Hangversenyközpont - Szentes | Olasz Sándor & Sebők Tamás írásai

A zene örök gyógyszer a lelkünknek

Élő koncertet adott a Molnár Dixieland Band a Zene Ünnepén

2020. június 25. - Hangversenyközpont

105884922_2965630773485482_8287445926273701948_o.jpg

Ismét megnyitotta kapuit közönsége előtt a szentesi Hangversenyközpont, június 21-én, a Zene Ünnepén a Molnár Dixieland Band koncertjével zárult a Zene-Világ-Zene sorozat idei évada.

Március közepe óta némán és hatalmas türelemmel várta a korlátozások megszűnését a Hangversenyközpont, és bár úgy tűnt a Zene Ünnepét zárt ajtók mögött, az internet nyújtotta lehetőségeket kihasználva ünnepli a város, a koncertet megelőző napok rendelkezései lehetővé tették, hogy a közönség a helyszínen élvezhesse a Molnár Dixieland Band műsorát. Szabó Zoltán Ferenc polgármester a koncertet megelőzően ünnepi gondolatait osztotta meg a közönséggel. –  Nagyon nehéz időszakon van túl az ország és Szentes városa is. Az összes oktatási, kulturális és sportintézményeinket be kellett zárnunk. Büszke vagyok arra, hogy Szentes a járványügyi időszakot követően elsőként lépett nagyon sok mindenben, és ez a ma esti koncert is bizonyos tekintetben az elsőnek számít. Hosszú hetek tárgyalásai állnak a rendezvény mögött, és örülök, hogy a Zene Ünnepén közösen tekinthetjük meg a Molnár Dixieland Band koncertjét itt, a Hangversenyteremben – hangzottak el a polgármester szavai.

A Hangversenyközpont 13 éves fennállása alatt nem voltunk ilyen nehéz szituációban – ezt már Kertész Ákos intézményvezető mondja megnyitójában. – Úgy gondolom, az utóbbi időszak több volt annál, minthogy korlátozták mindennapjainkat. A járványhelyzet megfosztott bennünket azoktól az élményektől, melyektől igazán érző emberek lehetünk. Mi más, ha nem a kultúra az, amely minden nap ápolja az emberi lelket. Manapság számos platform rendelkezésünkre áll annak érdekében, hogy pótoljuk az élő zene jelentette űrt, de lássuk be, a Facebook előtt azért ez mégsem kelt ugyanolyan hatást – fogalmazott a Hangversenyközpont vezetője.

105822503_2965631186818774_2525557133148309007_o.jpg

A szegedi Molnár Dixieland Band hosszú évek óta visszatérő fellépője a Zene-Világ-Zene sorozatnak. A századeleji jazz-zene hazai helytartói mindig pompás hangulatot varázsoltak a helyi közönségnek. Molnár Gyula zenekarvezető egy szájmaszkban lépett a színpadra melyet a korlátozások megszűnésének jelképeként vett le, ahogy mondta: „Ha ez rajtam van, nem tudom megszólaltatni a hangszerem.”

Az együttes a XX. század elején New Orleans-ból induló stílus jeles képviselője immáron 56 éve töretlenül vannak jelen a hazai zenei vérkeringésben. Koncertjüket a Perzsa vásár című operasláger feldolgozásával indították. Ahogy a zenekar vezetője elmondta, az egyes népek zenéje is hatást gyakorolt az együttesre, repertoárjukat ékesítették magyar, orosz és francia dalok feldolgozásai, de Oscar Peterson egyik kissé feledésbe merült „himnusza”, a Hymn to Freedom, vagy Acker Bilk slágere, a Creol Jazz is felcsendült sajátos előadásukban. A műsort a leginkább rock ’n’ rollos stílusjegyeket magában hordozó Bring Me Sunshine zárta.

A koncertet a Szentes TV és a Kurca TV élőben közvetítette.

