Hangversenyközpont - Szentes | Olasz Sándor & Sebők Tamás írásai

Zene-Világ-Zene

„Dosztojevszkij gitárosa” ismét a Hangversenyközpontban

2021. november 07. - Hangversenyközpont

ripoff_1.jpg

Talán nem túlzás azt állítani, hogy 2018 egyik legjobban várt koncertje az akkor a Hangversenyközpontban első ízben fellépő Ripoff Raskolnikové és bandájáé volt. Az osztrák blues-zenész a Zene-Világ-Zene programsorozat idei évadjában ismét városunkban lép színpadra.

Ripoff utcazenészből vált hivatásos muzsikussá. Zenéjét a népzenei hatások mellett az amerikai folk és blueszene egyaránt jellemzi. 1987 novemberében, baráti meghívásra látogatott el először zenekarával Magyarországra. Ma már a ’tiszteletbeli magyar blueszenész’ címet is kiérdemelte. Szerzeményeit angol nyelven írja, és leginkább a letisztultságra, egyszerűségre törekszik. Ahogy munkatársunknak adott interjújában elmondta: ...a zenében inkább dámás, vagyok nem sakkos.”

Ripoff koncertjét november 12-én 19 órai kezdettel tekinthetik meg a Hangversenyközpontban. Jegyek a jegy.hu online felülete mellett a Szentes Házban, a Művelődési és Ifjúsági Házban, valamint a Hangversenyközpontban vásárolhatók.

fotó: Vecseri Ferenc

A bejegyzés trackback címe:

https://zenevilagzene.blog.hu/api/trackback/id/tr1616748828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása