Azok a fránya tribute-zenekarok! Mitakarásnak nyögés a vége – a legtöbb, akarom mondani: számos alkalommal. Jobb esetben a felfokozott tisztelet-adás, a legrosszabb esetben viszont az invenció elmaradása okán lépnek rá a bandák erre a – látszólag kitaposott - útra. A nagy átlagról beszélek, de nem általánosítanék, a világért sem!

Annál is inkább. mert az üdítő kivételek közé tartozik a reszelős hangú, saját univerzumot teremtett amerikai „underground” kult-figura (szolid olvasmány róla: Mac Montandon: Tom Waits – Álmodban ártatlan. Cartaphilus Kiadó, 2006.), magyar születésű nemzetközi tribute-társulása. Az alapításakor nevesincs hobbizenekar Kiss Tibor kezdeményezésére jött létre, aki – az együttes fb-profilja szerint – már nem tartozik a Braindogs laza kötelékébe. (Az önálló bandákkal rendelkező művészek számára ritkásan szervezhető össze egy-egy turné, amelynek során színpadra léphetnek az egymással egyébként nagy örömmel zenélő fiúk.) Ráadásul megint rezeg a léc, hiszen Ian Siegal fakó nyakkendőjét elkapta az újdonsült felesége, hogy annak segítségével vonszolja maga után exportra, mégpedig Thaiföldre. (Az európai koncertezéstől való búcsúzkodása folyamatban van szegénynek. Hátha újabb típusú örömök érik ott őt vigasztalásul, minimálisan kárpótlásul. Alakuljon akárhogyan is, tudhatja: visszavárjuk!) Bár számtalanszor gondoltam rá, kivált egy-egy Braindogs-koncert után, belátom: valóban 2019-ben érett lemezre ez a produkció. A héttagú szupercsapat pedig egy gonoszkodás-mentes névsorolvasást alapból megérdemel. A sorrend a lemezborítóéval egyező, tehát. Ian Siegal (angol): ének, gitár, ütőhangszerek, Ripoff Raskolnikov (osztrák): ének, gitár, Mischa Den Haring (holland): ének, gitár, Varga Livius: ének, ütőhangszerek, Frenk: dobok, ének, gitár, Nagy Szabolcs: billentyűs hangszerek, Varga Laca: basszusgitár.

És hát, igen. Minden Tom Waits-fannak megvan a külön bejáratú best of-összeállítása. Nagy kérdés, mekkora az átfedés a többiekével, bár az meg a másik, hogy fontos-e ez igazából. A legszebb az egészben az, hogy valamekkora közös halmaz mégis csak létezik, alighanem mindegyikkel. No de. Miket, milyen nótákat preferál a Braindogs? (Nem is mondtam még: a zenekar neve az egyik (1985-ben publikált) Tom Waits-album címének átértelmezése, továbbgondolása.) A csapat voltaképp azokat kedveli, amelyekben jól mutat a szabad játék. Amelyekben lazán lehet improvizálni, ahol alaposan ki lehet futtatni a szólókat. Amelyekben hatásosan lehet inspirálni, helyzetbe hozni a társakat a színpadon. Nem a véletlen műve hát, hogy élőben, mégpedig az A38-on készült a felvétel, hiszen a színpad létszükséglete ennek a kivételes képességű társaságnak. Mégis.

Lesztek szívesek bemondásra elhinni nekem, hogy erre a bulira ők így, együtt annyira összeszedték magukat, mint talán még soha. Természetesen, azt nem merném felelősséggel kijelenteni, hogy ez a lemezanyag csupán nyomokban tartalmaz elszállásokat.A track-listára visszakanyarodva: mind a tizennégyet mégsem fogom kivesézni, bár szívem szerint megtenném. Pár apróság, tehát. A bemelegítő Goin Out West-be például a Braindogs volt szíves legalább kettőzött energiát beletolni. Az ő Shore Leave-jüket sem az eredeti verzió fojtogató finomságaiért szeretjük. Meg ott hasít az immár kultikus darabnak számító Undergruond elemi erővel előtörő szenvedélye is. Meg ilyesmik, vagy tucatnyian, mégpedig szédítően összerázva. Oly módon, hogy egyik feldolgozott dal sem vesz el egy grammot sem az eredetiek értékeiből, ellenkezőleg. Gazdagítják azok létét, amely által maguk is létjogosultságot nyernek az emberi léptékkel mérhető térben és időben.