104817670_2965631590152067_3990157158278681906_o.jpg 

Sebők Tamás
fotók: Vecseri Ferenc

Live koncerttel adózik a Zene Ünnepének a Hangversenyközpont

60346483_2133371290044772_4396968830794989568_o.jpg

Bár a koronavírus miatt elrendelt korlátozások megpecsételték a Zene-Világ-Zene sorozat tavaszi évadát, a Zene Ünnepén ez alkalommal is különlegességgel szolgál közönségének a Hangversenyközpont. Június 21-én, vasárnap 19 órától élőben tekinthetik meg a Molnár Dixieland karantén-koncertjét a Zene-Világ-Zene Facebook oldalán, valamint a Kurca TV és Szentes TV közvetítésében.

Évek óta rendszeresen ad koncertet városunkban a Molnár Dixieland nagy sikerrel, és úgy tűnik, ez most sem maradhat el. Ám az idei rendhagyó előadás lesz, a mindig szépszámú közönséget ezúttal a képernyők elé várják szervezők.

– Érthető okokból nagyon sokáig úgy tűnt, ez a rendezvény nem fog megvalósulni, mi pedig az utolsó pillanatig vártunk, hiszen bíztunk benne, hogy változik a helyzet és ezt az előadást valódi élő koncertként tarthatjuk meg. Ám mivel ez ma (június 16.) a korlátozások miatt nem valósítható meg, ezért bár a Molnár Dixieland színpadra lép a Hangversenyközpontban, a közönség számára nem nyit ki az intézmény. A helyi média közreműködésével, valamint a Hangversenyközpont közösségi felületein azonban élőben követhetik az ünnepi előadást – jegyezte meg Kertész Ákos, a Hangversenyközpont vezetője.

A szegedi Molnár Dixieland Band Magyarország legrégebben fennálló és egyben legismertebb, nem Budapesthez kötődő jazz-formációja. A zenekar 1964-ben alakult egyetemistákból, amatőr zenészekből. A közönség gyorsan a szívébe fogadta őket, de nem kellett sokat várniuk az első hivatalos elismerésükre sem: a korszak legnagyobb hazai könnyűzenei seregszemléjén, a salgótarjáni Jazz- és Tánczenekarok Fesztiválján 1966-ban, ’67-ben és ’69-ben egy ezüst és két aranydiplomát nyertek. Ennek hatására a Magyar Rádió is megkereste őket, felvételek készítése céljából. Különféle jazz fesztiválokon, klubokban, egyetemeken, kultúrházakban léptek, lépnek fel évente 50-100 alkalommal.

 

Sebők Tamás
fotó: Vecseri Ferenc

Ál Live Zene-Világ-Zene: Ünnepi Misztrál-koncert

misztral.jpg

Virtuális koncertmaratonunk utolsó epizódjához érünk június 19-én. Az Ál Live Zene-Világ-Zene sorozatot a Misztrál Együttes 2011-es ünnepi koncertjével zárjuk. A Bartók Béla-díjas, aranylemezes zenekar előadásáról Olasz Sándor írt beharangozót. A koncertet pénteken 19 órától a Zene-Világ-Zene Facebook oldalán tekinthetik meg.

A tisztító tavaszi szél nevét viselő, 1997-ben alakult, számos díjat elnyert zenekar október 21-én, pénteken 19 órakor Szentesen is bemutatkozhat végre, mégpedig a Zeneiskolában, a Zene-Világ-Zene sorozat bérleten kívül előadásán! Az alkalom ünnepi: legutóbbi forradalmunk évfordulójának elő-előestéje. Egyet biztosan tudok: a Misztrál meg fog felelni a felfokozott várakozásnak, és olyan előadást produkál majd, amely hangsúlyossá teszi ’56 méltóságát. Állításomat ők maguk igazolták előzetesen, mégpedig lemezeik és DVD-jük segítségével, amelyek között aranylemezzel fémjelzett is akad.

Ezek túlnyomó többségén bebizonyították, hogy ott a helyük abban az előkelő sorban, amelyet – mások mellett - a Sebő együttes, a Kaláka és a Szélkiáltó fémjelez. Ez a sor – az említett zenekari nevekből kitalálható - az énekelt verseké! A Misztrálra azonban különösen jellemző az alábbi, magyarra fordított Jethro Tull-sor (hiába, ki kellett bújnia valahol a rockernek belőlem): „a múltban él és a jövőbe mutat”! Janus Pannonius megzenésített verseinek például egy teljes CD-t szenteltek, csakúgy, mint Balassi Bálintnak és Dsida Jenőnek. (Utóbbi érdekessége, hogy az épp a Kaláka kiadójánál jelent meg, a Hangzó Helikon sorozatban.) Természetesen, más magyar költők verseihez is szívesen írtak zenét (Ady Endre, József Attila, Szabó Lőrinc, Mécs László, Kassák Lajos, Nagy László, és még sorolhatnám). Színes műsort várok a fiúktól, amelyik úgy ad élményt, hogy gondolkodásra és befelé fordulásra készteti hallgatóit. Mindezt változatos hangszerelésben, hiszen az immár hagyományosnak számító gitárokon és ütőhangszereken kívül például hegedű, klarinét, doromb, cselló és koboz is a rendelkezésükre áll.

Ezek után nem árt tudni azt sem, hogy a zenekar rendezi Nagymaroson évről évre a Regejáró Misztrál Fesztivált.

És ha már Szentesre jön a csapat, délelőtt gyermekkoncertet is adnak ugyanazon a helyszínen, hiszen a legutóbbi albumuk, az Álomkófic minőségi gyermeklemez. De az egy másik történet, és egy másik koncert.

Olasz Sándor

Ál Live Zene-Világ-Zene: De ki az a Mrs. Columbo?

mrscolombo.jpg

Ezúttal a 2013-ban ’Az év hazai jazz albuma’ kategóriában Fonogram-díjat nyert Mrs. Columbo koncertjét elevenítjük fel Ál-Live Zene-Világ-Zene rovatunkban. Pénteken 19 órától három gyönyörű hölgy lép a Hangversenyközpont virtuális színpadára, ne maradjanak le róla. Addig is íme egy kis ízelítő Olasz Sándor tollából. 

Ami nem sikerült anno a tévében (ma DVD-n) megkedvelt Columbo nyomozónak, sikerült Pély Barnának! Nevezetesen: beházasodnia a Mrs. Columbo zenekarba, annak énekesnőjét, Galambos Dorinát véve feleségül. Ennyit témánk bulvár-szegmenséről, amit a legnépszerűbb sajtóféleség a lehető legalaposabban kivesézett nemrég. Olyannyira, hogy számunkra nem hagyott csámcsogni valót a kizárólagos tulajdonukat képező Megasztár-gumicsonton.

Jól tették, mert így máris a lényegre térhetünk: szeptember 27-én pénteken 19 órakor a megszokott helyszínen, a Zeneiskolában elindul a várva várt Zene-Világ-Zene 2013-2014-es évada, mégpedig a Mrs. Columboval!

Mért jó nekünk ez a kezdés? Azért, mert amíg a krimisorozatban csupán láthatatlan szereplő: szóbeszéd tárgya volt a nyomozó felesége, a Mrs. Culumbo a maga hús-vér valójában jelenik meg előttünk!

Komolyra fordítva a szót: a csapat tagjai – három lány, aki zenél, meg a fiú, aki dobol - (bocs, most ígértem, hogy komolyra fordítom) tudnak valamit, amelynek eredményeképp hasonló felállású zenekar nem érdemelte ki még a magyar Fonogram-díjat. Márpedig ez történt (mégpedig az idén), köszönhetően a tavalyi lemezüknek, amelyen Dorinán kívül a virtuóz, sokoldalú zongorista Sárközi Fanni, a bőgőn Hudák Zsófi játszik, Kovács Norbert pedig a dobok mögül tesz hozzá „néha” a csajok teljesítményéhez. Nem mellesleg – amint láthatták a közszolgálati tévében – a Játszd újra! című számuk bekerült az Eurovíziós Dalverseny magyarországi elődöntőjének legjobb 30 dala közé.

Kiderült a CD-ről, hogy a Megasztárba dögös rocker-lányként berobbant Dorina remekül megtanult jazzt énekelni idő közben. A többiek pedig egyszerűen felnőttek a feladathoz, ami ebben a formában megint csak nem teljesen igaz. A jazz-sztenderdek rovására ugyanis alaposan kicserélték a repertoárjukat. A saját szerzeményeken kívül 30Y, Queen, vagy éppenséggel Beatles feldolgozás várható tőlük. Speciális műsorukkal a patinás BJC-ben (Budapest Jazz Club) is felléptek már, irigylésre méltó sikert aratva, egyszersmind bebizonyítva, hogy a nagyvilágban smooth-nak nevezett „könnyű” jazz képes minőségi lenni, csak akarni kell!

A koncertsorozat további fellépői névsorának ismeretében szívesen ragoznám, mennyire érdemes erre az évadra is bérletet venni és mennyiért, ám kénytelen vagyok egy boldog emlékű punkzenekar nevével (vissza)élni: Hatóságilag Tilos! Az Internet (meg a reklámok) segítségével azonban semmi lényeges nem marad titokban az érdeklődők előtt.

Olasz Sándor
fotó:Mrs. Columbo Facebook

Ál Live Zene-Világ-Zene: Azúrkék a zenei palettán (2011)

1266655_642250295806680_488209624_o.jpg

Egy nem mindennapi előadást választottunk virtuális koncertsorozatunk egyik újabb állomásaként. Egészen 2011-ig pörgetjük vissza virtuális időgépünk számlálóját és a kiváló Azur Blue Band lemezbemutató előadása elevenedik meg most a képernyőinken. Pénteken 19 órától a Facebook oldalunkon ismét hívjuk, várjuk önöket. Egy kis ízelítő most sem hiányozhat, az alábbiakban Olasz Sándor kiváló írását olvashatják.

Legszebb ideje Szentesen is egy Azur Blue Band-lemezbemutatónak! A csapat Blue Driver című CD-je megjelenéséről az első adandó alkalommal, a múlt év májusában sikerült számot adnom olvasóinknak. Nem mostanában tehát, ezért aligha fog ártani némi összefoglalás, ismétlés.

A formáció kulcsfigurái az Imago Mundi gitárosa és zeneszerzője Veress Gábor, valamint a szentesi Kertész Ákos, aki hangszerelőként is alaposan kivette a részét a munkából. A zene pedig meghatározhatatlan, szinte megfoghatatlan, egyedi, kicsit misztikus, kicsit keleties, ambientben oldódó jazz.

A koncert lemezen is közreműködő vendégei közül Szirtes Edina „Mókus” szinte hazajár hozzánk: őt szükségtelen bemutatni. A bolgár származású Nikola Parov az Azur Blue Band CD-jén való közreműködése óta – a Naplegenda után – egy újabb táncjáték, szintén a Magyar Állami Népi Együttes részére komponált Álomidő zenéjét hozta ki lemezen. Jeszenszky István pedig (a szitár után) a második legismertebb indiai húros hangszer, a sarod egyik legnagyobb hazai mestere.

Egy stúdióban megteremtett zeneanyag élő megszólaltatása mindig izgalmas feladat. Az Azur Blue Bandnél különösen az! Nagy kérdés, Kertész Ákos mikor, mennyi időt tölt a dobok mögött, és mennyit játszik „váltóhangszerén”, egy csúcsminőségű szintetizátoron. Vagy, hogy a számtalan hangszert megszólaltatni képes Nikola milyen instrumentumokat hoz magával. (Egy különleges észak-európai népi hangszerrel is rendelkezik, például. Nem csak Balkánban „utazik” tehát.) Egyáltalán: mekkora szerep hárul a vendégekre? (A magam részéről lényegesen többet várok a „szokásos” mértéknél.)

A klasszikus indiai zenét játszó Calcutta Trió évtizedekkel ezelőtti szentesi fellépése óta nem emlékszem hasonló (kvázi meditatív) hangulatú koncertre. Márpedig, az Azur Blue Band április 15-én, pénteken 19 órakor a Lajtha László AMI-ban megrendezésre kerülő hangversenye ilyesmit ígér. (A zenekar egyébként egy belga fesztiválról érkezik haza a hét közepén, majd két olasz fesztiválra utazik tovább.) A Zene-Világ-Zene sorozat legkevésbé sem szürke palettája pedig minden bizonnyal újabb, ritkaságszámba menő (azúrkék) színfolttal gazdagodik majd.

Olasz Sándor