt, mint a ’Zene Ünnepe’, a ’Zene Világnapja’, és hagyományaikhoz híven október 23-i nemzeti ünnepünk előestéjén is különleges előadással várják az élőzene híveit. – Számunkra minden koncert egy ünnep, ám minden évben vannak olyan események, időszakok, melyeket kiemelt prioritásként kezelünk. Megalapításunk óta igyekszünk október 22-én, nemzeti ünnepünk előestéjén is olyan különleges koncertet szervezni, mely tematikájában kötődik e jeles alkalomhoz. – kezdi Ákos.
Az előző évben ugyancsak a Tóth József Színház és Vigadó adott otthont a kivételes eseménynek, akkor a Zűrös Banda előadását láthatta a közönség, korábban pedig olyan nagysikerű zenekarok és zenészek álltak színpadra a Hangversenyközpontban, mint Pál István ’Szalonna’ és Bandája, a Muzsikás, a Makám, vagy a Misztrál, az idei évben pedig a Balkan Union folytatja ezt a remek sort.

band_1.jpg

– A zenekar jelenleg harmadik nagylemezének munkálatait végzi, e három album dalainak válogatása adja a 22-i koncert repertoárját, melyből nem maradhatnak ki magyar gyökerű folk-kompozíciók, tradicionális magyar népdalok, és persze – a zenekar nevéből adódóan – a balkán népzene sem. Előbbieket elősegíti a zenekar vadiúj felállása, hiszen Básits Branka énekessel és Eredics Dávid népi fúvóshangszeressel bővült a Balkan Union. – folytatja.

Az elismert művészek sora itt még korántsem ér véget, hiszen a koncerten további közreműködőket is láthat a közönség. A zenekar pályafutása során több ízben osztotta meg a színpadot olyan kiválóságokkal, mint Al Di Meola, Mike Stern, Trilok Gurtu, vagy Rhani Krija, ez alkalommal pedig az olasz származású harmónikaművész, Fausto Beccalossi fogadta el a csapat meghívását, így a szentesi közönség is hallhatja Al Di Meola zenekarának virtuóz művészét. A „meglepetések” sora itt még nem ér véget, hiszen Básits Branka bolgár énekkórusa, a Lucha Quartett is színesíti majd az eseményt.

– A Balkan Union számára is igazán különleges lesz a szentesi előadás, olyannyira hogy a zenekar tervezi egy koncertfilm forgatását és egy későbbi koncert DVD megjelentetését is. Ennek előkészületei már hetek óta zajlanak. Szerencsére Tóth Bagi Csaba nemcsak a zenekar kiváló gitárosa, de Al Di Meola gitártechnikusa, valamint a Szegedi Nemzeti Színház technikai vezetője is. Az ő csapata fogja rögzíteni ezt a koncertet Markelity Bojan vezetésével – tudtuk meg Ákostól.

A Balkan Union jelenleg több állomásos turnén vesz részt, a zenekar egy szlovák jazzfesztivált követően érkezik Szentesre. A 19 órakor kezdődő eseményre a jegy.hu online rendszerében, valamint a Szentes Házban, a Hangversenyközpontban és a Szentesi Művelődési Központban válthatnak jegyet.

Sebők Tamás - Hangversenyközpont

Az új körülményekhez alkalmazkodva. Beszélgetés Kertész Ákossal

akos22_1.jpg

A szentesi ütőhangszeres, Kertész Ákos zenélni tanít és hangversenyszervezőként is tevékenykedik. Mondhatni, „hivatalból” látja a zenei- és a koncertélet érmének mindkét oldalát. Olyan korban élünk, amikor csak a változás állandó, ezért időről időre érdemes és kell megvizsgálni a segítségével az „érem” aktuális állapotát, nem feledkezve meg az előadóként elért eredményeiről.

- Essünk túl a nehezén. Hogyan értékeled az elmúlt szentesi hangversenyévadot? Nekem úgy tűnik, mintha rossz irányba mentek volna el a koncertlátogatási szokások. Vagy ott azért még nem tartunk?

- Nagyon komoly problémákat feszegetsz ezzel a kérdéssel, amelyekkel mindannyiunknak szembe kell néznünk, ha tetszik, ha nem. Tudok válaszolni rá úgy, mint zeneművész, előadó, és úgy is, mint hangversenyközpont vezető.

Előadóként azt látom, hogy a covid megjelenésével háttérbe szorultak a közösségi tevékenységek. Kialakult az emberekben egyfajta félelem, ezért sokan a járvány visszaszorulása óta sem mennek el rendezvényekre, legyen az koncert vagy színházi előadás. A probléma rendkívül súlyos, és nem csak Szentest érintően. Nagyon nehéz ezt megemészteni, hiszen lelki és financiális vonzatai is vannak. A hangversenyközpontra irányítva a válaszomat: úgy tűnik, a telt házas koncertek időszaka lezárult egy időre. Az elmúlt évadunk egyébként jórészt azzal telt, hogy hogy pótolni próbáltuk a covid miatt elmaradt koncerteket, prioritást adva az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) által támogatott, pályázati előadásoknak. Hozzáteszem, hogy az NKA is érzékelte a problémát, és számos pályázat elszámolási határidejét meghosszabbította.

Nem akarom kongatni a vészharangot, mert az már megkondult. Előadóként és hangversenyközpont vezetőként is azt gondolom, hogy bízzunk mégis, és próbáljunk alkalmazkodni a körülményekhez, mert itt van szerintem a megoldás kulcsa azzal együtt, hogy az a világ, ami volt, már nem fog visszajönni.

- Az egyik zenekarod, a Balkan Union új lemez készítésének a küszöbén áll. Lesznek-e érdemi változások az előzőhöz képest? Stílusbeli vagy személyi változásokat értek ez ez alatt, elsősorban.

- Nagyon komoly változások vannak a zenekarban. Bármennyire furcsán hangzik, a covid időszaka a zenekarvezető (gitáros) Tóth Bagi Csaba számára alkalmat adott arra, hogy gondolkozzon, milyen irányba szeretné tolni a zenekar megszólalását, és arra is, hogy zenéket írjon. Most a harmadik lemezünk elkészítésének a határán vagyunk. Az anyag teljes mértékben rendelkezésre áll, és zajlanak a próbák a lemezfelvételhez.

Az előzőekhez képest én azt érzem, hogy szellősebb lett a megszólalás, mert nincs billentyűs hangszer. A koncepcionális változások pedig személyi változásokat hoztak. A zenekar tagjai között üdvözölhetjük Eredics Dávidot, akit a Söndörgőből vagy a Makámból ismerhetünk. Olyan fúvós hangszereket szólaltat meg és olyan szinten, amit Magyarországon nem sokan tudnak. Gondolok a kavalra és más népi hangszerekre, de elképesztően szaxofonozik és klarinétozik is. A sokoldalú muzsikus megjelenésével a folk- és a balkáni oldala erősödött a zenekarnak.

Régi megfejtés volt, hogy ének-fronton mi történjék. Nyilván Csabi énekel is és a bluesban helytáll, de a folkban nagyobbak a kihívások. Örömmel mondhatom, hogy Básits Branka is csatlakozott a zenekarhoz! Vannak nóták, amelyekben duettet énekelnek, és amit Branka letett az asztalra a munkásságával, azok nagyon komoly kvalitások. Ezzel a felállással megerősödött a folk vonal, Csabi pedig többet tud önmagából beleépíteni a produkcióba. A gitár szerepére gondolok, hiszen az még fajsúlyosabbá válik. Amikor próbálunk, a mai napig rácsodálkozunk a megszólalásra. Fürdőzünk az új hangzásban.

Nagy örömmel mondhatom, hogy október 22-én a szentesi színházteremben be fogjuk mutatni az anyagot, és nem csak itt. Szentesre azonban érkezik Fausto Beccalossi, az Al DiMeola Band olasz harmonikása. Lesz még egy közreműködő, mégpedig Szerbiából: Branka énekegyüttese, a Lucha Quartet, amely egy balkáni gyökerű, a cappella énekegyüttes, akik a lemezen is hallhatóak lesznek. A koncertről felvétel készül: egy tévéstáb jön, több kamerával.

- A Zűrös Banda az idén nem készített lemezt, viszont rengeteget koncerteztetek. Melyik volt a legemlékezetesebb előadás közülük?

- A közelmúltban Lengyelországban voltunk, a Pannonica Fesztiválon. Az fantasztikus élmény volt, minden szempontból! A technika, a színpad… Szabadtéri fesztivál, több ezer nézővel, akik nagyon szerettek bennünket. Amikor azt érzed, hogy minden találkozott, ami a jó muzsikáláshoz kell, az félelmetes élmény! A második lemezünkről játszottuk a legtöbbet, amelyikkel azt hiszem, sikerült nagyot lőni. Talán azért, mert több magyar anyag van rajta. A harmadik lemez vonatkozásában pedig már jönnek az ötletek.

- Mi a helyzet a Fabula Rasával? Alkalmi fellépést vállaltok Szentesen decemberben, vagy újjáalakul a zenekar?

- Szirtes Edina Mókus és a saját ismeretségem a konzervatóriumi évekre vezethető vissza. A Fabula Rasával rendkívül sikeresek voltunk. A zenekar megfáradt egy idő után, de mi tartottuk a kapcsolatot. A nyáron azzal keresett meg, hogy szeretné, ha közreműködnék a Sülyi Péter felkérése alapján szerveződött, azóta már lezajlott Omega 60 című nagyszabású rendezvényen. Sülyi Péter kérése az volt, hogy Mókus válasszon ki néhány Omega-dalt, és az általa képviselt crossover stílusban hangszerelje át. Ennek apropóján beszélgetve arra jutottunk, hogy lehetne egy Fabula Rasa-koncert is. A zenekar összes tagja nagyon örült az ötletnek. Szentesen mindig nagyon szerették a zenekart, ezért lesz a buli itt, a Zeneiskolában. Megható pillanat lesz ennyi év után újra együtt állni a színpadon. A folytatást majd meglátjuk.

- A legutóbbi beszélgetésünk óta egy, már megjelent lemez készítésében is részt vettél. Mi volt ez, és vannak-e továbbiak előkészületben?

- Ami megjelent, az Fekete Bori József Attila-lemeze. Kiváló zenészek vannak benne, és nagyon örülök, hogy Kautzky Armand vállalta el a prózai részt. Azon vagyunk, hogy működtethető produkció is legyen belőle! Nyilván, nem lesz könnyű.

Most készítjük a Trio Venite új lemezét. Speciális agymenésem, hogy a régizenét hogyan lehet megbolondítani ütőhangszerekkel. Jelenleg nálam pattog a labda, mert nincs elég időm. Zenei előadásokra és workshopokra is felkértek mostanában. Egyre fontosabbá vált számomra a gondolataim átadása.

Annak ellenére, hogy megbolondult a világ, rengeteg dolgom volt és van.

Alapi az Onionon

alapi_ki.jpg

Alapi István az Edda gitárosa. És ez az a pont, ahol sürgősen ki kell tenni a pontot. Vagy folytatni inkább a történetet azzal, hogy Alapi a rockjazz szűk rétegében komoly elismertségnek örvend, mégpedig a saját jogán! Ráadásul a neve alatt futó projektekben egyetlen Edda-szám sem kerül(t) műsorra.

Márpedig „szabadidő-zenekara” évtizedek óta van. Hozzánk, Szentesre is eljutott (ha jól tudom, vagyis legalább) két formáció közülük. Legutóbb mintegy négy éve játszottak a Zeneiskolában, úgy vélem, szegény Szappanos Gyurival a zenekar kötelékében.

Az aktuális koncert helyszíne szintén a Zeneiskola, ahol október 8-án, szombaton 19 órakor kezdődik a buli. A kérdés jogos: kik alkotják az Alapi István Onion Trió? Nos, a zenekarvezető társai a magyar jazz élvonalából érkeztek: Barcza-Horváth József bőgős és Balázs Elemér dobos. (Utóbbi ugye maga is zenekarvezető,)

És mit fognak játszani? Egy biztos: nem fogócskát! Jazzrockot, rockjazzt, saját számokat és – instrumentális jazz-slágereket, amelyek eleve nem vokális formában születtek! Ne higgyük, hogy efféle nem létezik alapból! Már Alapiéktól is létezik – jobb minőségű amatőr felvételeken, egyelőre. Gondoljunk Pat Metheny Last Train Home és Chick Corea Spain című számaira! A kiemelés nem véletlen, alig várom, hogy meghallgathassam a feldolgozásaikat!

alapi-istvan-konyv.jpg

A jó hírek sora ezzel nem ért véget. István az idén töltötte be a 60. életévét, ami számára jó hír-e vagy sem, nem tudom. Az viszont, hogy Edda-számokkal felturbózott, sorszámozott vinyl LP-válogatás készült ennek tiszteletére mindössze 200 példányban, biztosan az! Üröm az örömben, hogy Szentesre nem hoz belőle: csak webshop segítségével rendelhető! (A címét sajnos, nem sikerült kinyomoznom, aki tudja, ne tartsa magában!) Az önéletrajzi kötete megjelenés előtt áll, tehát ennek is csak később örülhetünk.

A szombati koncertélményre viszont már most készülhetünk, jól! A jelszó tehát: Onionra fel!

Olasz Sándor

alapi60.jpg

Onion Trio – Három virtuóz örömzenélése Szentesen

onion.jpg
Az Onion Triót a kiváló jazz zenei producer, Kiss Zoltán ’Hagyma’ beceneve ihlette. A formációban a legfinomabb hangú jazzdobos, Balázs Elemér és kiváló bőgős partnere, Barcza Horváth József alkotja a ritmus-szekiót, hozzájuk csatlakozik a virtuózitásáról igencsak elhíresült Alapi István gitáron.

A zenekar tavaly májusban adta debütáló koncertjét Budapesten az IF Jazz Caféban, azóta is szolgálják a jazz-, jazz-rockszerető közönséget saját dalaikkal, valamint olyan kultuszfigurák mesterműveinek feldolgozásaival, mint között Pat Metheny, vagy Chick Corea.

Az Eddából is jól ismert Alapi az idén további nagy dobásra is készül, 60. születésnapja alkalmából a következő hónapban jubileumi koncertet is ad a Barba Negra színpadán olyan közreműködőkkel, mint Sipos Péter, Varga Miklós vagy Keresztes Ildikó.

A trió október 8-án, 19 órától a szentesi Hangversenyközpont vendége lesz. Jegyek már elérhetők a jegy.hu online rendszerében, valamint a Hangversenyközpontban és a Művelődési és Ifjúsági Házban.

Sebők Tamás

Jön a Zuboly Szentesre

2022. szeptember 03. - Hangversenyközpont

zubolyfoto.jpg

Úgy kezdődött, hogy „kiment a ház az ablakon”, aztán – mellesleg - rejtélyes módon eltűnt Pamela Anderson. Ez utóbbi történés a természetgyógyász-párti Zuboly zenekar műve lehetett, amit abból az okból követhettek el, hogy ők legyenek a méreteiről elhíresült hölgy becsületes megtalálói.

A kérdés jogos: mi ez a zagyvaság? Elárulom: az egyik Zuboly-szám tartalma!

Mert a Zuboly nem kevesebb, mint egy zseniális katyvasz, pontosabban a zenei és verbális humor példátlan egysége. Stílusa a saját meghatározásuk szerint broken et – no jazz. „Ilyen állat pedig nincs is” – idézhetném a hajdani felséges szózatot, pedig ugye mégis van. De már mióta! 2005-ben alapította a szarvasi kötődésű sokoldalú fúvós, Ágoston Béla – egy születésnapi parti sikerét követően.

A kötelékében tudhatja a zenekar Busa Pistát, a legjobb magyar freestyle rapperek egyikét, az ő „segítőjét”, a beatbox rappert, Szarvas Dávidot, Benke Ágoston Félixet, aki a dorombon, falevélen, tilinkón és ki tudja, mi mindenen is képes játszani, a biztos kezű bőgőst, Hock Ernőt, a billentyűs hangszereket megszólaltató Mizsei Zoltánt és persze Ágoston Bélát, a szaxofon és a duda mesterét, aki a népzenétől a free jazzig mindenhol otthon érzi magát. Ráadásul, mint tudjuk (ha máshonnan nem, hát az Ágostones-lemezekről) humora is van a srácnak, ami jelen esetben a közös többszöröst képezi. Úgy értem: a humor az a nevező a csapatban, ami így, közösen felvállalva megtöbbszöröződik – a nevezettek által!

A gyermekdaltól kezdve a népzenén keresztül, a popzenén át az operáig igen széles és színes az általuk megrajzolt zenei skála. Hogy mi szab határt a Zubolynak? Garantáltan semmi! Ők maguk egy eleven, totális támadás a rekeszizmok ellen, a lehető legteljesebb gátlástalanság jegyében. Eddig hivatalosan (legalább) négyféle, elsőrangú hanglemezt adtak ki (vinylt is, bizony!), eldobod tőlük az agyad, de élőben ezt is képesek felfokozni a srácok. Ha nem hiszed el, járj utánuk, ha jót akarsz (röhögni)!

Szentesen a Hangversenyközpontban láthatod és hallhatod őket szeptember 17-én szombaton, 19 órától. Mondhatom, ez a szentesi hangverseny-évad is jól kezdődik!

Olasz Sándor

zubolypl.jpg

süti beállítások módosítása