Április 24-én minden bizonnyal a közelmúlt egyik legemlékezetesebb előadását idézzük fel állandó virtuális koncertsorozatunkban. Figyelem, a képernyőkre érkezik Ferenczi György és a Rackajam. Olasz Sándor sorait olvashatják 2016-ból.

E sorok írója nem meghibbanni a címválasztás előtt, ha egyáltalán. Vagy mégis. A végeredményről illetve a részletekről nem nyitok vitát.

Komolyra fordítva a szót: aki ismeri Ferenczi György Rackajam nevű zenekarát, annak nem új információ, hogy az utolsó előtti (2014-es) albumukat az általuk művelt sajátos műfaj őshazájában, egészen pontosan egy nashville-i stúdióban rögzítették egyszeri nekifutásra (a legapróbb momentumokat is a két hangmérnökre bízva, akik egyike négyszeres Grammy-díjas), és adták ki itthon Grylluséknál Rackák menni Amerika címmel. Innen tehát a fenti fura ötlet.

A Ferenczi-jelenség lényegét a Csík Zenekar egyik oszlopa, Szabó Attila fogalmazta meg legtalálóbban a CD kísérő füzetében: „Az amerikai zenét kereste itt Magyarországon, végül Nashville-ben találta meg a magyart.” Miről is van szó? Arról, hogy a szájharmonika virtuóz hegedűművész, zeneszerző, szövegíró és énekes (pardon, néha gitáros is) az akusztikus bluest és a vele rokonságban álló amerikai műfajokat ötvözi a magyar népzenével! Első hallásra kissé merésznek tűnik az elképzelés, de a kivitelezés olyannyira működőképes, hogy az általuk megzenésített versekre (Petőfi, Gérecz Attila, Kiss Anna) is igaz a felvázolt zenei kavalkád. Annyira kiforrottá vált a stílusuk a sokéves közös munka következtében, hogy a Nemzeti Színházban is muzsikálnak a Rackák élőben, a Betyárjáték című, február végén műsorra kerülő előadásban. Amerikába pedig turnézni mennek vissza legközelebb.

Előbb azonban Szentesre érkeznek: február 19-én pénteken 19 órakor kezdődik a fellépésük a Zene-Világ-Zene sorozat idei első könnyűzenei eseményeként, a Zeneiskolában. Hogy mit jelenthet nekik egy szentesi koncert – Amerika előtt? Meggyőződésem, hogy szinte ugyanazt: egy „új világ” (újabb hangversenyterem, új közönség) felfedezését! Ezek a fiúk ugyanis nem csak tudnak, de szeretnek is muzsikálni. Ugyanakkor, hálásak a szeretetteljes fogadtatásért, a tapsokért, a pozitív visszajelzésekért.

A műsoruk gerincét – minden valószínűség szerint – a legnépszerűbb dalaik adják majd. Ám, ahogyan a humor (zenei és verbális egyaránt), úgy a kísérletezés sem áll tőlük távol, ezért nem lennék meglepve olyan szám hallatán akár, amivel Szentesen lépnek először közönség elé. Ami azonban egészen bizonyos: remek hangulatú, egyéni hangú, zeneileg minimum európai színvonalú előadás részesei lehetünk a Zeneiskola széksoraiban. Én máris türelmetlenül várom – reményeim szerint nagyon nem egyedül!

Olasz Sándor