Hangversenyközpont - Szentes | Olasz Sándor & Sebők Tamás írásai

#neváltsvisszajegyet: új civil kezdeményezés az előadóművészekért

2020. március 13. - Hangversenyközpont

ticket.jpg

Az új koronavírus-járvány Magyarországra törésével tömegesen maradnak el a színházi előadások, koncertek, igen nehéz helyzetbe hozva ezzel az színművészeket, zenészeket, előadókat. Az ő megsegítésükre létrehozott civil kezdeményezés a #neváltsvisszajegyet.

Szerda délután Magyarország Kormánya veszélyhelyzet rendelt el az országban a koronavírus-járvány miatt. Számos korlátozást vezettek be azonnali hatállyal, ezek egyike volt a rendezvények korlátozása is. A rendelkezés értelmében a beltéren 100 főnél, kültéren 500 főnél nagyobb eseményeket törölni kell.

A rendelet óriási lavinát indított el, a legtöbb színház, koncertterem, klub több hetes szervezői munkája ment a levesbe egy pillanat alatt.

És bár az intézmények biztosították a közönséget arról, hogy a jegyek árát visszatérítik, a közösségi médiában ezzel egyidőben útjára indult egy felhívás, amely a társulatok, előadók, zenészek megsegítésére kéri azokat, akik a döntés miatt nem tudnak részt venni a korábban megváltott jegyükkel egy-egy programon.

Az egyik budapesti könnyűzenei klub programigazgatója az alábbiakat posztolta a Facebookra.

...mivel a jegybevétel egy elég fontos lába az amúgy sem könnyű helyzetben lévő kultúriparnak, szeretném azzal támogatni a színházakat, szervezőket, művészeket, hogy nem váltom vissza a belépőimet. Ha lehetőségem adódik, elmegyek majd a későbbi pótelőadásra, vagy ha nem, egyszerűen lemondok az árukról. Ha megteheted, tegyél így te is! #neváltsvisszajegyet

A kezdeményezéshez azóta több ismert kulturális személyiség, művész és számos cég is csatlakozott.

Sebők Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://zenevilagzene.blog.hu/api/trackback/id/tr2515518466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.