Hangversenyközpont - Szentes | Olasz Sándor & Sebők Tamás írásai

Zene-Világ-Zene

A színházba hozza új lemezét a Zűrös Banda

2021. október 17. - Hangversenyközpont

zb.jpg

A Tóth József Színház és Vigadó első nagyszabású koncertjére készül a szentesi Hangversenyközpont, október 23-i nemzeti ünnepünk alkalmából ugyanis a közelmúltban megnyílt patinás épületben mutatja be nagysikerű új lemezét a Zűrös Banda.

A 2021 címet viselő korong a legrangosabb világzenei albumok közé emelkedett, hiszen az International World Music Chart-on a 10 pozícióba kúszott fel. A szóban forgó listán 25 ország mintegy 50 rádiós szakembere értékeli az újonnan megjelenő kiadványokat. A ’2021’ az együttes második albuma, mely 5 évvel követi a debütáló művet és mely stílusában továbbra is hű a magyar, szerb, macedón, bolgár és román népdalokhoz.

A Hangversenyközpontnál már hagyomány, hogy nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódóan a népzene jut szerephez a zeneiskola hangversenytermében, most azonban a közelmúltban megnyílt Tóth József Színház és Vigadóban csendülnek fel a csodás dallamok Básits Branka, Bede Péter, Babcsán Bence, Varga Kornél, Boros Attila, és Kertész Ákos előadásában.

Fotó: Zűrös Banda

A bejegyzés trackback címe:

https://zenevilagzene.blog.hu/api/trackback/id/tr1916724022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása