Hangversenyközpont - Szentes | Olasz Sándor & Sebők Tamás írásai

Zene-Világ-Zene

Lemezismertető - Guessous Mesi: Átváltozás

2021. március 28. - Hangversenyközpont

ko_photo_lead_guessous_mesi.jpg

A CD-t átölelő papírszalagon az alábbi gondolat olvasható: „Az üzenetre, amit Guessous Mesi és zenésztársai Átváltozás-dalaiban megkapunk, mindannyiunknak szüksége van.” (L. Ritók Nóra) Ha képbe kerültünk azzal, hogy az író, pedagógus „a gyerekszegénység, mélyszegénység ellen küzd, az esélyteremtésért és integrációért dolgozik” (Wikipédia), könnyebb a dolgunk akkor, amikor a lemezanyag helyét és jelentőségét kíséreljük meg bemérni, meghatározni. Könnyebb, de nem elegendő, mert ebben az esetben – kivételesen - a dalok keletkezési körülményei is kiemelt fontossággal bírnak.

Ezt próbálja sugallni talán a lemez alcíme is: Sorsok és dalok. Elöljáróban azt érdemes tudni hozzá, hogy Mesi - elsősorban a MUS-E program művész-tanáraként - kapcsolatba került hátrányos helyzetű gyermekekkel és felnőttekkel. (Itt jöhet a visszacsatolás L. Ritók Nóra munkásságához és a fent idézett mondatához.) Az ő vágyaik, illetve az ő világlátásuk képezik a lemezanyag gondolati magvát. A szokatlanul nyitott és mély érzéseik Mesi „szűrőin” keresztül idővel dalszövegekké nemesedtek, kizárólag magyar nyelven megszólaltatva. Az énekesnőtől már megszokott (és szinte elvárt) marokkói és a török vonulat ezúttal tehát pihenőre vonult, de csak a szövegek tekintetében. A kompozíciók megformálásában már ezek az egzotikusnak tűnő jegyek is éreztetik jótékony hatásukat, de a legfőbb alapanyag most a magyar népzene.

A felvételek során, a zeneanyag megformálásban állandó muzsikus társai, Barvich Iván és Boros Gerzson Dávid mellett számos nagyszerű vendég-művész sietett Mesi segítségére, köztük a sokoldalú dobos Kertész Ákos, a fiatal szitáros nemzedék képviselőjeként Tóth Szabolcs, de külföldi művészek is hallatják hangszereiket.

Az összkép, a végeredmény visszafogottan szolid, már-már meghitt, simogatón bizsergető muzsika, csodás énekhang által megemelten. A szövegek viszont a felületes hallgató számára a felvázolt világkép tekintetében itt-ott a naivitás határát súrolhatják, mert a mai világ ugye a legkevésbé sem szelíd, ellenben leginkább aljas és kegyetlen. Ezért is fontos megismerni most a keletkezés körülményeit, megtudni, hogy a számos, kedvezőtlenül alakult élet-sors ellenére mért lett ez az anyag olyan, amilyen.

Aki a CD-t kézbe veszi, a leírásban részben megismerheti azokat a gyermekeket vagy gyermeki lelkűeket, akik valamiképpen alkotó-társakká váltak az Átváltozás megírása során. Mit mondjak? A történeteiket olvasva szinte kivétel nélkül elszorul a szív. A dalokat hallgatva pedig nyilvánvalóvá válik, hogy mennyire (nagyon) fontos az az empátia, amivel Mesi rendelkezik azok interpretálása során.

Természetesen vannak olyan számok is ebben az anyagban, amelyek bárhol, bármelyik koncerten előadhatók. Ilyen a nyitó-címadó szerzemény, az élet-igenlő, áttételesen program-zeneként is értelmezhető Lüktet a lét, a végtelenség felé suhanó, a dalt ihlető gyermekek közreműködésével megszólaló Szárnyaink, az erdélyi dallamokban gyökerező Tiszta harmat, és így tovább, de hát ez a saját, személyes listám csak.

6935037_5.jpg

Az Átváltozás különös töltéssel bíró dalaiból – összességében - sugárzik az emberiségbe vetett feltétlen hit és a bizalom. Holott ez a mikroelemek méretében van jelen a mai magyar társadalomban, a létjogosultságához azonban nem férhet kétség. Vannak emberek közöttünk ugyanis számosan, akiknek nincs más választásuk, mint az efféle hit és bizalom, hiszen tán reményük sincsen más, a földi létben fellelhető kapaszkodóban.

Végül, de nem utolsósorban: a lemezanyag üzenete olyannyira pozitív, hogy másokat, kevéssé hátrányos helyzetben lévő embereket is feltölthet, mert tud, képes másoknak is erőt adni, nem keveset.

szerző: Olasz Sándor
fotó: Raffai Zsófia

Ál-Live Zene-Világ-Zene: Jazzlegendák Szentesen: a Super Trio

kepernyofoto_2021-03-24_10_55_32.png

Virtuális koncertsorozatunkban ez alkalommal egészen 2009-ig pörgetjük vissza az idő kerekét és a Hangversenyközpont egyik legikonikusabb előadását hozzuk el önöknek. Március 26-án, pénteken 19 órától közösségi médiafelületünkön a legendás Super Trio koncertjét hozzuk el önöknek melyet Olasz Sándor harangozott be a Szentesi Élet hasábjain...

Nem túlzás: nem csak a nevében szuper a trió! Görög „keresztapától” kapott néven a magyar jazz nagy öregjei koncerteznek a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola és Hangversenyközpontban november 27-én pénteken, 19 órakor. Olyan művészek ők, akiknek a magyar és nemzetközi téren, évtizedek óta kifejtett teljesítményük alapján kijár a világsztár státusz!

A Super Trio csapatát a zongorista Vukán György, a nagybőgős Berkes Balázs és a dobos Kőszegi Imre alkotják. Vukán, aki hatvan éve koncertezik immár, civilben fogorvosként praktizál. Egyébként pedig ha kell, filmzeneszerző (pl. Fábri Zoltán: Az ötödik pecsét), ha kell, Chopin alkotótársa a jazzben, ha kell, lemezkiadó, ha kell, ragtime-zongorista. Sokoldalúsága vitán felül áll tehát, és aki ismeri őt, tudja, hogy minden, az imént felsorolt területen 120 százalékban teljesít. Az engedmény fogalmát talán hírből sem ismeri. Életműve elismeréseként nemrégiben könyvet írtak róla, munkássága összefoglalásaként pedig CD-ből és DVD-ből álló box látott napvilágot.

Berkes Balázs a szó szoros értelmében a nagybőgő professzora, hiszen tanszékvezetőként több évtizede, számos kiemelkedő tudású nagybőgőst tanított, nevelt fel a Zeneakadémia jazz tanszékén. 46 éve Vukán muzsikus partnere, hiszen korábban másik közös formációjuk is volt.

A tanítás ürügyén hasonlóak mondhatók el Kőszegi Imréről is. Számtalan tanítványa mellett a mi Kertész Ákosunkat okította a dobolás művészetére. Felmerül a kérdés, hogy ha a tanítvány extra klasszissá vált, mi mindent tudhat a mester?

Ekkora kaliberű trióban kizárt az alkotóenergia szétaprózódása, annál valószínűbb a hatványozódása! Hosszú évtizedek rutinja és a zene iránti tisztelet és feltétlen alázat tetőzi be mindezt. Aligha kétséges tehát, hogy ritka élmény részeseivé válhatnak, akik jelenlétükkel tisztelik meg a magyar jazz sokat tapasztalt, kivételes képességű, legendás muzsikusait. 

Olasz Sándor

„Bejártam az utamat...” Beszélgetés Nikola Parovval

1926176_777888255573451_1630666679_o.jpg

Annyira sokoldalú muzsikust talán nem is ismerek a magyar világzenében, mint amilyen Nikola Parov. A népzenében is tökéletesen otthonosan mozog, és ha úgy hozza az élet, a jazz sem idegen tőle. Fantasztikus zeneszerző, és számos hangszer mesteri megszólaltatója.

Mennyire volt nehéz bolgárként maradni meg a szocialista Magyarországon? Ez kétségkívül sikerült, hiszen az első zenekarod, a Zsarátnok első lemeze (1984) bolgár, valamint balkáni népzenét tartalmaz.

- Anyám magyar, apám bolgár, de engem soha nem érdekelt a nemzeti hovatartozás kérdése. Például egy bolgár-magyar meccs teljesen hidegen hagy, ahogyan minden más futballmeccs. Nem drukkolok senkinek, nem érdekel, ki rúg gólt. Én nagyon szép emlékeket őrzök mindkét országból, ami a saját mozgásteremet illeti. Rokonaim élnek még itt is és ott is, én pedig tízéves korom óta élek Magyarországon. A meghatározónak számító éveim, a tizenéves, huszonéves kor: az első barátságok, az első sikerélmények, az első szerelmek itt történtek. A kötődésnek van tehát egy mélyebb értelme, mégis minden évben ellátogatok Bulgáriába. Egyre kevesebb embert tudok meglátogatni érdemben, de szerencsémre nagyon sok zenész kollégám, ismerősön van ott: Theodosii Spassov, Peyo Peev, Nedyalko Nedyalkov, Nikolay Petrov és sorolhatnám... Egyébként egy-két nap alatt teljesen asszimilálódom.

A hetvenes-nyolcvanas években nekem nem volt nehéz itt, mert egy korrekt, bár pártállamilag irányított nemzetiségi politika működött akkor. Semmitől nem kellett tartania egyik kisebbségnek sem. Sőt. Olykor látványosan támogatták a kisebbségeket. A magyar-táncház-törekvéseket paradox módon ugyanakkor ellenzékinek vélték, és nem nagyon támogatták.

Ami pedig az első lemezünket illeti, előtte én már az egész Balkánról gyűjtöttem népzenét, így Jugoszláviából és Görögországból is, tehát nem csak bolgár volt rajta. Próbáltuk magunkat úgy pozicionálni, hogy a balkáni országok mindegyikéből igyekezzünk valamit megmutatni.

A második – az öt évvel későbbi – inkább a világzene felé mutat. Mennyiben volt szükségszerű ez a változás?

- Ez ösztönös dolog volt. A Holdudvar az első szerzői szárnypróbálgatásaimat tartalmazza. Ezen a Zsarátnok zenészei partnerként voltak jelen. Akkor Magyarországon már működtek azok a zenei műhelyek, amelyek hagyományos zenéket próbáltak ötvözni – sikeresen is - más műfajokkal. Ennek az irányzatnak Sebő Feriék, a Vízöntő, a Makám és Kolinda voltak az ikonikus zenekarai. Ők nagyon komoly lépéseket tettek annak érdekében, hogy a hagyományos zene – saját gondolatokkal ötvözve – szélesebb hallgatói réteget is megszólíthasson. Mivel belém is sok zenei kreativitás szorult, én is kísérleteztem a stílusok ötvözésével, amelynek célja a hagyományos zene érthetőbbé, hozzáférhetővé való átalakítása volt. Később ezt nevezték el világzenének.

Az internet négy külföldi Zsarátnok-lemez megjelenéséről ír, a magyar közönség viszont nem igazán tud ezekről. Hol és hogyan születtek ezek a kiadványok?

- Két lemez egy olasz kiadó gondozásában született meg. Mi akkor még javában szocialista blokk voltunk. Ebben az időszakban nem áramlottak a kiadványok úgy, mint akár nem sokkal azután. Amit pedig a francia Harmonia Mundi adott ki, már az én nevem alatt futott, de a Zsarátnok zenészei is játszottak rajta. Ráadásul Magyarországon lett felvéve, egy Hungaroton – Harmonia Mundi kooperáció eredményeként.

A nyolcvanas évek végén, a rendszerváltás környékén már lehetett érezni, hogyan hígul fel az érdeklődés a műfaj iránt. Brutálisan árasztották el a magyar médiát, a közízlést a Nyugatról betóduló kábeltévék, zenei csatornák. Minden sarkon klubok nyíltak, élő zenével. Egyszer csak azt vettük észre, hogy túl sok minden van. Ez pedig – törvényszerűen – azt eredményezte, hogy a táncház, a népzene, a kevésbé erőteljes, a kevésbé új bizony, a sor végére szorult. A kilencvenes években majdnem homályba veszett ez a műfaj.

63381713_2654305087931749_2765952453223383040_o.jpg

Hogyan emlékezel vissza a Barbaroban eltöltött időszakodra?

- Az a korszak is a magyar világzene megerősödésének szignifikáns állomása volt. A Barbaro annyiban különbözik más zenekaroktól, hogy ott rockzenészek szerették volna ezt megvalósítani - jó hangosan – a saját zenei környezetükben, a saját közönségük előtt. És, bizonyos értelemben siker volt a Barbaro. Az első lemeznek, a megszólalásnak volt egy jellegzetes ereje. Sajnos, mégis kifulladt, egyrészt amiatt az érdektelenség miatt, amiről az előbb beszéltem. Másrészt pedig azért, mert sok erős egyéniség volt a zenekarban, ám az alkotási folyamat nem működött annyira olajozottan, mint ahol egy személy irányít, mint például az én zenekaraimban, hiszen karmesterből is egy van, és zeneszerzőből is. Ha ennek az embernek a zenei világa jól van instruálva a többiek felé és jól össze van fogva, akkor ez átjön. Ha a sok erős személyiség abbeli igyekezetében, hogy mindenki hozzászóljon a saját ötleteivel, akkor nagy a veszélye annak, hogy elaprózódik és nem sikerül megcsinálni annak ellenére, hogy kiváló muzsikusok voltak a Barbaroban is. 

Nekem egyébként nagyon hangos volt a zenekar, és a hangerőnek van egy dinamizáló hatása. Az az egy-másfél év azonban, amíg ott voltam, eredményesnek bizonyult, aztán megrekedt a dolog, én pedig elköszöntem a zenekartól.

Mi alapján választottak be az ír táncos, Michael Flatley zenekarába, számított-e a zeneszerzői tapasztalatod, és milyen hozadékai voltak az abban való részvételnek?

- A Riverdance-t jóval megelőzően már személyesen ismertem Bill Whelan-t csakúgy, mint azoknak az ír zenészeknek a nagy részét, akikkel később megalapítottuk a zenekart. Tehát, hogy úgy mondjam, én már belül voltam egy bizonyos körön, amikor ott megfogalmazódott az az igény, hogy kellene egy kelet-európai zenész, aki képes reprezentálni a térséget néhány dallammal, amit Bill Whelan, a zeneszerző kitalált. Jókor voltam jó helyen, ismertek, hiszen mindannyiukkal játszottam kis formációkban, tudták tehát, hogy mit kaphatnak tőlem, ezért rám esett a választás. Hét évet töltöttem a Riverdance produkcióban.

Nagyon tanulságos, nagyon intenzív időszak volt számomra. Egészen más szemléletet kellett megtanulnom ott: azt, ami a nagy zenei produkciókban való részvételhez szükséges. Nekem, aki egocentrikus, mindig a figyelem középpontjában lévő ember, elég nehéz volt megszoknom, hogy egy idézőjelbe tett senkivé válok egy tizenegy tagú zenekarban. Azt, hogy egy nagy produkcióban vállalok egy kicsi részt, ami fontos ugyan, de nem a produkció maga. Nehéz volt megemésztenem, de megtanultam végül is, ami nagyon hasznossá vált a későbbi munkáim során.

Azt is, hogy hogyan kell felépíteni egy olyan produkciót, mint a Naplegenda. Akkorra már két módszertant is tudtam hozzá. Azt, hogy hogyan kell kicsit kommerszebbé, fogyaszthatóvá tenni az egyébként nagyon szép hagyományokat. Ennek receptje, technikája van, amit nem nekem kellett feltalálni, és amit itthon nagyon sikeresen meg is csináltam.

58761474_2576949955667263_5554018030901526528_o.jpg

A Riverdance adott-e akár közvetett inspirációt a Naplegenda megírásához? Úgy értem: szándékodban állt-e megcsinálni a magyar zenével közelítőleg azt, amit ők az írrel tettek?

- Magyarország kis ország, bár mi szeretünk magunkról szuperlatívuszokban beszélni. Ha azonban a realitásoknál maradunk, azt kell mondanom, hogy a magyar hagyományos zene nem alkalmas betölteni azt a szerepet, mint amelyik egészen más zenei tartalommal bír. A magyar hagyományos paraszti zene nehéz, szomorú és drámai. Mint mi magyarok. A ló másik oldalán a városi romanticizált operett-folklór (magyar nóta) véleményem szerint sajnos gyakran megüti a buta és giccses kategóriát. A Naplegenda sikerének titka az, hogy a zenei környezetet változtattuk meg drasztikusan, viszont a magyar tánc elsöprő erejét és virtuozitását meghagytuk. Félelmetes és robbanékony elegy keletkezett. Nem volt ellenfél.

Az ír hagyományos zene angolszász környezetben nem csak az írekhez szól, hanem minden angolszászhoz. A popzene is ebből az angolszász zenei környezetből nőtt ki, így nagyon könnyű dolguk volt az íreknek. Hiú ábránd betörni a világ meghatározó zenei porondjaira magyar hagyományos zenei alapú produkcióval!

Az utóbbi időben inkább Herczku Ági neve által fémjelezve jelentek meg a lemezeitek. Ezeknek – érzelmi, vagy fontossági szempontból – hol van a helye a munkáid sorában? 

- A Naplegenda után nyilvánvalóvá vált, hogy Ágival hosszú távon fogunk együtt dolgozni. Ha úgy tetszik, nagyon is logikus volt, hogy hátrébb léptem, és Ágit toltuk előtérbe a színpadon. Ő amellett, hogy mutatós énekesnő, nagyon tehetséges is, és szuggesztív személyiség. Az én egóm már jóllakott az évtizedek során. Nekem már nem kell elől feszítenem. A hátsó sorból egyengetem a produkció útját. Megírom a zenéket, és Ági viszi el a bulit. Az pedig, hogy Herczku Ági és a Banda, magyar környezetben jobban süt, mint az a név, hogy Nikola Parov.

- A saját neved alatt viszonylag régen került ki új anyag. Miért?

- Mint említettem, nekem már nincs szükségem több babérra. Mind megvolt. Bejártam az utamat, sőt. Többszörösen átugrottam azokat a magasságokat, amikről az én műfajomban ténykedő hazai kollégáim álmodni sem mernének. Jól hallható a kézjegyem, ha én vagyok a dolgok mögött. Szerencsés égöv alatt születtem.

Készítette: Olasz Sándor (riff.hu), fotók: Nikola Parov Facebook

Elhunyt Dinnyés József, a magyar Bob Dylan

dinnyes.jpg

Életének 73. évében elhunyt Dinnyés József zeneszerző, énekes-gitáros – közölte a hírt közösségi oldalán testvére, Dinnyés Ágnes. Mint a publikációból kiderül, a szegedi születésű zenészt hétfőn, nemzeti ünnepünkön érte a halál.

Dinnyés József 1948. augusztus 4-én született Szegeden. A hatvanas évek elején kezdett el énekelni, zenélni, majd 1966-ban társaival megalapították az Angyalok nevű formációt. Egy évvel később a magyar pol-beat fesztiválon második helyezést ért el Veress Miklóssal közösen szerzett dalával, a Karrierrel. Szerzeményeit egy szál akusztikus gitáron, szájharmonikával adta elő, emiatt egy időre magyar Bob Dylannek is nevezték.

Első kislemeze 1973-ban jelent meg, melyen két Buda Ferenc- és egy Morgenstern-vers mellett egyetlen saját szerzeménye, az Aranyos emberek szerepelt. Ebben az időszakban jórészt megzenésített versek és saját dalok jellemezték műsorait, országszerte színpadra lépett. Közéleti témájú szerzeményei miatt a cenzúra őt is elérte, első nagylemezét csak 1985-ben készíthette el. Korábbi szerzeményeit 1990 után sorra jelentette meg az Aranyalmás Kiadó.

Díjai, elismerései: A Magyar Kultúra Lovagja (2001), Kanizsa Pro Urbe emlékplakettje (2001), Béres Ferenc-díj (2003), Radnóti-díj – az irodalom népszerűsítéséért (2006), Nemzeti önazonosságunk védelmezője díszoklevél Erdélyben (2007), Balassi emlékérem (2008), NKA ösztöndíj (2012), A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2018).

forrás: Wikipédia
Nyitókép: Dinnyés József 1974-ben. Fotó: Urbán Tamás / Fortepan

Telepítik a fénytechnikát a Hangversenyközpontban

_mg_4802.jpg

A közelmúltban a Hangversenyközpont a Szentesi Művelődési Központtal közösen nyújtott be pályázatot az Emberi Erőforrás Támogatáskezelőhöz, melynek köszönhetően közel 7 millió forint értékben újult meg a két intézmény fénytechnikai eszközparkja. A Hangversenyközpontban a héten kezdődött meg a berendezések cseréje, a munkálatokról Kertész Ákos intézményvezetőt kérdeztük.

– Hatalmas öröm számomra, hogy ilyen szempontból is előre tudtunk lépni. A Hangversenyközpont a nulláról épült ki szakmailag önálló intézménnyé, ezért a kezdetektől fogva figyeltünk arra, hogy az infrastruktúra úgy legyen kialakítva, hogy az megfeleljen a mai kihívásoknak. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a hangtechnikánk országos szinten is kimagasló minőséget képvisel, amit a kezdetekkor pályázati és önkormányzati forrásból sikerült megteremtenünk. Ám lényegesen kevesebb forrás jutott akkor a fénytechnikára, ami bár ma is megállja a helyét, sem minőségében, sem összetevőiben nem tud olyan magas szintet képviselni, mint a hangtechnikánk – kezdi Kertész Ákos.

_mg_4800.jpg

A vezető elárulta, régi vágya volt, hogy ez a terület is fejlődhessen és erre egy pályázati lehetőség nyújtott megoldást. – A művelődési központtal közösen pályáztunk, és nagy örömünkre sikeres elbírálást kaptunk. Intézményünket, azaz a Hangversenyközpontot érintő összeg teljes mértékben a fénytechnikára koncentrál. A fényvetők egy részét LED-esre cseréljük, ami egyrészt gazdaságosabb működést biztosít, hiszen kevesebb áramot vesznek fel, másrészt korlátlanul színezhetők – jegyzi meg Ákos. A beruházás keretében további 4 intelligens lámpát is instalállnak a Hangversenyközpontba, melyek előnye, hogy pultról irányíthatók és teljes szögben elforgathatók, ezáltal teljesen személyre szabottan, a zenekarok, formációk kérése szerint működtethetik azokat.

 _mg_4794.jpg

A munkálatok március 8-án kezdődtek, előreláthatólag a héten be is fejeződnek, és megkezdődhet a tesztüzem. Az új rendszert a művelődési központ munkatársai: Horváth Ferenc és Csákó-Balogh Lajos telepítik.

Sebők Tamás
Fotók: Vecseri Ferenc

Elhunyt Gonda János dzsesszzenész, zeneszerző, tanár

159177813_4501666539849775_756679824946098621_o-2.jpg

Elhunyt Gonda János Széchenyi- és Erkel-díjas zenepedagógus, zongoraművész, zeneszerző, a magyar dzsesszélet meghatározó alakja – közölte a Magyar Jazz Szövetség szerdán az MTI-vel. A szervezet közleménye szerint alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke hosszan tartó, évekig méltósággal viselt súlyos betegség következtében 89 évesen hunyt el szerdára virradóra. Halálhírét fia tudatta a szövetséggel.

Mint kiemelték, személyének elvesztése hatalmas fájdalom az egész magyar dzsessztársadalomnak. A hazai dzsesszélet és dzsesszoktatás meghatározó alakja 1932. január 11-én született Budapesten. A zeneművészeti főiskolán előbb zenetudományi, majd zongoraművészi diplomát szerzett. 1965-ben megszervezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessztanszakát, amely a műfaj elismerésével 1990-ben főiskolai, majd egyetemi szintre emelkedett.

1965-ben ő írta az első magyar nyelvű dzsesszelméleti és -történeti munkát, két évtizeden át szerkesztette a Jazz című szaklapot, 1993-ban megalapította a tatabányai Nemzetközi Kreatív Zenepedagógiai Intézetet.

Zongoristaként és zeneszerzőként is elismert volt. A Qualiton együttessel készítette a Modern Jazz-lemezsorozat első albumát, több formáció tagjaként koncertezett itthon és külföldön. Komponált filmzenét, musicalt, dalokat, színházi kísérőzenét, táncjátékokat és szimfonikus dzsesszművet. 1972 és 1984 között a Nemzetközi Jazzföderáció alelnöke volt, 1990-ben az újonnan alakult Magyar Jazz Szövetség elnökének választották meg.

Főbb lemezei közé tartoznak a Modern jazz sorozatban 1963 és 1969 között megjelent kiadványok, a Sámánének (1975), a Vonzások és választások (1980), a Solo Piano (1980), a Keyboard Music (1985), a Képek, emlékek (1999). Szextettjében együtt zenélt mások mellett Balázs Gáborral (basszusgitár), Berki Tamással (ének, gitár, dob), Kántor Péterrel (szaxofon), Dely Istvánnal (ütőhangszerek) és Kovács Gyulával (dob).

Számos filmhez is szerzett zenét, ezek között van a Nappali sötétség (1963, rendező Fábri Zoltán), a Sodrásban (1963, Gaál István, Sára Sándor), a Kedd (1963, Novák Márk), a Karambol (1964, Máriássy Félix), a Szentjános fejevétele (1966, Novák Márk), az Apa – Egy hit naplója (1966, Szabó István), A múmia közbeszól (1967, Oláh Gábor), a Szerelmesfilm (1970, Szabó István), a Mérsékelt égöv (1970, Kézdi-Kovács Zsolt), a Horizont (1971, Gábor Pál), az Aszfalt mese (1971, Török Ilona), A gyilkos a házban van (1971, Bán Róbert), az Utazás Jakabbal (1972, Gábor Pál), a Holnap lesz fácán (1974, Sára Sándor) és a Déryné, hol van? (1975, Maár Gyula).

Számos könyvet publikált/szerkesztett, ezek közé tartozott a Jazz – Történet, elmélet, gyakorlat (1965), a Mi a jazz? (1982), A populáris zene antológiája – Tanári segédkönyv az iskolai ének és a zeneiskolai oktatáshoz (1992), valamint a Jazzvilág (2004).

Gonda Jánost 1974-ben Erkel Ferenc-díjjal tüntették ki, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1992), valamint középkeresztje (2002) kitüntetést, a Szabó Gábor-díjat, a Budapestért Díjat, 2011-ben vehette át a Pernye András-díjat, 2012-ben pedig a Széchenyi-díjat.

(forrás: MTI)
fotó: Magyar Jazz Szövetség

süti beállítások módosítása