2018. februárjában a blues ünnepe köszöntött ránk Szentesen. A tiszteletbeli és szívbéli magyar gitáros, énekes, zeneszerző és szövegíró Ripoff Raskolnikov, valamint zenekara (Gyenge Lajos dob, Nagy Szabolcs billentyűsök, Varga Laca basszusgitár) hozta el azt nekünk, holott így együtt első ízben jártak a városunkban. Mégis. Az esemény legfontosabb mozzanata az volt, hogy a közönség lelkesedése fokozatosan átragadt a muzsikusokra koncert közben, ami által a játékuk egyre szenzitívvé vált, a feeling pedig – bumeráng módjára - visszaszállt a publikumra. És a dél-alföldi Zeneiskolában bekövetkezett a blues évtizedeken átívelő, ám kevésszer előforduló katarzisa, amit a jelen lévők egyként átéreztek, a teremben elfoglalt helyüktől függetlenül.
Ennek az érzésnek a megismétlődését, felkavaró, lélek-borzongató újra-átélését szeretném március 27-én, amikor Ripoff Raskolnikov az együttese élén visszalátogat Szentesre. A szokott helyen (Zeneiskola) és a szokott időben (19 órakor) kezdődik az immár várva várt koncert, mégpedig a Zene-Világ-Zene címet viselő, vidéken nehezen utánozható színvonalon szervezett előadás-sorozat részeként.
Talán nem minden érdeklődő tudja, hogy Közép-Európa bluesba oltott Tom Waits-e új albumot adott ki a szentesi találkozásunk óta, amely a Small World címet viseli. Igen, afféle „kis világ” nagy ura ő, amelyet nem birtokol kizárólagosan. Szívesen osztja meg a territóriumát minden blues-baráttal, akik közül sokan meggyőződhettek már arról, hogy az újdonság Ripoff legerősebb, legszínesebb, ugyanakkor legösszeszedettebb munkáinak egyike. A dalok, mint mindig, most is a tradicionális blues-témákról: az élet örökkön aktuális dolgairól szólnak (utazások, kocsmázások, szerelmek), kisebb csavarokkal. Mit értek ez utóbbi alatt? Például azt, hogy az egyik dal egy eszkimó lányról szól, ami ritkás témaválasztás ebben a műfajban. Egy másik pedig zenei értelemben vett újdonság, minimum ínyenc csemege, mégpedig a blues és a reggae rendkívül sikeres ötvözetét képezve. Hallottál már ilyet? (Én is csak a budapesti lemezbemutató koncerten először.)
Idő közben Ripoff nemzetközi hobbi-formációja, a Tom Waits-tribute Braindogs produkciója is lemezre érett: az A38 nevű koncerthajón rögzített improvizatív jellegű előadásuk legjobban sikerült feldolgozásai kerültek CD-re, visszaidézve az efféle bulik különleges, nyugodt szívvel mondhatom: utánozhatatlan hangulatát. Erről ugyan nem várhatunk most dalokat, hiszen Ripoff saját szerzeményei bőségesen állnak rendelkezésre a hasonló indíttatású mazsolázáshoz. Így a régebbi keletű, remekbe szabott, dal-formátumú életképei. Közte a Lenin Street, ami két évvel ezelőtt végül nem került a szentesi koncertprogramba. Ha pedig most sem hallhatjuk azt élőben, el fogom kalauzolni Ripoffékat a város Hódmezővásárhely felé vezető útjára (hátha vizuális típusúak, és így megjegyzik a kívánságot a legközelebbi alkalomra), hiszen a gengszterváltás előtt az viselte a holtában turista-látványosságként funkcionáló és aközben is kommunizmust álmodó „kedves vezető” dicső nevét.
És még valamit remélek – nagy titokban. Az nem egyéb, mint egy bluesba konvertált magyar népdal, mégpedig ékes anyanyelvünkön megszólaltatva! Nem abszolút újdonság az ebbe az irányba való elindulás, de hát Ripoff olyan utánozhatatlan bájjal képes előadni azt (ha nem hiszed, járj utána a neten, Azt gondoltam, eső esik címen keresd), hogy az értő szentesi közönség megérdemelné, hogy elbűvölje őket a segítségével! Bánja a kánya, ha a varázslás békákat teremne a nézőtéren, mert az a hőstett a mesebeli csók nélkül is hatalmas királyság tudna lenni!
Olasz Sándor
