Hangversenyközpont - Szentes | Olasz Sándor & Sebők Tamás írásai

Könyv készül Anglia egyik legjobb énekesének karrierjéről

2020. március 25. - Hangversenyközpont

paulrodgers-website-slider-1-copy-1.jpg

A rockzene hőskorának egyik újabb oszlopos tagja örökíti meg hamarosan könyv formájában színes karrierjének történetét. Paul Rodgers a Free énekeseként vált világszinten ismertté, majd a Bad Company, a Firm és a Queen frontembereként is a színpadon kápráztatta a közönséget. A 70 éves énekes ma is kivételes és egyedülálló tehetségéről tesz tanúbizonyságot, fáradhatatlanul viszi tovább néhai zenésztársainak emlékét. 

Paul Rodgers Middlesbroughban született, blues zenén nevelkedett, testvérével kezdett zenélni. A 60-as évek második felében költözött Londonba, ahol Paul Kossoffal és Simon Kirke-kel közösen megalapították a Free-t. A zenekar a korszak egyik nagyágyúja lett, a Led Zeppelin mellett. 1972-ben először és utoljára hazánkban is koncerteztek, - egy nem épp a sikere miatt emlékezetes koncertet adtak – a Kisstadionban, ahol a Radics Bélával felálló Taurus volt az előzenekaruk.

Rogders azonban nem utoljára lépett fel magyar színpadra, 2004-ben a Queen énekeseként látogatott ismét Budapestre. Korábban azonban világraszóló sikereket ért el a Bad Companyval és a rockzene krémjét (Jimmy Page (Led Zeppelin) - gitár, Tony Franklin – Whitesnake, David Gilmour, Roy Harper – basszusgitár, Chris Slade -AC/DC - dobok) verbuváló csapattal, a Firmmel is.

Legújabb könyvében közel fél évszázad történetét meséli el, és a fenti sorok mind bizonyítják, nem lesz unalmas olvasmány...

írta: Sebők Tamás
fotó: paulrodgers.com

A bejegyzés trackback címe:

https://zenevilagzene.blog.hu/api/trackback/id/tr4515555088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.