Mondhatnám gonoszkodva, hogy a Trottelben csak a változás az, ami állandó, de nem mondom, mert az így, ebben a formában nem igaz. A mindenkori Trottel-formációk és -mutációk agya és basszusgitárosa, Rupaszov Tamás ugyanis éppen hogy a stabilitást személyesíti meg a zenekarban, és ez így is marad, amíg Trottel a Trottel. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy régi tagok számára nincs visszaút a bandába. Kivált, ha ők is nyitottak a kísérletezésre, az új utak keresésére, de hát ők sosem ennek az ellenkezőjéről voltak híresek.
És. Teszem azt, miután Orosz Csabi beújít egy, minden addigi lehetőségek tárházát kimerítő elektromos dobszerkót, el is lehet kezdeni a próbálkozásokat vele. Attól pedig csak egy tyúklépést kell megtenni a „keresd a nőt” program gyakorlati megvalósításához, kivált, ha a szintén ex-Trotteles Kardos Rita (szaxofon) kerül célkeresztbe, egyszer csak. Egy vinylre való muzsika aztán pillanatok alatt összeszaladhat a ténykedésük nyomán. (No, azért mégsem állnék fél lábon az első ilyen perctől az utolsóig.) A lemezfelvétel meg a gyártatás csak rutin-munka egy patinás kiadónál, ahogyan azt Móricka elképzeli. Ami tény: elkészült a Talayapa-projekt hagyományosan kivitelezett lemeze. De még milyen!
Elektronikus alapú (nyilván), kicsit experimentális, nagyon pszichedelikus és persze egyéni hangú. Az utóbbi, a hangütésre vonatkozó kitétel akkor is igaz, ha bizonyos tekintetben visszalépés érzékelhető a Trottel első hivatalos kiadványához, amely Franciaországban jelent meg először (Borderline syndrome, 1989). Ez a tényező nem más, mint a próza: azaz, az emberi hang, amely ezúttal is (alsó hangon) hangulatok, illetve fontos üzenetek közvetítője.
A fél tucatnyi szám között az elsőben (Hívatlan vendég a címe) a felsorolt összetevők kb. azonos arányban vannak jelen, amelynek következtében a zene segítségével történő utazás, a jó értelemben vett elszállás garantáltan a hatás-mechanizmus része lesz. Az izgalmasan szárnyaló Flying Angels elsősorban a figyelmünket ragadja meg, és semmiért nem ereszti azt el többé, de hát így jártunk a Trottelel régebben is, hát most miért történne az másként? A Wait No More falatnyi keleti csemegével kínál meg, ami aztán téged is kiüt várva vagy váratlanul, ha akarod, ha nem, de hát ki ne állna bele efféle jóleső k.o.-ba?
Fordul az LP, következik az első körben ugyancsak az értelemre ható, aztán hurrikán-üzemmódra váltó Törés, hiszen „a kis gömböcnek semmi sem elég”. Mindennapos magyar népmese, hallgatod te is, ugye? És, amikor torokéneket dob fel a sampler, A Hazug bontakozik ki belőle (micsoda meglepetés), amelyet Rita vibráló fúvós játéka teljesít ki, ami által a szám határozott pszichedelikus lendületet kap, ekként keltve azt aktív életre. Ezekre a ritmusokra bulizni koncerten – hatalmas lehet, máris befizetnék rá! A lemezanyagot záró Psychedelic Sound Exploration pedig (hegedű-futamokkal megbolondítva), pontosan akkora felfedezés számunkra is, mint amekkorának a szám címe sugallja!
Akárhonnan nézem, mindenhonnan ugyanazt a képet látom: a megújulás korszaka köszöntött, mégpedig tökéletes harmóniában a Trottelre, amelynek nagyszerű érzés a távoli részesévé válni – egyelőre hallgatóként, türelmetlenül várva, hogy a Talayapa varázsa megérintsen a koncert-közönség soraiban mozogva is holnapután kiskedden, helyesbítek: mielőbb!
Olasz Sándor