Fontos ez a pozitív energiáktól fűtött kiadvány, hiszen hasonló felfogásban ritkán készül efféle indíttatású alkotás. Csak remélni merem, hogy a tengeren túlra, a Mester kezei közé is eljut belőle egy példány, hogy legalább ezen az úton-módon ő is megismerhesse a nem hétköznapi muzsikusi kvalitásokkal bíró európai tisztelőit, követőit. Mindegyik „agykutya” vastagon megérdemelné!

Olasz Sándor

Az új koronavírus-járvány Magyarországra törésével tömegesen maradnak el a színházi előadások, koncertek, igen nehéz helyzetbe hozva ezzel az színművészeket, zenészeket, előadókat. Az ő megsegítésükre létrehozott civil kezdeményezés a #neváltsvisszajegyet.

Szerda délután Magyarország Kormánya veszélyhelyzet rendelt el az országban a koronavírus-járvány miatt. Számos korlátozást vezettek be azonnali hatállyal, ezek egyike volt a rendezvények korlátozása is. A rendelkezés értelmében a beltéren 100 főnél, kültéren 500 főnél nagyobb eseményeket törölni kell.

A rendelet óriási lavinát indított el, a legtöbb színház, koncertterem, klub több hetes szervezői munkája ment a levesbe egy pillanat alatt.

És bár az intézmények biztosították a közönséget arról, hogy a jegyek árát visszatérítik, a közösségi médiában ezzel egyidőben útjára indult egy felhívás, amely a társulatok, előadók, zenészek megsegítésére kéri azokat, akik a döntés miatt nem tudnak részt venni a korábban megváltott jegyükkel egy-egy programon.

Az egyik budapesti könnyűzenei klub programigazgatója az alábbiakat posztolta a Facebookra.

...mivel a jegybevétel egy elég fontos lába az amúgy sem könnyű helyzetben lévő kultúriparnak, szeretném azzal támogatni a színházakat, szervezőket, művészeket, hogy nem váltom vissza a belépőimet. Ha lehetőségem adódik, elmegyek majd a későbbi pótelőadásra, vagy ha nem, egyszerűen lemondok az árukról. Ha megteheted, tegyél így te is! #neváltsvisszajegyet

A kezdeményezéshez azóta több ismert kulturális személyiség, művész és számos cég is csatlakozott.

Sebők Tamás

Talán az előzetes várakozásokat is felülmúlta március 6-án a Peet Project koncertje. A szemtelenül fiatal és szemtelenül tehetséges együttes koncertjét álló vastapssal köszönte meg a hazai publikum. Volt is okuk a hálálkodásra, valósággal kápráztatott a fővárosi ötös, ismét óriási bulit csináltak. Erről árulkodott az is, hogy a koncert után seperc alatt elfogytak a CD-k és percekig készültek a közös fotók is, mi pedig a zenekar énekesét, Ferencz Pétert, Peet-et kérdeztük az aktualitásokról.

– A közelmúltban jelentkeztetek az immáron hatodik nagylemezetekkel, kérlek, mesélj egy kicsit az Ups & Downs megszületéséről, az inspirációról!

– Az inspiráció Amerikából jött, mégis itthon készítettük el ezt az anyagot, ami azért is büszkeség számunkra, mert azok a sztárvendégek, akik ezen a lemezen szerepelnek, itthon, hazai környezetben dolgoztak velünk. Ahogy említetted, ez már a hatodik lemezünk, és az volt a fő célkitűzésünk hogy legalább azt a szintet tudjuk hozni, amit a korábbi albumaink esetében, illetve hogy új inspirációkat is szerezzünk ezáltal. Úgy érzem, a lehetőségeink, az amerikai kiutazások, az újabb és újabb kapcsolatok, amiket megteremtünk, a közös zenélések egy gördülékeny alkotói folyamatot eredményeznek. Több együttműködést előre megbeszéltünk, akár Michael Lington, akár Paul Brown esetében is. Említhetném Dezső Csabát is, aki a műfaj egyik hazai ásza, mind a mai napig koncertezik, úgy hogy a nyolcadik X-et tapossa. Óriási öröm számunkra, hogy vele dolgozhattunk. 

– Vegyük egy kicsit górcső alá ezt a lemezt. Ahogy már említettünk az Ups & Downs címet viseli, de vajon zeneileg is magában hordozza ezeket a végleteket?

– Igen elmondhatjuk, hogy tulajdonképpen két egymástól távol álló tetőpontja van ennek a zenei világnak. Vannak balladisztikus, kicsit lassabb, és vannak a vidám, nagyon ritmusos, modern és nagyon funky dalok is. Ebből jött a lemez címe is. Van egy dal is rajta, ami egymagában nagyon jól reprezentálja ezt. ez a Bipolar, ami a turnén a koncertet indító dallá avanzsált.

– Milyen lehetőségeket, kapukat nyitott meg előttetek ennek a lemeznek a megjelenése?

– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy immáron második alkalommal vehettünk részt a kaliforniai Carmel borvidéken helyet kapott Jazz Weekender fesztiválon, aminek egy folytatása is lesz egy óceánjáró hajón az ősszel, ott is számítanak ránk a szervezők. Tulajdonképpen mind a két helyszínen a házi after party zenekar szerepkörét töltjük be. Nagyon nagy perspektívát látunk ezekben a koncertekben. Az idei évben további két meghívásunk van az egyik a méltán híres zongorista, producer, Brian Culbertson chicagoi fesztiváljára, ezen kívül pedig a los angelesi Catalina Island JazzTrax Festivalra is visszavárnak bennünket. Büszkén mondhatom, hogy már hagyományos módon, az 5. alkalommal mutathatjuk meg magunkat.

– Több ízben nyertetek díjat is ezen a fesztiválon…

– Az év felfedezettje díját nyertük meg első alkalommal. Tulajdonképpen a JazzTrax egy fesztivál-franchise, több helyszínen rendezik meg, illetve egy smooth-jazz egy igazán hallgatott rádióállomás is tartozik hozzá. Tulajdonképpen ennek a közösségnek vannak különböző toplistái, szavazásai, ami már több, mint 30 éve működik. Az Év felfedezettje cím után a 2017-es Bad Boys of Budapest című lemezünkkel az Év albuma címet is elnyertük náluk.

– Számtalan külföldi fellépést említettél, de felmerült bennem a kérdés, mi újság hazai fronton?

– Küzdelmes a hazai piac. Igazából ennek a műfajnak Amerikában alakult ki egy hatalmas rajongótábora, és erre lehet is ilyen magas szintű rendezvényeket és vendéglátó egységeket építeni. Nagyon sok rádióállomás is hallgatható. Magyarországon ez a műfaj – nem mondom, hogy gyerekcipőben jár, de – megtalálta azt a szűk hazai réteget, akik befogadók e tekintetben. Sajnos úgy látom, hogy ez a réteg már hosszú ideje nem tágul.

– Van egyfajta kultúrmissziótok is?

– Természetesen szeretnénk megszólítani a fiatal generációt ezzel a stílussal. Ezen egyébként Amerikában is dolgoznak, nyilván ők könnyebb helyzetben vannak, hiszen ott rengeteg ember gyermekét az ilyesfajta muzsikára. Magyarországon ez azért küzdelmesebb, viszont mi pont ezért rakjuk bele a zenénkbe a fiatalos lendületet, a modern hangzásvilágot, - ami mellesleg a szívünkből jön - hogy ezáltal is meg tudjuk fogni a fiatal generációt.

– Úgy tűnik, hogy a szentesi Hangversenyközpont nyit felétek, hiszen a tavalyi év után ismét a Zene-Világ-Zene sorozat vendégei vagytok…

– Egy általunk nagyon sokat emlegetett koncert volt a legutóbbi. Nem számítottunk rá, hogy ilyen mértékű lesz az érdeklődés, a kiváló hangulatra meg még úgysem. Azt érzem, hogy nagyon sok reménységet adnak az ilyen pillanatok. Tulajdonképpen mi magunk sem nagyon értjük azt, hogy mi működik ilyen jól itt Szentesen, távol Budapesttől. Szeretném azt mondani, hogy a szentesi Hangversenyközpont egy nagyon jó példa sok más vidéki helyszínnek is, hiszen itt bizonyított, hogy lehet kiváló zenei életet csinálni a „tűztől távol” is.

fotók: Vecseri Ferenc
írta: Sebők Tamás

A kormány rendkívüli veszélyhelyzetre vonatkozó utasítása a hangversenyközpontot is közvetlenül érinti. A fenntartó önkormányzattal történt egyeztetésre és utasításra hivatkozva tájékoztatjuk tisztelt koncertlátogató közönségünket, hogy rendezvényeink a rendkívüli veszélyhelyzet visszavonásáig, illetve egyéb rendelkezés hatályba helyezéséig elmaradnak.

Kertész Ákos - Hangversenyközpont vezető

Hazánk egyik legkedveltebb és legnépszerűbb rock-metal zenekara rengeti meg ismét a szentesi ifjúsági ház falait. A Depresszió a tavaly megjelent, Nehéz Szó című albumát hozza el a Kurca partjára. Ám ahogy az illem tartja: a hölgyeké az elsőbbség, Halász Feriék előtt a szintén széles körben népszerű csajrock csapat, a Dorothy melegíti be a közönséget március 21-én a Zene-Világ-Zene Graffiti sorozat rendezvényén.

A Depresszió több mint két évtizedes pályafutása alatt 9 stúdiólemezt jegyez, népszerűségüket bizonyítja, hogy legutóbbi 4 albumuk meghódította a MAHASZ lemezeladási listájának csúcsát. Nem volt ez másképp a tavalyi évben kiadott Nehéz Szó című korong esetében sem, melyet most Szentesre is elhoz a négyes.

Az együttes frontembere, Halász Feri szerint a Nehéz szó a dalszövegek tekintetében az eddig legmélyebb tartalommal bíró Depresszió lemez. A szövegek mellett zeneileg is gazdagabb anyagot készítettek, melyet egy az eddigieknél vaskosabb, keményebb hangzás jellemez. És bár a csapat az országos lemezbemutató turné egyik állomásaként érkezik Szentesre, természetesen az utóbbi 20 év legnagyobb slágereit is színpadra viszik majd ezen az igen energikusnak ígérkező szombat estén. 

A Dorothy kőkemény gráciái számára sem ismeretlen terep a szentesi IH, legutóbb a Kowalsky Meg a Vega vendégeként zúzta meg a helyet a gyöngyösi trió. A csajok is friss zenei kiadvánnyal, a 2018-ban megjelent Tessék! című nagylemezzel érkeznek Szentesre. Negyedik albumuk több ízben szolgál újdonságokkal, a megszokott gitár-basszusgitár-dob felállás mellett szerephez jutottak rajta a billentyűs hangszerek is, amellett, hogy a lányok - talán tudatosan - kiléptek komfortzónájukból, és rendesen kiszínezték a korábbi punk-rock ’n’ roll és hard rock irányvonalat. 

Energiából, lendületből és húzós, erőtől duzzadó riffekből nem lesz tehát hiány március 21-én, szombaton, a stílus szerelmesei pedig két legyet üthetnek egy csapásra, hiszen hazai viszonylatban két zászlóshajó dobja le a horgonyt városunkban. 

Sebők Tamás

A közelmúltban jelentette be 2020-as európai turnéjának állomásait a kanadai-amerikai énekesnő, Alanis Morissette. A koncertkörút ugyan csak 13 várost érint, öröm számunkra, hogy hazánk ezúttal nem maradt ki a sorból, így október 12-én a Budapest Arénában láthatjuk a csodás hangú előadót.

Alanis Morissette 12 év után tér vissza Magyarországra, ahol a májusban megjelenő, kilencedik nagylemezét, a Such Pretty Forks In The Road-ot mutatja be. A 2020-as év azonban több szempontból is jelentős az énekesnő karrierjében, ugyanis idén 25 éve került a lemezboltok polcaira a Jagged Little Pill nagylemez, mely olyan ikonikus slágereket tartalmaz, mint az Ironic, a You Learn, vagy a You Oughta Know.

Tartalmas zenei karrierjének egyik kuriózuma a Jonathan Elias által készített The Prayer Cycle album. A spirituális-szimfonikus lemez érdekessége, hogy minden darab más nyelven íródott, Morissette pedig 4 dalban vállalt szerepet, kétszer franciául, egyszer németül, a korongot nyitó Mercy-ben pedig magyarul is megszólal. 

„Semmik vagyunk... Mindenek vagyunk... Én senki vagyok, de mindenki én vagyok” – csendülnek fel a sorok a dalban, ha kicsit nehezen kivehetően is. Az pedig csak hab a tortán, és óriási megtiszteltetés kicsiny hazánknak, hogy a fenti gondolatokat maga az énekesnő fordított le anyanyelvünkre.

És hogy miért került pont a magyar nyelv a latin, német, angol, francia vagy héber dalok mellé? Nem véletlenül. Alanis édesanyja ugyanis magyar származású volt, aki 1956-ban emigrált Kanadába.

Sebők Tamás

2018. februárjában a blues ünnepe köszöntött ránk Szentesen. A tiszteletbeli és szívbéli magyar gitáros, énekes, zeneszerző és szövegíró Ripoff Raskolnikov, valamint zenekara (Gyenge Lajos dob, Nagy Szabolcs billentyűsök, Varga Laca basszusgitár) hozta el azt nekünk, holott így együtt első ízben jártak a városunkban. Mégis. Az esemény legfontosabb mozzanata az volt, hogy a közönség lelkesedése fokozatosan átragadt a muzsikusokra koncert közben, ami által a játékuk egyre szenzitívvé vált, a feeling pedig – bumeráng módjára - visszaszállt a publikumra. És a dél-alföldi Zeneiskolában bekövetkezett a blues évtizedeken átívelő, ám kevésszer előforduló katarzisa, amit a jelen lévők egyként átéreztek, a teremben elfoglalt helyüktől függetlenül.

Ennek az érzésnek a megismétlődését, felkavaró, lélek-borzongató újra-átélését szeretném március 27-én, amikor Ripoff Raskolnikov az együttese élén visszalátogat Szentesre. A szokott helyen (Zeneiskola) és a szokott időben (19 órakor) kezdődik az immár várva várt koncert, mégpedig a Zene-Világ-Zene címet viselő, vidéken nehezen utánozható színvonalon szervezett előadás-sorozat részeként.

Talán nem minden érdeklődő tudja, hogy Közép-Európa bluesba oltott Tom Waits-e új albumot adott ki a szentesi találkozásunk óta, amely a Small World címet viseli. Igen, afféle „kis világ” nagy ura ő, amelyet nem birtokol kizárólagosan. Szívesen osztja meg a territóriumát minden blues-baráttal, akik közül sokan meggyőződhettek már arról, hogy az újdonság Ripoff legerősebb, legszínesebb, ugyanakkor legösszeszedettebb munkáinak egyike. A dalok, mint mindig, most is a tradicionális blues-témákról: az élet örökkön aktuális dolgairól szólnak (utazások, kocsmázások, szerelmek), kisebb csavarokkal. Mit értek ez utóbbi alatt? Például azt, hogy az egyik dal egy eszkimó lányról szól, ami ritkás témaválasztás ebben a műfajban. Egy másik pedig zenei értelemben vett újdonság, minimum ínyenc csemege, mégpedig a blues és a reggae rendkívül sikeres ötvözetét képezve. Hallottál már ilyet? (Én is csak a budapesti lemezbemutató koncerten először.)

Idő közben Ripoff nemzetközi hobbi-formációja, a Tom Waits-tribute Braindogs produkciója is lemezre érett: az A38 nevű koncerthajón rögzített improvizatív jellegű előadásuk legjobban sikerült feldolgozásai kerültek CD-re, visszaidézve az efféle bulik különleges, nyugodt szívvel mondhatom: utánozhatatlan hangulatát. Erről ugyan nem várhatunk most dalokat, hiszen Ripoff saját szerzeményei bőségesen állnak rendelkezésre a hasonló indíttatású mazsolázáshoz. Így a régebbi keletű, remekbe szabott, dal-formátumú életképei. Közte a Lenin Street, ami két évvel ezelőtt végül nem került a szentesi koncertprogramba. Ha pedig most sem hallhatjuk azt élőben, el fogom kalauzolni Ripoffékat a város Hódmezővásárhely felé vezető útjára (hátha vizuális típusúak, és így megjegyzik a kívánságot a legközelebbi alkalomra), hiszen a gengszterváltás előtt az viselte a holtában turista-látványosságként funkcionáló és aközben is kommunizmust álmodó „kedves vezető” dicső nevét.

És még valamit remélek – nagy titokban. Az nem egyéb, mint egy bluesba konvertált magyar népdal, mégpedig ékes anyanyelvünkön megszólaltatva! Nem abszolút újdonság az ebbe az irányba való elindulás, de hát Ripoff olyan utánozhatatlan bájjal képes előadni azt (ha nem hiszed, járj utána a neten, Azt gondoltam, eső esik címen keresd), hogy az értő szentesi közönség megérdemelné, hogy elbűvölje őket a segítségével! Bánja a kánya, ha a varázslás békákat teremne a nézőtéren, mert az a hőstett a mesebeli csók nélkül is hatalmas királyság tudna lenni!

Olasz Sándor